Óriási sikert aratott a PORT.hu olvasóinak körében nemrég az a Szomszédok-cikkünk, amelyben egy népszerű rajongói konteó nyomába eredtünk: tényleg besúgó volt-e a Rákosi-korszakban a teleregény jóságos Etusa? Elvégre máshogy nemigen lehet megmagyarázni, hogyan járhatott kinn az '50-es években Londonban a néhai férjével, Szikszayval, vagy hogy honnan volt az a tágas budai villája, illetve annyi dugi pénze a saját bevallása szerint is csak hektikusan eladható kerámiákból, hogy 1990-ben farzsebből kifizesse Mágenheimék első Trabantját...

Csűrös Karola halhatatlan karakterére, a látszólag jóságos és kedves, valójában azonban szinte mindig gunyoros és okoskodó Tyúkanyó még ma is sok Szomszédok-rajongó kedvence – jelen sorok írója például kifejezetten kedveli Etust a tudálékos modora, a fárasztó tanmeséi és a pikírt viccei miatt, no meg azért is, mert bár mindig talál indokot arra, hogy porig alázza a saját rokonait és ismerőseit (hol a nagy étvágyuk, hol a félrelépéseik miatt) azért mindig segített nekik, amikor csak tudott.

Ám mivel Etus az utólagos visszaemlékezéseiben szinte mindig egy kicsit másképp mesélte el a férje halálát, újranéztünk és kijegyzeteltünk minden egyes olyan Szomszédok-epizódot, ahol szóba került London vagy az '56-os forradalom.

A Kádár-korszak alkonyán a többi Szomszédok-szereplőhöz képest kimondottan jó körülmények között élő Etus legelőször a második évadban beszélt néhai férjéről, Szikszayról. Az 1988. március 10-én adásba kerülő 23. fejezetben az addig rendszeresen hajba kapó és egy időre külön is költöző Mágenheim doktor (Kulka János) és Juli (Frajt Edit) a békülés jegyében színházba mennek. A kis Julcsi (Ábel Anita), akire ezen az estén Etus vigyáz a lambériás villájában, a nagyapjáról kérdezgeti a jó Tyúkanyót, mire ő csak annyit felel, hogy Szikszay

eltűnt.

Kis noszogatásra persze azért elmeséli, mi történt – de gondosan ügyel arra, hogy ne derüljön ki egyértelműen: az 1988-ban még ellenforradalomként számon tartott '56-os forradalomról van szó.

Rég volt. Akkor éppen a feje tetején állt a világ. Lementem krumpliért a Nagykörútra, levittem a gyerekeket, Julit és Ádámot, gondolván, hogy akkor többet kapok, meg éppen nem is lövöldöztek. A lakásban maradt a Szikszay meg a papád szülei. Nagyon jóban voltunk. Ők valami nagy vitában voltak, hogy mi lesz, hogy lesz. Aztán hallatszott pár lövés. Tank, vagy ágyú, mit tudom én... Kaptunk egy csomó krumplit, és amikor visszaértünk, már nem volt a házon az az emelet. Csak a szekrény állt ott egy faldarabon... Hogy ki lőtt kire, nem tudom. De őket találták el... Hát, így tűnt el a Szikszay.

Érdekesség, hogy itt elhangzik Szikszayról egy olyan információmorzsa, miszerint magas volt, kék szemű, és kiváló festőművész lehetett volna belőle. Ennél sokkal fontosabb viszont az a baki, miszerint Etus krumpliért ment le a Nagykörútra az ostrom idején a 2 év körülire saccolt Julival és Mágenheimmel, az 1997. október 23-án adásba került 274. fejezetben viszont már azt mondta, kenyérért mentek.

'56 novemberében meghalt majdnem az egész család, ott az Üllői úton, ahol rájuk dőlt a ház. Ha nem sétáltunk volna el kenyérért a szüleiddel, mi is ottmaradtunk volna.

De ugorjunk vissza a '80-as évekbe! Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP egyik első embere, a Központi Bizottság és a Politikai Bizottságtagja 1989. január 28-án történelmi bejelentést tett (persze csak az ország első számú vezetője, Grósz Károly távolléte alatt):

kimondta egy rádióinterjúban, hogy '56 népfelkelés volt, nem pedig ellenforradalom, ahogy a Kádár-rendszerben évtizedeken át nevezni kellett az akkori véres eseményeket.

Etus az 1989. november 2-án adásba került 66. fejezetben már sokkal konkrétabban utalt arra, hogy Szikszay az '56-os forradalom idején halt meg, de még itt is eléggé óvatosan fogalmazott a 33 évvel korábbi eseményekkel kapcsolatban (pedig Szűrös Mátyás pár nappal korábban a Kossuth téren már kikiáltotta a Magyar Köztársaságot). Az epizódvégi, kamerába mondott szentenciáknál is felidézte szőrmentén '56-ot:

Ha soha többet nem lőnek és bombáznak, egyedül akkor volt értelme, hogy annyian ártatlanul meghaltak.

Mágenheimék kisebbik lánya, Flóra (Nicsovics Franciska, aki a valóságban is a Julit alakító Frajt Edit gyermeke) a nővéréhez hasonlóan időről időre szintén megkérdezi a teleregényben Etustól, hogy neki miért nincs nagypapája, és hol van Tyúkanyó férje. Etus persze minden részben elüti a dolgot valami szellemességgel (pedig a sokat emlegetett Szikszayval és Etus sírig tartó hűségével kapcsolatban Károlynak, a mindig kifinomult angol úriemberként viselkedő vállalkozónak, Sinkó László zseniális karakterének is lett volna pár kérdése...). Végül az 1998. október 22-én adásba kerülő, jubileumi 300. epizódban Flóra szűnni nem akaró faggatózása hatására Etus beadja a derekát, és mesél egy kicsit a szokás szerint hozzá lepasszolt unokájának este egy gyertya mellett az '56-os forradalomról és Szikszayról (egy évvel korábban ugyanis csak Julcsi és Delfin hallgatták végig a tragikus családi történetet).

– Neked nincs férjed?
– Nincs. De volt.
– Elváltatok?
– Nem.
– Akkor hol van?
– Ez szomorú történet. Meghalt. Volt itt egy szép forradalom, de leverték. Akkor sokan meghaltak. Ő is.
– Itt háború volt?
– Sokszor volt háború is, forradalom is. Most béke van, hála Istennek, és nagyon fontos lenne, hogy az is maradjon.
– Most is vannak háborúk?
– Sajnos sokfelé. És most gyújtsuk meg ezt a gyertyát! Ezzel emlékezzünk az én volt folt férjemre, a te nagypapádra, és mindazokra, akik akkor hősi halált haltak. És azok tiszteletére, akik szerte a világon ostoba háborúk áldozatai. Na, indulás lefeküdni!