Pamela Anderson 50 éves

A 90-es években a Baywatchban vált szexszimbólummá, és összesen tizennégyszer szerepelt a Playboy címlapján.

Pamela Anderson 1967 július 1-jén született a kanadai Ladysmith-ben. 1990 februárjában szerepelt először a Playboy címlapján, két évre rá pedig már a Baywatch parti fövenyén szaladgálhatott az ikonikus piros fürdődresszben. Ezzel pedig egy csapásra az évtized legnagyobb szexszimbólumává vált. Valószínűleg kamaszfiúk milliói celluxozták a falukra a posztereit, vagy (csakúgy, mint gyaníthatóan csomó házas férfi) dugdosták az ágy alatt a Playboyokat. Nekünk, annak idején többnyire be kellett érni a Bravo és Popcorn magazinokkal, de azokban sem fukarkodtak a tartalommal.

A Rém rendes család egyik epizódjában a suttyó Bud Bundy kinyomtatja magának Anderson egyik fotóját, amit Al le is nyúl rögtön. Egy másik részben pedig Al fantáziál az elbaltázott focikarrierjéről, és persze - a sorozat tróger szellemiségéhez illőn - nők rajongják körül, köztük Pamela Andersonnal. És ugye ő volt Borat őszinte és mély szerelmének tárgya.

Forrás: Dave Benett/Getty Images

 

Összesen 14-szer szerepelt a nyuszis magazin borítóján, és 2016 januárjában vele zárult a Playboy "meztelenkedése". A lap ugyanis változtatni akart, legfeljebb lengén öltözött nőket mutattak volna be, mondván, hogy az internet tele van meztelenkedéssel, és aki arra vágyik, könnyűszerrel találhat magának kedvére valót. Azután néhány hónap múlva meggondolták magukat, és visszatértek a jól bevált rendszerhez, de akkor is jelentőségteljes volt, hogy Pamela Andersonnal akartak lezárni egy korszakot.

Forrás: Stephen Lovekin/WireImage for Nadine Johnson Inc / Getty Images

 

A Baywatch után próbálkozgatott a filmezéssel, kevés sikerrel. Láthattuk a V.I.P. - Több mint testőr című feledhető sorozatban, felbukkant a Horrorra akadva harmadik részében, és a képregény alapján készült, posztapokaliptikus Casablanca-történetben, a Barb Wire - Bosszúálló angyalban is. 

Magánéletének talán legismertebb epizódja az 1995-ben, négy napos ismeretség után kötött házassága Tommy Lee-vel, a Mötley Crüe dobosával. A nászútjukon készült házi szexvideójukat ellopták, és nyilvánosságra hozták. Akkoriban a Házi Szexvideók Szent Grálja volt - ma már bárki pár perc alatt megtalálhatja az interneten.

Anderson évekkel a válásuk után vallotta be nyilvánosan, hogy valószínűleg egy közösen használt tetoválótű miatt hepatitisz C vírussal fertőződött meg. 

Forrás: Dave Benett/Getty Images

 

Ugyan már kevesebbet látjuk, de Anderson nem tétlenkedik: aktív állat- és környezetvédő, és egy  HIV-fertőzötteket segítő szervezet szóvivői szerepét is elvállalta. A fű legalizálásáért is szót emelt, de a legnagyobb sajtóvisszhangot az a nyílt levele kapta, amit 2015-ben Putyinnak írt. Arra kérte, hogy tiltsa meg a Winter Bay nevű, egy védett bálnafaj húsát szállító hajó áthaladását az Északkeleti-átjárón. Az 1700 tonna húst szállító hajó Izlandból Japánba tartott, és a többi lehetséges helyen nem engedték át, mert ezzel megsértették a veszélyeztetett állatok nemzetközi kereskedelmére vonatkozó egyezményt. 

Forrás: Getty Images

 

Az évek alatt számos plasztikai beavatkozáson ment keresztül, némelyik elég komolyan megváltoztatta a külsejét.  A mellébe is hol szilikont rakatott, hol kivetette. Sajnos már egyre kevésbé emlékeztet egykori önmagára, de azért még vannak jó napjai. Ez a videó nyomon követi, hogyan változott meg 35 év alatt.

 

 Isten éltesse Pamela Andersont!