Sandra, te csak lebegj odakint!

Egy magányos nő űrodüsszeiája ott, ahol senki sem hallja a sikolyát, 7 Oscar-díjat hozott annak idején a Gravitáció alkotóinak, Sandra Bullock pedig élete messze legjobb alakítását hozza.

Vigyázat, spoiler, bár nem ebből a filmből! Van a nemrég bemutatott Ad Astra – Út a csillagokbában  egy rész, amikor Brad Pitt, mivel űrszondája tönkrement, egy elhagyott kutatóállomásról úgy tér vissza az űrhajójára, hogy 10 másodperc alatt leszerel egy nagy fémlemezt, és azt tartja pajzsul maga előtt, miközben átszeli a Szaturnusz, de lehet, hogy a Jupiter gyűrűjének törmelékviharát. Bár a 2013-as Gravitációban ilyen jelenet speciel pont nincsen, de az egész valószínűtlenségében, fejére állított kreativitásában egészen konkrétan ezt a filmet idézi.

Dr. Ryan Stone-nak, a kiváló orvosmérnöknek ez az első küldetése a világűrbe, a veterán Matt Kowalskynak pedig az utolsó, mielőtt nyugdíjba menne. Éppen rutinjellegű szerelési munkát végeznek, amikor egy meteorzápor elpusztítja az űrbázist és az űrhajóstársaikat, és a két asztronautát elszakítja az űrsiklótól. Az összeköttetésük megszakad a Földdel, egymáshoz kötve sodródnak a végtelen világűrben – és elképesztő megoldásokkal oldanak meg (majdnem) minden problémát. Alfonso Cuarón 7 Oscar-díjat zsebelt be a frappáns megoldásokért, a csodás látványért és az egzisztencialista drámáért, Sandra Bullock pedig George Clooney csendes asszisztálásával túlzás nélkül élete legjobb alakítását hozta, pedig volt jó pár remek szerepe korábban is.

Az az ironikus, hogy minden, ami a Gravitációban megtörténik, megtörténhet, igaz, nagyon, de nagyon kicsi valószínűséggel, és még neve is van ennek a valószínűség halmaznak. A N.A.S.A. még 1978-ban dolgozott ki egy ilyen worst case scenariot, vagyis a legrosszabb eshetőség elméletet, amit kigondolójáról, Donald J. Kesslerről Kessler-szindrómának neveztek el. Ám mégsem a tudományos tények és lehetőségek, a technikai megoldások viszik el a filmet, mert az önmagában kevés lenne, hanem a hősnő küzdelme az életben maradásért, önmagáért és az újjászületésért. Ami viszont önmagában túl fellengzős és sablonos lenne, ha nem lenne ott a másik oldalon az összes elképesztően látványos, sokszor egyetlen kitartott jelenetben felvett űrkaland hozzá.