A héten jön a mozikba a Fortune hadművelet - A nagy átverés, ami sajnos csúnyán mellément, de ennek fényében legalább jobban értékeljük a rendező előző munkáját, egy szikár, kőkemény bűnfilmet.
Vannak dolgok, amiket utólag tanulunk meg igazán értékelni. Ilyen például Guy Ritchie 2021-es munkája, az Egy igazán dühös ember, ami annak idején különösebb csinnadratta nélkül érkezett a mozikba, nem is keltett különösebb feltűnést, talán azért, mert sokkal inkább egy Jason Statham film volt, mint egy újabb Guy Ritchie mozi. Most, hogy itt van Ritchie vadonatúj filmje, a sajnos nagyon félresikerült Fortune hadművelet - A nagy átverés – szintén Stathammel a főszerepben -, az Egy igazán dühös ember kapásból sokkal jobbnak tűnik.
Ami már csak azért sem egy tipikus Guy Ritchie-film, mert az Albert Dupontel főszereplésével készült remek francia A pénzszállító (2004) remake-jéről van szó – bár ez utóbbi tényt nem verték nagy dobra -, de sokkal többről van szó, mint a szokásos Statham-féle kaszkadőrshow. Egy páncélautó kirablásával kezdünk, ahol az egyik rabló szemrebbenés nélkül lelövi a két kísérőt, majd ugrunk az időben, és az érintett pénzszállító céghez új ember érkezik, a hallgatag és nem különösebben barátságos Walter Hill (Statham), akit a veterán Bullet (Holt McCallany) tanít be a melóra.
Nem sokat kell tanítani, ami az első éles helyzetben kiderül,
amikor a csak H-nak szólított férfi pár másodperc alatt hat támadóval végez. Innen már sejteni lehet, hogy H nem egyszerű biztonsági őr, ahogy azt is, hogy a film eleji rablásnak köze van a jelenlétéhez, és azt is, hogy valaki sáros a cégnél. Kezdhetünk gyanakodni, és a legvalószínűbb gyanúsított a nagyszájú, izgága Boy Sweat Dave (Josh Hartnett).
Ahhoz képest, hogy mennyi akciójelenetet kapunk, Ritchie nem siet különösebben. Jó sok idő telik el, mire megtudhatjuk, ki is H valójában, mi motiválja – az utóbbira az előzetes választ adhatott, az előbbire aligha -, és még tovább kell arra várni, hogy megtudjuk, kik álltak az eredeti rablás mögött. Elég annyi róluk, hogy
nem rossz csapat, kőkemény profik,
de a film pont attól jó, hogy sikerül benne sok fontos infót minél tovább visszatartani, csak lépésről lépésre leszünk okosabbak. Van idő a részletekre, Statham pedig nem csinálja rögtön azt, amit csinálni szokott – persze csinálni fogja, kétség ne legyen, csak nem összecsapva. Ha csak a történetet nézzük, az önmagában nem egy nagy durranás, de ez nem feltétlenül baj.
Azért jó, hogy ez nem egy tipikus Guy Ritchie film, mert nem megy el felesleges idő néha tényleg gyermeteg poénokra és olyan mellékszereplőkre, akik csak azért kerültek a sztoriba, mert vicces nevük és háttértörténetük van.
Ez egy nagyon szikár és céltudatos, gyakorlatilag humortalan darab,
de a stílus, az elegancia és az ötletesség a régi. Nem állítom, hogy ebben nincs hellyel-közzel némi modorosság, de Guy Ritchie van akkora tehetség, van annyi rutinja és szaktudása, hogy igazán nagy sztárok, gigászi költségvetés és komoly marketingkampány nélkül is kirázott a kisujjából egy rendkívül izgalmas, kifejezetten látványos és nagyon szórakoztató műfaji darabot.
