Az ötvenes évek Hollywoodjában burjánzott a bűn, és ebben azért rendesen benne voltak a helyi zsaruk is. A James Elroy regényéből készült hatalmas sikerű krimiben a romlottság meglepően sok fokozatával találkozhatunk.
Szóval Hollywood már Harvey Weinstein előtt is borzalmas hely volt a maga soha meg nem oldott gyilkosságaival, botrányaival, nemi erőszak ügyeivel és filmes nagykutyáknak fenntartott titkos bordélyházaival, Los Angeles pedig maga volt a pokol. Erről szól a James Ellroy regényéből készült Szigorúan bizalmas (1997), az író műveinek első filmes feldolgozása, és Ellroy sokat tud az erőszak természetéről: 10 éves volt, amikor alkoholista, valószínűleg mentális problémákkal is küzdő édesanyját megerőszakolták, majd megölték, és a tettest vagy tetteseket sosem találták meg. Ez a trauma, a nők elleni erőszak, illetve a rendőri tehetetlenség és korrupció a legtöbb művében visszaköszön, itt pedig különösen, és Curtis Hanson mindezt hűen adta vissza a sokáig megfilmesíthetetlennek tartott mű feldolgozása során.
Mert a két rendőr, a karrierista nyomozó Ed Exley (Guy Pearce) és az ökléért tartott, nem túl okos, de tisztességes és kőkemény Bud White (Russell Crowe) története ugyan látszólag egy alvilági leszámolásról és az azt követő hatalmi harcról szól az 1950-es évek Los Angelesében, de a háttérben bántalmazott nők állnak, és az egyikükbe (Kim Basinger) mindkét férfi beleszeret. A nő egy olyan bordélyban dolgozik, ahol a kor legnagyobb filmcsillagjainak hasonmásai szolgálják ki a befolyásos ügyfelek minden igényét. És persze az is kiderül, hogy néhány rendőr is benne van a nagy kavarásban, és ennek kiderítésében részt vesz egy romlott, de nem korrupt zsaru (Kevin Spacey) és egy szennylap tulajdonosa (Danny DeVito) is.
Curtis Hanson jókora kockázatot vállalt azzal, hogy a két főszerepet Amerikában nagyjából ismeretlen színészekre, az ausztrál Pearce-re és az Új-Zélandon született Crowe-ra bízta, de pont az volt a cél, hogy a néző ne a sztárokat, hanem a karaktert, az alakítást és persze a sztorit lássa. És ez működött is, amihez persze jól jöttek az olyan igazi sztárok is, mint Spacey, Basinger vagy DeVito, és jól jött a remekül visszaadott korhangulat és az izgalmas sztori, amiben hol a krimi és a nyomozás dominál, és Hanson remekül váltogatja a kettőt, különösen a két főszereplő két különböző karakter és nézőpont előtérbe hozásával. Az eredmény kilenc Oscar-jelölés, amiből a film kettőt díjra is váltott, Basinger mint legjobb színésznő és a legjobb adoptált forgatókönyvért Hanson, illetve a másik író, Brian Helgeland.
És egy érdekesség a végére, a Shane Black rendezte Rendes fickók (2016) nagyjából ugyanennek a történetnek az újramesélése, csak modernebb környezetben és más korban, illetve egy jóval harsányabb és ironikusabb hangnemben. És Russell Crowe szinte ugyanazt a karaktert hozza, csak kopottabban, pocakosabban, flegmábban. De ugyanolyan jól!
