Sikamlós és néha megalázó sztorikkal indult a Nyerő Páros

Az egykori Balázs Show-t megidézve indult az RTL celebpáros realityje, ahol a villába való beköltözés előtt mindenki kínos történeteket mesélt a párjáról, amiből pár dolgot már le lehetett szűrni.

A Nyerő Páros idei évada rendhagyó módon nem a villába való érkezéssel indult, hanem egy Balázs Show különkiadással – és annak a pikánsnak szánt, de valójában ma már kissé kellemetlen szájízű „meséljünk jó kis szaftos sztorikat a párunkról” anekdotázással. Aminek persze megvolt a maga funkciója, a stúdióba érkező párok ezúttal általában nem ismerték egymást, és így tudtak meg többet a másikról, illetve arról, milyen erős lehet a többiek párkapcsolata, és voltak elég erős részek is. Mint amikor kiderült, hogy Hujber Ferenc párja, Kriszta pornófilmekben szerepelt, hogy az egykori focista Simon Attila csak egyéjszakás kalandot látott párjában, Erikában, Berki Mazsi párja, Zoltán pedig annyira be volt nyomva az első éjszakájukon, hogy semmire sem emlékszik.

Berki Mazsi és Kajári Zoltán - Forrás: RTL

 

Sebestyén Balázs nyilván jót nosztalgiázott a saját trash kibeszélős műsorán - még Tibi, az egykori kidobó is ott volt -, a többiek pedig megszerezték első negatív élményeiket a többiekről. Érdekes volt, hogy csak a pasik beszélték ki a csajukat, fordítva nem. Ezzel szépen el is ment a műsor majdnem fele, ami talán kicsit túlzás volt, majd még mindig nem a villa jött. A szobakiosztást előtte játékok döntötték el, és mintha csak a pajzánkodásba oltott Balázs Show folytatását láttuk volna, a leggyakoribb játék pont a narancsfacsarás volt a lányoknak

– természetesen fenékkel, félreérthető módon.

Az eredmények határozták meg, kinek milyen szállás jut, és a Sztárboxból már megismert Herceg Dávidnak és influenszer párjának, Biankának jutott a luxuslakosztály – a két legrosszabbnak pedig az udvaron valamiféle űrkapszula.

Merthogy a villa új designja futurisztikus lett, a kertben egy régi Daft Punk klipből kölcsönzött, robotnak öltöztetett próbababák álltak, az egyikbe Simon Attila költözött párjával, a másikban pedig Győrfi Márton, azaz DJ Jauri töltötte az éjszakát a Dubajban ingatlanos Dorinával, és ahogy a következő rész beharangozójában láthattuk, éjszaka zuhogott, ami nem kellemes dolog, az abszolút utolsó Jauriékra pedig még valami extra büntetés (?) is vár. A kérdés persze az, mit lehetett mindebből leszűrni. Például azt, hogy a Sebestyén-Kabát Peti páros most is jól működik, és azt, hogy Berki Mazsi lehet az új Hódi Pamela.

 

Az biztos, hogy Berki határozott személyiség, és az is, hogy a tavaly a Sztárboxban felszedett izmokat nem felejtette otthon. Kissé zavarba ejtő volt, hányszor nézegette elégedetten a bicepszét, az ingatlanfejlesztő Kajári Zoltánnal pedig elég ütős párost alkotnak – már csak azért is, mert az utóbbi sem lehet elégedetlen a felkarjával.

Visváderék most is büszkén idegesítőek,

ami sosem fog megváltozni, és esélyes, hogy pont ezért teszik ki őket hamar, a versenyben második Szabó Simonékat viszont nem szabad lebecsülni – Simon a Farm VIP-ban megismert ex-Barátok köztös, volt szépségkirálynő Balogh Edinával érkezett, mindketten frissen elválva jöttek össze. Az is kiderült, hogy Hujber Ferenc sem tanult meg versenyezni az elmúlt években. Ő már a Konyhafőnökben sem bírta az ezzel járó nyomást, menetrendszerűen borult ki, és bár párja, Kriszta azért hajtja rendesen, sok pénzt nem tennék rájuk.

Hujber Ferenc és Szőke Krisztina - Forrás: RTL

 

Akikről eddig nem tudni sokat, az Miskovits Marci műsorvezető és a 2022-es X-Faktorban megismert énekesnő barátnője, Nico – ők nem voltak hangosak, ügyesek vagy feltűnőek, csak annyira emlékszem, hogy Nico volt a feltámasztott Balász Show-ban az egyetlen lány, aki kicsit cikizte a pasiját. Sikerült elárulnia, hogy

a srác magánemberként olyan, mint egy kisgyerek, és néha anyának szólítja,

és mivel nincsenek gyerekeik, nyilván nem azért, mert erre áll rá a szája. Ez a furcsa epizód azért előrevetíthet pár dolgot, vagyis a néha bántóan sikamlós beszólásai ellenére az eleje nem volt teljesen elpocsékolt rész. És az is kiderült, hogy később sem csúsznak le a sikamlós vonatról, mert a következő adás feladatai is erre épülnek fel, ha minden igaz, sztriptízt kapnak a párok tagjai, de külön-külön.

Visváder Tamás és Palácsik Lilla - Forrás: RTl

 

Szabó Simont mindig is bírtuk, de rajtuk kívül olyan "jaj, de szimpatikus pár" a jelen állás szerint nincsen, de volt, akinek feltűnt, hogy hiába lettek legutolsók, Jauriék igen jól viselték a kudarcot, és a rájuk váró megpróbáltatásoktól sem riadtak vissza, ami jó jel.

A Nyerő Páros nyolcadik évada hétfőtől csütörtökig 20.00-tól látható az RTL-en.

A seggel való narancsfacsarás - Forrás: RTL