Furcsa, de egy gyógyszer vagy gyógykészítmény esetében valahogy nem a feltaláló szó jut eszembe: Fleming sem feltalálta a Penicillint, hanem felfedezte, esetleg kifejlesztette, de ez persze részletkérdés. A lényeg az, hogy, ahogy azt mind tudjuk, a Béres Cseppet Dr. Béres József alkotta meg, de azt már kevesebben tudják, hogy ekkor, vagyis az 1970-es elején nem lehetett csak úgy feltalálni valamit a rendszeren kívül. Persze aki akkor már felnőtt, egészen biztosan hallott és olvasott a nagy port felvert ügyről – és az is tud róla, aki látta már a csak A feltaláló címen futó film alapjául szolgáló, nemrég futott tévésorozatot, a Cseppben az életet, amit most összevágtak 120 percre, állítólag új jeleneteket is hozzáadva, hogy ne érje szó a ház elejét.

Íme, a történet! Az agronómus Dr. Béres József (Gáspár Tibor) laboratóriumi kutatóként a hatvanas évek végén felfedezte, hogy a növények számos betegségét az alapvető nyomelemek hiánya okozza a termőföldben, s ezek pótlásával a tünetek orvosolhatók. Az ugyan a filmből nem derül ki, hogy ez az elmélet mennyiben különbözik az emberiség előtt évezredek óta ismert trágyázás gyakorlatától, de a jó doktor továbbgondolta a problémát. Ráébredt, hogy ez az elv az állatoknál, sőt az embereknél is igaz lehet, ám mivel felettesei, tudván, hogy a működő szocializmusban nem annyira jó, ha az ember túlságosan ugrál, lehet, hogy itt meg is áll, ha nem diagnosztizálják rákkal szeretett húgát (Für Anikó), aki műtéte után sem lett sokkal jobban. Ekkor állt neki Béres, hogy elméletét a gyakorlatba ültesse, cseppjei pedig meggyógyították a testvérét, e szép történet szerint. Az asszony pedig nem tudta magában tartani a hírt, a cseppről egyre többen tudtak, beleértve a hatóságokat is.

És itt van egy szál, amit kicsit nehéz elhinni: az illetékes agrárminisztériumban a főmufti az az elvtárs (Seress Zoltán), aki 1956-ban még elvtársakat akart felhúzni a lámpavasra, csak pont Béres akadályozta meg ebben, ezért neheztel rá, mármint az elvtárs Béresre. A mindig is kusza magyar viszonyok között, ahol bármilyen gazemberből lehet vezető politikus, a dolog nem teljesen elképzelhetetlen, de nagyon valószínűtlen, és ettől kezdve Gyöngyössy Bence filmje sokkal inkább egy kommunistaellenes vádirat, mint életrajzi dráma. Persze tény, hogy a szocialista hatóságok kuruzslónak tartották, meghurcolták és bíróság elé állították, amiben nyilván szerepet játszott az is, hogy Béres nem hivatalosan, a rendszeren kívül ténykedett – és, bár ez itt nem hangsúlyos, az akkori orvostársadalom egy része pedig féltékenyen nézte sikereit.

Az természetes, hogy ezt a történetet is el kell mesélni, és az jót tett a filmnek, hogy komoly szerepet kapott a Béres mellett mindig kiálló felesége (Huszárik Kata), de különös módon magáról a cseppről és „feltalálásáról” semmit sem tudunk meg. A dolog nyilván nem titok ma már, ott a dobozon, hogy van benne cink, vas, szelén, mangán, bór, kobalt, satöbbi, és engem érdekelt volna az, hogyan áll mindez össze egy formulává. Itt csak azt látjuk, hogy hősünk sokáig dolgozik, és másra használja a dolgozó nép eszközeit, mint amire szánták őket, illetve a közeli kórházból kicsempészett emberi szöveteket vizsgál – amibe mondjuk tényleg bele lehetett kötni -, de a cseppről semmi, csak párszor elhadarják, hogy nyomelemek. Maga Béres József viszont jó, még akkor is, ha előtörténetét iszonyatos módon összecsapják, a fiatalkorában hol bajuszos, hol nem Béres a hivatalos életrajznak ellentmondóan már siheder korában agronómus – valójában 45 évesen diplomázott, az pedig teljesen kimaradt, hogy a II. világháborúból gyakorlatilag hadirokkantként tér haza, mivel bal keze és válla teljesen lebénult -, de amint belép Gáspár Tibor, teljesen hitelesen hozza nem csak a figurát, de azt a kort is, amiben mozog. Miatta érdemes nézni a csepp történetét, és különös módon nem az életrajz vagy a csepp története miatt.

Értékelés: 6/10