Nagyon ritka az olyan sorozat, ami méltó lezárást kap - Breaking Bad, Gravity Falls -, mert sokszor addig nyújtják, amíg csak lehet, és végül az előzményekhez méltatlanul, megfáradtan, netán egyenesen ostobán ér véget egy-egy korábban kiváló történet. Figyelem, spoilerek!
Városfejlesztési osztály
Az amerikai Office nyomdokában készült hihetetlenül vicces sorozat a hatodik évad végén tulajdonképpen kapott egy sírva vigadós lezárást, méghozzá a Pawnee-Eagleton Unity grandiózus koncertjével, ahol mi más hangozna el, mint a pici lovacska emlékére íródott Bye, Bye Li'l Sebastian - sztárvendégekkel, közöttük a hatalmas Duke Silverrel, azaz magával az ördögien szaxofonozó Ron Swansonnal! Ekkor Chris Pratt már nem volt dagi, és A galaxis őrzőit forgatta, így az utolsó részekből már nagyon hiányzott, de a végére azért beugrott egy kicsit. Nélküle mégis csonka lett a sorozat.
Mégis hozzábiggyesztettek egy hetedik, utolsó évadot, ami több évet ugrott a történetben, és a közeljövőben játszódott - de a régi banda szétszóródott, a karakterek megváltoztak, így jószerével idegennek hatottak, és az egész évad tökéletesen felesleges volt. Ha valaki még nem látta volna a sorozatot, az utolsó szezont engedje el - ahogy az elsővel is nyugodtan megteheti, mert valójában a második évaddal indul be a sorozat, akkor talált magára és a humorára.
Dexter
Meglehetősen zavarbaejtő volt a sorozat eleje, hiszen egy érzelmek nélküli sorozatgyilkos életét követtük nyomon, de ahogy megtanult szeretni, és jobban megismertük sajátos erkölcsi kódját, megkedveltük. Egészen a negyedik évadig - bár kisebb kilengésekkel - magasan szárnyalt a színvonal, sőt, az évad vége kifejezetten sokkolóra sikerült, majd a többszöri showrunner váltásoknak is köszönhetően a további négy szezon merő kínlódás lett. A nyolcadik végét a favágó Dexterrel pedig bár tudnánk feledni.
Lost
Kétségkívül a tévétörténelem mérföldköve, a modern sorozatok egyik megteremtője, sőt, az internetnek köszönhetően talán a Lost volt az első, amit folyamatos hype övezett, és a rajongók hétről hétre új, hajmeresztő teóriákkal álltak elő. Később aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a történet rejtélyei mögött valójában nincs semmi, az egész csak egy hatalmas blöff, és a két showrunner - Damon Lindelof és Carlton Cuse - maga sem tudta, mit csinál, azon kívül, hogy az orránál fogva vezeti a nézőket. A 2007-2008-as hollywoodi írósztrájk aztán végleg betett az egésznek, mert a történet nagyon megsínylette, hogy gyakorlatilag úgy kellett összecsapni az egészet - és a negyedik szezon környékén megindult a lejtmenet, egészen a végső, hatodikig, ami tényleg egy zavaros marhaság lett. Kár érte. De még így is jó lenne egyszer visszatérni a rejtélyes szigetre, mert a sok zagyvaság ellenére is a sorozatnak olyan sajátos hangulata volt, amit azóta is talán egyszer-kétszer élhettünk át.
Dallas
A korábban meghalt Bobby kilép a zuhany alól, és kiderül, hogy egy ideje már csak Pamela álma a történet... A sorozattörténelem legnagyobb "hűha" és "menjetek aztán a fenébe" élménye. Egy ilyen, teljes évadot semmissé tévő húzás után nyilván már cseppet sem lehetett komolyan venni a Ewingok szarkavarásait.
X-akták
A 90-es évek egyik meghatározó sorozatáról kezdetben sokan azt hittük, hogy tényleg az FBI titkos aktáiból válogat valós, megmagyarázhatatlan eseteket, és ha lehetséges, még jobban féltünk a heti rémségektől. Ki ne emlékezne mondjuk a Gumiemberre? Mulder és Scully párosa valószínűleg az egyik legjobb, amit valaha írtak, és elég sokáig jó is volt a sorozat, ám egy idő után egyre jobban ránehezedett a történetre a zűrzavaros árnyékkormányos-földönkívülis összeesküvés. És amikor a főszereplők távoztak, és új ügynökök jöttek a helyükre, egyértelműen jelezte a hanyatlást. Noha a legvégére visszahozták Muldert a néha fel-feltűnő Scully mellé, az X-akták már nem volt többé az a sorozat, amin annyira szerettünk félni. A nemrégiben készült két kései évad pedig a lehető legrosszabban állt hozzá a még mindig népszerű, de azóta jócskán megváltozott konteókhoz, hiszen már nem az ufók a menők, hanem a gyíkemberek, a chemtrail és a világuralomra törő titkos társaságok. Chris Carternek látványosan fogalma sem volt arról, mit csinál, benne ragadt a saját hülyeségében, amit már ő sem tudott követni. Így lett ez a legutóbbi két évad annyira kínos, hogy jobb, ha örökre megfeledkezünk róla.
