Shane Tusup: Bármit is csinálunk majd, annak profi ökölvívásnak kell kinéznie

Így nyilatkozott a Sztárboxról.

Hogy jött számodra a Sztárbox?

Már tavaly is megkerestek, hogy lenne-e kedvem részt venni a műsorban, de akkor nem tudtam összeegyeztetni az egyéb teendőimmel. Mondtam, hogy a legjobbakat kívánom, és hívjanak bátran, ha bármiben tudok segíteni, de most nem tudok beállni bunyózni. Ami azt illeti, talán még jobb is, hogy így alakult. Egyszerűen lenyűgözött az, amit tavaly láttam a produkcióban. Szerencsére most is megkerestek, ránéztem a naptáramra, és azt mondtam:

most pont ráérek.

Mindig is szenvedélyes rajongója voltam a boksznak és más küzdősportoknak. Tanulmányoztam az NFL, NBA és az UFC-t, hogy megértsem, hogyan készítik fel a versenyzőket. Később, amikor már többször is kommentáltam Conor McGregor meccseit, akkor elkezdtem érezni, hogy nekem is ringbe kell lépnem és személyesen kell megtapasztalnom, hogy milyen egy ilyen küzdelem.

Forrás: RTL sajtóklub

A Sztárboxban  az a jó, hogy igazából semmi rossz nincs benne. Ez egy igazán szórakoztató és egyedi projekt, amiben szeretek részt venni. Különféle emberek szerepelnek, például énekesek, sportolók és más hírességek, tehát mindenkit beszippant.

Melyik mérkőzések tetszettek a tavalyi évadból?

Őszintén? Talán Brasch Bence meccsei voltak a legjobbak. Egy év elteltével visszanézve az ő bunyóit, az volt az érzésem, hogy ő volt a legjobban felkészülve. Egyszerűen jó volt nézni, ahogy bokszol.

Azt mondtad a színpadon, hogy igazából egymás után sorban le tudnád győzni a súlycsoportodban lévő összes versenyzőt, illetve az edződnek is mondtad, hogy bármit kér tőled, te megcsinálod a dupláját. Ez már hype-nak szólt, a meccset felvezető kötelező arcoskodás volt, vagy komolyan gondoltad?

Nem tudom, hogy a többiek milyen formában vannak, de azt tudom, hogy nekem nem kell a műsorhoz formába jönnöm, nem kell lefogynom vagy extra izmot felszednem, mert alapból minden nap edzek. Reggelente Heavy power liftinggel kezdek, majd a nap során még lenyomok három boxedzést. Mivel pontosan tudom, hogy milyen fizikai állapotban vagyok, ezért teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.

Forrás: RTL sajtóklub

 

Az edzőterembe is úgy mentem le, hogy meg akarok tanulni jól bokszolni. Felejtsük el, hogy híres vagyok, hagyjuk ezt az egészet, én is egy sportoló vagyok, mint mindenki, aki itt edz. Velük akarok edzeni, és azt akarom, hogy úgy nézzenek rám, mint egyenrangú csapattárasra, mint egy bokszolóra.

Nem úgy akarok bemenni a ringbe, hogy dobálom az öklömet, aztán bízom benne, hogy nem sérülök meg. Nem. Bármit is csinálunk majd, annak profi ökölvívásnak kell kinéznie, nem egy kocsmai bunyónak.