Sosem találnád ki, mit csinál a Jóbarátok Monicája a karanténban

Courteney Coxszal Jimmy Kimmel beszélgetett talkshow-ja speciális karantén kiadásában, és a színésznő egészen elképesztő dolgokat mesélt neki.

A koronavírus nemcsak a filmek és sorozatok forgatására van hatással, de természetesen az egyéb műsorokra, például a talkshow-kra is. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy darabig közönség nélkül vették fel Jimmy Fallon, Jimmy Kimmel, Stephen Colbert és James Corden beszélgetős programjait, de most már ezzel is leálltak, és Kimmel egy speciális karantén kiadással jelentkezett, a saját házából.

Ennek keretében a vicces monológok után (ezeket is érdemes meghallgatni) a műsorvezető felhívta videochaten Courteney Coxot, a Jóbarátok Monicáját, annak apropóján, hogy e hét elején forgatták volna a Jóbarátok reuniont (egy egyórás nem fikciós különkiadást), de természetesen sajnos ez is elmaradt, így a várva várt show májusban biztos nem kerül adásba, hiszen – a jelenlegi tervek szerint legalábbis – majd csak akkor fogják elkezdeni a munkát rajta.

Cox pedig ennek kapcsán elmesélte, hogy annyira rossz a memóriája, hogy nem emlékszik semmilyen vicces történetre a régi időkből – még azt is alig tudja felidézni, hogy szerepelt a Jóbarátokban.

„Még arra sem emlékszem, hogy benne voltam a sorozatban. Annyira rossz a memóriám”

– viccelődött a sztár. „Az megvan, hogy mindenkit nagyon szerettem, és jókat mulattunk, (…) de epizódokat például nem tudok felidézni” – tette hozzá.

A színésznő ezért elhatározta, hogy – mivel mindenkinek annyira tetszik még mindig – elkezdi ledarálni a Jóbarátokat az önkéntes karantén ideje alatt. „Most kezdtem az első évadot, és tényleg nagyon jó!” – lelkesedett Cox. A Monica Geller megformálójával való beszélgetés egyébként a fenti, bő negyedórás videóban 7 perc 30 másodperc körül kezdődik.


(via NME)