Személy

Huszárik Kata

színész, szinkronhang, szereplő
Született: 1971. szeptember 10. (52 éves) (Magyarország, Budapest)

1971-ben született Budapesten, édesapja Huszárik Zoltán filmrendező, édesanyja Nagy Anna színésznő. Apját tízévesen elvesztette, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor osztályába járt, 1994-ben szerzett diplomát, osztálytársa volt Debreczeny Csaba, Kiss Eszter és Schneider Zoltán is. 1995 és 2001 között tagja volt a fővárosi Katona József Színháznak, majd bő tíz évig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 2014 óta a Maladype Színház tagja. 2011-ben édesanyjával közösen létrehozták a Huszárik Zoltán Alapítványt. Televíziós munkákat is vállal, emellett rendszeresen szinkronizál, filmen látható volt a Szamba és a Hippolyt című alkotásokban is. Mensáros László- és Arany Medál díjas színésznő. Férje Boda János koreográfus, egy gyermekük született.

Hozzászólások

10/10
LajtaJ 2018 márc. 17. - 09:46:21 10/10
Gyönyörű mosolya van!
Bruce2000 2018 márc. 17. - 09:30:49
Barátok közt (tv-sorozat, 2014-től) - Kertész Mónika
9/10
doktormacko1 2016 okt. 21. - 19:51:03 9/10
Tetszett a játéka . Nem feltétlenül szükséges átlépni a szülök árnyékát.
eszkimó viselet 2013 jún. 04. - 09:44:49 Előzmény Johann
Kedves Johann!

Nem volt szándékom rád kimérve bántó sorokat írni és "mondom is meg nem is stílusban" válaszolni. Lehet, hogy tényleg így sikerült, ezért bocs. Valóban Huszárik Katára gondoltam, hogy benne nincs ennyi.
Becsülendõ, hogy ilyen korrektül véded szeretett színésznõdet.
A kritikáimat valóban átpolitizáltam, mert olyan személyrõl van szó akinek kapcsán ez adott és sajnos felülírja a színészi tehetséget is. Törõcsik Mari kapcsán eszembe nem jutna a politika. Õszinte leszek, még akkor sem ha számomra ellenszenves oldalon vállalna baráti közösséget és azt protestálná. Hát így. Búcsúzom, peace.
10/10
Johann 2013 máj. 20. - 14:21:12 10/10 Előzmény dreamer1
Nem olvastam az interjút és nem vagyok tisztában a pontos részletekkel. Azt persze tudtam, hogy Huszárik Kata már nincs Szolnokon és én is úgy hallottam, hogy nem önszántából jött el... Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok! :( Én továbbra is úgy gondolom, hogy õ egy igen tehetséges színésznõnk, akinek még csak most jönnek a legjobb évei.
Ugyanakkor ez a jelenlegi, szomorú helyzet alkalmat ad nekem arra, hogy újfent kiálljak mellette (nem mintha mindez olyan sokat számítana neki :) ), ezzel is demonstrálva, hogy az én értékítéletem nem változik más szempontok miatt, pl. a politikai viszonyok alakulásával. (Ahogyan erre korábban is utaltam az eszkimó_viselettel folytatott eszmecsere kapcsán - ugyanis nagyon úgy tûnt, hogy õróla ugyanez nem volt elmondható.)
Rendes tõled, hogy együtt érzel vele. Szerintem akkor is megérdemelte (volna) a támogatást, amikor sokan teljesen szakmaiatlan módon estek neki és támadták, teljesen tehetségtelennek beállítva õt - érdekes módon csak azt követõen, hogy egy plakáton állítólag Tarlós István mellett szerepelt (nyilván még a 2010-es önkormányzati választások elõtt).
Erre a nemtelen, szakmai köntösbe bújtatott, valójában politikai támadássorozatra egy-két példát ebben a fórumban is találsz (fõleg eszkimó_viselet hozzászólásaira gondolok). Szerintem abban az idõben is rokonszenvezhettél volna itt Huszárik Katával legalább egy bejegyzés erejéig a rákiabált "sok negatívum miatt". Hacsak nem téged is politikai szempontok vezérelnek abban, hogy éppen kit tartasz tehetségesnek, vagy éppen sajnálatra méltónak. Ne haragudj, hogy erre vagyok kénytelen gondolni, de Bánsági Ildikó fórumában tett megjegyzésed is erre enged következtetni. Akkor ott sajnos nem sikerült párbeszédet kezdenem veled minderrõl. Remélem, itt most sikerül. Üdv!
sofi 72 2013 máj. 15. - 07:27:12
Huszárik Kata abba a generációba tartozik, akik nagy múltú színészek csemetéiként vígan és minden nehézség nélkül vitorláztak be a fõiskolára, és azóta is, szinte semmilyen nagy alakítást nem produkálva ezt a hátszelet használják karrierjük építéshez. Lsd. Balázsovits Edit, Haumann Petra, és sorolhatnám.

Gyenge alsó középkategória mindegyik.

Persze megértem, hogy nehéz lehet az "õsöket" felülmúlni, de talán akkor más pályát kellett volna választani, mert a színészet nem abba a kategóriába tartozik, mint mondjuk egy szatócsbolt vezetése, ami akár apáról fiúra szállva több generáción keresztül mûködhet.

A színészet mestersége tehetségen múlik...
10/10
Johann 2013 máj. 12. - 16:21:17 10/10 Előzmény eszkimó viselet
Megkérdezhetem, hogy mire vonatkozott és kinek szólt ezen (legutóbbi itteni) hozzászólásod? A helyzet ugyanis kicsit sem egyértelmû. Ugyanis két általam jegyzett hozzászólás után írtál (amibõl tehát úgy tûnhetne, hogy nekem válaszolsz), ugyanakkor egyáltalán nem tûnik azokra érdemben válaszoló megjegyzésnek: te itt vélhetõen Huszárik Katára utalsz (sajátságos stílusban), míg az én említett bejegyzéseim inkább a korábban általad idekevert - erõsen átpolitizált - témát, az Új Színház tavalyi vezetõváltását érintik.
Amennyiben mégis nekem szólt ominózus egysorosod, javasolnám, hogy legközelebb használd a port.hu fórumainak roppant hasznos "Válasz" funkcióját. Ezzel elkerülhetõvé válna, hogy majd' egy év késéssel olvassam nekem szóló üzenetedet (jelen esetben ugyanis ez történt).
Persze, hacsak nem éppen az volt a cél, hogy lehetõleg a tiéd legyen az utolsó szó a kettõnk közötti vitában...
dreamer1 2013 máj. 08. - 15:23:08
Az eheti Nõk Lapjában õ van a címlapon és interjú is vele.nem éppen szép módon rúgta ki a Balázs Péter Szolnokról...nem kedveléem a színésznõt de díjazom a kitartását a sok negatívum miatt ami az utóbbi idõben érte õt és a családját.
eszkimó viselet 2012 júl. 30. - 18:31:13
te atyaisten. hát a kata lyányban azért ennyi nincsen
10/10
Johann 2012 máj. 14. - 02:03:11 10/10 Előzmény eszkimó viselet
Még valamire felhívnám a figyelmedet, hátha érdekel: intendans.magyarforum.hu
Ezen az oldalon szintén a Dörner-Csurka-Pozsgai "triumvirátus" (Dózsa László kifejezése) kinevezését támogató mûvészeket találsz, a legtöbbjükkel egy-egy rövid interjút is olvashatsz a témában. (Az oldal jó ideje "halott" - ennek megvan a maga oka. Egészen addig szépült-bõvült, amíg Csurka István intendánsi kinevezését Tarlós István vissza nem vonta... Errõl most nem nyilvánítanék véleményt, Csurka István fórumában elégszer megtettem.)
Mindenesetre olyan elismert mûvészek szerepelnek itt a támogatók között, mint Harsányi Gábor, Dózsa László, Koncz Gábor, Bucz Hunor, Blaskó Balázs, Szarvas József, Kelemen Csaba, Lippai László, Szersén Gyula, Balassa Sándor vagy Kévés György. Bizonyára neked is feltûnt: egy teljesen új névsort tudtam mondani az elõzõ petícióshoz képest. Nincs átfedés. Az itteni nevek között is találhatsz több Kossuth-díjast is. Tehát sem a mennyiséggel, sem a minõséggel nincs itt gond. Szerencsére elég sokan megvédték Tarlós István eredeti döntését, talán csak éppen õ maga nem védte meg eléggé... Ráadásul a két halmaz összessége sem jelenti az összes felsorolható nevet: annak idején láttam például egy tévéinterjút Cseke Péterrel, õt is faggatták az ügyben. Egyértelmûen megvédte Csurka Istvánék kinevezését, kiemelve milyen kiváló drámaíró (volt) Csurka. És nem lehet azzal vádolni, hogy a levegõbe beszélt volna, vagy csak a politikai széllel fordult volna: jó néhány évvel ezelõtt (2005-2006 körül) - hosszú kirekesztést megtörve, tulajdonképpen a rendszerváltás után elsõként - rendezett Csurka-darabot, nevezetesen a Döglött aknákat. Történetesen láttam azt az elõadást, igen jó volt. Az egyik fõszerepet pedig éppen Koncz Gábor játszotta. :)
10/10
Johann 2012 márc. 12. - 19:57:05 10/10 Előzmény eszkimó viselet
Hogy õszinte legyek, egy kissé számomra is zavaros a legutóbbi hozzászólásod. Azt érteni vélem - és helyeslem - hogy nem akarsz olyat írni, aminek nincs semmi értelme. Mondjuk, szerintem már annak sem volt éppen túl sok, hogy vénasszonyok nyara elsõ itteni bejegyzése után megállapítottad: "megjelent a dögunalmas politikai beszédmód" a fórumban. Holott mindenki láthatja, hogy ide éppen te hoztad be az "unalmas politikai beszédmódot". Mégpedig meglehetõsen erõltetett módon.
Annak örülök, hogy ismered az általam meghivatkozott petíciót. Talán az is feltûnt, hogy számos magasan jegyzett mûvész, tudós, közéleti személyiség neve ott található az aláírók között. Hogy csak néhányat említsek: Kondor Katalin, Bogár László, Bencsik János, Borbély László, Ökrös Csaba, Bobory Zoltán, Medveczky Ádám, Raffay Ernõ, Dr. Eõry Ajándok. A Marton Éva, Molnár Pál, Varga Miklós, Kiss József stb. neveknél pedig nem feltétlenül egyértelmû, hogy kirõl van szó, de az esetek többségében legalábbis "gyanús", hogy az ilyen néven leginkább ismert jeles személyiségrõl.)
Persze igazad lehet, hogy nem pontosan fogalmaztam: nem "aggótál", hanem hiányoltad Huszárik Katát ebbõl a sorból. Nos, könnyen lehet, hogy szíve szerint õ is itt szerepeltetné a nevét, csak éppen nem meri. Éppen amiatt az agresszív és intoleráns magatartásmód miatt, amit a kultúra világát többnyire uraló honi "liberális" értelmiség szokott tanúsítani a másképp gondolkodókkal szemben. És amit lényegében te is illusztráltál itt, ebben a fórumban. Valljuk be, a 70 éves Kossuth-díjas karmesternek, Medveczky Ádámnak nincs sok veszítenivalója. Huszárik Katának van.
offtopic
vénasszonyok_nyara 2012 márc. 08. - 10:46:19
Az eszkimó vizelet sûrû és zavaros a sok fókazsírtól
eszkimó viselet 2012 márc. 08. - 09:51:27 Előzmény Johann
Igen, láttam a petíciót.:) Pár másikat is ez-ügyben de nem linkelem be õket, mindenki megtalálja aki akarja.
És: nem. aggódni addig kell, amíg nem változik a helyzet.

Az, hogy a mûvésznõrõl többet megtudtál a jegyzetelés hozományaképpen, láthatóan örömmel tölt el, ebbe én sem szívesen mondanék sem cinikusat, sem bántót, lévén: mi a francnak. Szóval: szuper.
10/10
Johann 2012 márc. 07. - 21:20:33 10/10 Előzmény eszkimó viselet
Egyébként abból a szempontból kifejezetten jó volt, hogy beszélgettünk itt Huszárik Katáról (bármilyen parttalannak is tûnik eszmecserénk), hogy így - újra - ráirányítódott a figyelmem a mûvésznõre. Talán ezért szúrtam ki, hogy a Képmás címlapján most õ szerepel. Hosszú idõ után vettem is egyet ebbõl a magazinból (hogy megváltozott a megjelenése!), és örömmel olvastam a vele készített interjút. Jó volt olvasni az édesanyjához fûzõdõ szoros kapcsolatáról, nem kevésbé a kisfiáról, meg Szolnok legszebb zegzugairól, no és persze a színházi munkáiról. Nem is tudtam, hogy édesanyjával van egy közös Lázár Ervin mûsoruk is, amivel járják az országot. Fény-játékok a címe és egyik kedvenc íróm Csillagmajor címû novelláskötete ihlette, ha jól értettem. Sok más érdekes is van az interjúban, jó szívvel ajánlom mindenkinek!

S még valami eszembe jutott az általad eredetileg felvetett témában. Láttad már ezt? http://www.peticiok.com/peticio_dorner_gyorgy_sziniigazgatoi_kinevezese_mellett
Olyan elõ szokott fordulni, hogy emberek egy csoportja petíciót ír, mert egy számukra fontos döntés nem akar megszületni. Meg olyan is, hogy emberek egy csoportja petíciót ír, mert egy meghozott döntés számukra elfogadhatatlan. De az meglehetõsen ritka, hogy több ezer ember aláír egy petíciót, ami egy már meghozott, számukra kedves döntés támogatására szolgál, semmi másra. Itt ez történt. Szerintem ebbõl az látszik, hogy nem kell aggódnod, lesz-e aki megvédi Tarlós István döntését. :)
10/10
Johann 2012 márc. 02. - 13:39:02 10/10 Előzmény eszkimó viselet
1. Valóban: leírtad a - meglehetõsen provokatív - véleményedet, én pedig reagáltam rá. Vagyis vitát generáltál (akár szándékosan, akár nem).
2., 4. Ízlésen tényleg nem lehet vitatkozni, ugyanakkor minden szakmának vannak objektív fokmérõi is. Én is civil vagyok, de ettõl még tudom, hogy egy számomra szimpatikus színész is hibázik is néha. Esetleg egyes szerepek megformálásában kevésbé jó. Mint ahogyan egy számomra ellenszenves színész is nyújthat kitûnõ teljesítményt egy-egy darabban. Hasonló ez a sporthoz. Ha van egy kedvenc csapatom, akkor mindig nekik szurkolok. Ettõl még - ha nem vagyok teljesen elvakult fanatikus -, látom, hogy néha jobban játszanak, néha kevésbé. És ettõl még civil vagyok, nem vagyok edzõ, vagy szakember. Ezt csak az nem látja, aki teljesen elvakult. Én abban bíztam, hogy te nem vagy az.
3. Értem. Kerestem is Huszárik Kata fórumában a korábbi bejegyzéseidet, a Katonás elõadásokkal kapcsolatban. Egyet sem találtam. Egyelõre tehát kénytelen vagyok úgy látni a helyzetet, hogy Huszárik Kata alakításai azt követõen váltak a szemedben ennyire leminõsítendõkké, hogy szerepelt az ominózus választási plakáton. Szerintem hitelesebb lenne az olyan vélemény egy színész alakításáról, amit nem befolyásolnak politikai elfogultságok.
5. Erre lényegében (részben) már válaszoltam elõzõ hozzászólásomban, amit vénasszonyok nyarának címeztem.
6. Sajnálom, hogy megmosolygod az én hozzáállásomat. Ebbõl arra következtetek, hogy nem érted a lényeget. Szerintem az én véleményem épp attól hiteles(ebb), hogy már akkor is kitûnõ színésznõnek tartottam Huszárik Katát, amikor még fogalmam sem volt politikai beállítottságáról (errõl meggyõzõdhetsz több másik fórumban is).
10/10
Johann 2012 febr. 24. - 22:37:30 10/10 Előzmény vénasszonyok_nyara
Igen, ebben teljesen igazad van. Akik a legtöbbször kiáltanak kirekesztést, sokszor éppen azok a legkirekesztõbbek. Az általad említett eset is jó példa erre, de nem is kell olyan messzire visszamenni az idõben. Kertész Ákos nagy port kavart írása óta fél éve sem telt el. Az nem csak kirekesztõ volt, hanem a fajgyûlöletnek - mondhatni - tankönyvi esete. Bárki kipróbálhatja, hogy ha kicseréli a szavakat (a népneveket), azonos mondatokat talál-e a jobboldali(nak tartott) Kossuth-díjas írók szövegeiben. A válasz egyértelmû (hála Istennek): NEM! Akkor mirõl beszélünk?
Ezek után nehéz azzal mit kezdeni, ha valaki itt az Új Színház kapcsán "nyilas"-ozik... A valóság - ezek szerint - nem sokat számít. Úgy tûnik, tehet itt bármit a jobboldal (Tom Lantos-alapítvány, Wallenberg-emlékév, stb.), ha egy színmûvész a jelöltje mellé áll, annak utólag kiderül hirtelen az összes alakításáról, hogy mindegyik rossz volt... :) Ezen már tényleg csak mosolyogni lehet.
eszkimó viselet 2012 febr. 14. - 05:38:21 Előzmény Johann
1., nem generáltam a vitát, leírtam a véleményem és te reagáltál rá.
2., ízlésen vitatkozni nem lehet. azért.
3., a Katonában mindenben láttam és semmiben sem tetszett.
4., nincs szakmai véleményem, én civil vagyok.
5., igen, ha az szdsz nyilas nézeteket vallóknak adott volna oda egy jól üzemelõ underground szórakozóhelyet, naná, hogy elvártam volna, egyebek mellett: mindenkitõl. Huszárik Katával kapcsolatban sem a BKV korrupciós ügyeirõl vagy a hivatal túlfizetéseirõl ejtettem szót. Ilyenekrõl általában az istenadta nép dönt négy évente.
6., az tetszett, hogy nem tudod mirõl van szó.:)

Na nekem ennyi van ebben. Pláne, hogy megjelent közben a dögunalmas dedó politikai beszédmód is alant.

Szóval neked peace meg csá. Szeresd a Katát. Szeretni jó dolog. Én meg szeretem az Ónódit, oszt jól van.:)
vénasszonyok_nyara 2012 febr. 13. - 18:23:12
A hazai liberálisok legjellemzõbb tulajdonsága, hogy rendkívül toleránsak, elsõsorban saját magukkal, a drogfüggõkkel, a különféle nemi aberráltakkal, egyes köztörvényes bûnözõkkel (lásd megélhetési bûnözés)de a legkevésbé sem toleránsak a politikai paletta másik oldalán állókkal szemben. (annak idején az SZDSZ képviselõi nem voltak hajlandóak a MIÉP képviselõi mellett ülni a parlamenti patkóban)
10/10
Johann 2012 febr. 13. - 17:38:33 10/10 Előzmény eszkimó viselet
Különös számomra, hogy ennyire hangsúlyozod: nem szeretnél vitatkozni róla, jó színésznõ-e vagy sem. Azért furcsállom, mivel ezt a kis párbeszédet kettõnk között te magad generáltad meglehetõsen durva kijelentéseddel ("Eklatáns példája a pályatévesztésnek."), mi több legutóbbi hozzászólásodban is nyomatékosítod, hogy nem tartod jó színésznõnek. Szerintem egy fórumnak éppen az lenne a feladata, hogy az eszmecserének helyet adjon. Ha valaki egy ennyire sarkos állítást fogalmaz meg, akkor nem csodálkozhat, hogyha válaszolnak neki, ha vitatják azt. Ha ettõl ennyire elzárkózik - de azért a saját állítását tovább sulykolja -, az számomra legalábbis visszás.
Tehát szerintem határozottan szerencsésebb lett volna, ha legalább egy-két példát mondasz olyan mûvekre, elõadásokra, amikben láttad és nem tetszett. Én kíváncsi lettem volna ezekre. Ehelyett továbbra is csak a politikai szálat emlegeted, ami viszont a "kilóg a lóláb" esete megítélésem szerint. Persze jogod van õrá pusztán azért neheztelni, mert szerepelt valamilyen választási plakáton (nem tudom, mirõl van szó), de szerintem akkor kár ezt szakmai véleményként feltüntetni.
Egyébként valószínûleg elég kevesen osztják véleményedet, ami a legrosszabb hangokat illeti. A minap benéztem Hegyi Barbara fórumába. Úgy látom, õ jó eséllyel pályázhatna a legnépszerûtlenebb hangok egyikére.

És még egy kérdést engedj meg: Lovasi Andráson is folyamatosan számon kérted az elmúlt húsz évben az SZDSZ korrupciós és egyéb botrányos ügyeit? (Az õ hajdani SZDSZ-es plakátjai talán sokak számára emlékezetesek.)
eszkimó viselet 2012 febr. 09. - 10:24:11
Nem vitatéma, hogy jó színésznõ e vagy sem...mert mindenkinek megengedett, hogy azt gondoljon errõl amit akar. Ezzel nem szeretnék vitatkozni. Hozzáteszem: nem tartom jó színésznõnek és a második legrosszabb hang, mert az elsõ hely Balázsovits Edité.

Politikailag nem voltam elfogult (annyira pláne nem, mint akivel egy város van kiplakátolva, mert az arcát adja egy politikai párt kampányában a szavazatmaximalizáláshoz. Pardon. Nem párt hanem polgármester.)
Csak arról ejtettem szót, hogy azok a színházi emberek, mint Huszárik-Reviczky...egy méltán nagy port kavaró színházi történés során nem éreznek annyi kraftot magukban szólásra (akár védjék meg...az is egy viszonyulás), mint egy kampány érdekében. Nem kötelezõ, természetesen. És nem is adatik meg mindenkinek a lelkiismeret szabadsága.

Az édesapját nagyon kedveltem és kedvelem ma is.
Összes hozzászólás