Vicces és félelmetes időutazás a '80-as évekbe, hidegháborús tinihorror Spielberg és Stephen King legszórakoztatóbb kliséiből. Spoilermentes kritika a Netflix jelenlegi legmenőbb sorozatáról.
„Sosem fogod elfelejteni az idei július 4-ét! Egy nyár, ami után már semmi sem lesz ugyanolyan!” – ilyen szöveggel promózza hetek óta a Netflix a Stranger Things tévésorozat 3. évadát. Nem csalás, nem ámítás ez, az új részek tényleg jók! És a külföldi geek szakportálok kritikusai sem estek újságírói túlzásokba, amikor ilyeneket írtak pár napja:
Minden korábbi epizódot felülmúl a Stranger Things 3. évada! Az új epizódok mind kiválóak, már-már felülmúlják az első évadot is kreativitásban.
Ez a sorozat ugyanis egy vicces és félelmetes időutazás a '80-as évekbe, egy jól összerakott hidegháborús tinihorror a Spielberg-filmek és a Stephen King-regények legszórakoztatóbb kliséiből. A Duffer testvérek nagyon ügyesen írták tovább az előző két évadban megszeretett karakterek életét, és az új szereplők is olyan patent módon illeszkednek a történetbe, mintha mindig is ott éltek volna az álmos kisvárosban, Hawkinsban – ahol immáron harmadik alkalommal mocorog a mélyben valami ősi gonosz...
A Netflix már július 4-én délelőtt feltette a streaming oldalára mind a 8 epizódot. Az első részt csütörtök délben, az ebédszünetem alatt néztem meg, hogy gyorsan írhassak róla egy pilotkritikát, de annyira beszippantott a sztori és a hangulat, hogy már a második epizód végén jártam, amikor elment az áram a szerkesztőségben, pont egy olyan résznél, ahol bátor kis hőseink épp lemerészkedni készültek egy pincébe, ahonnan szörnyű motoszkálás és vartyogás szűrődött ki... Én meg önkéntelenül is akkorát ugrottam ijedtemben, hogy ez most mi volt, hogy leestem a szerkesztőségi ülőlabdámról.
Fontos azonban leszögezni, hogy a Stranger Things 3. évada nemcsak az ijesztgetésben jó! Sőt! Matt és Ross Duffer olyannyira szerethetően meséli el a szemünk előtt felnövő tizenéves srácok és lányok történetét, hogy komolyan mondom, én akkor is nézném ezt a sorozatot, ha nem lenne benne semmiféle ocsmány, túlvilági rettenet!
Hanem csak egy RPG-csapatnyi megnyúlt, mutáló hangú geek srác, akik most kezdenek megismerkedni az eddig utált másik nemmel, pár öntudatos, lázadó tinilány, akik azért még elolvadnak a színes magazinokban lehozott Ralph Maccio-posztertől, meg néhány frissen leérettségizett fiatal, akik fotósként, úszómesterként, újságíró-gyakornokként vagy épp jégkrémárusként próbálják kerülgetni a csapdákat az élet Indiana Jones-labirintusában. Oké, ilyen sorozat már van: Az ifjú Sheldon. Viszont a Mike-ot alakító Finn Wolfhard és a szuperképességekkel rendelkező tinilány, Millie Bobby Brown, valamint Caleb McLaughlin (Lucas) és Sadie Sink (Max) annyira jól hozzák a hormonoktól felajzott, szerelemtől csetlő-botló kamaszokat, hogy az misztikus szál nélkül is igencsak szórakoztató.
Azt egyébként forgatókönyvírói iskolában kéne tanítani, ahogy az alkotók trükkösen több csoportra osztották az előző két évadban megismert gyereksereget. Ők itt fenn az első számú kedvenceim: a hiányos fogsorú, csokibolond Dustin (Gaten Matarazzo), aki frissen érkezett meg a rádióamatőr zsenigyerekek táborból (ahol állítólag be is csajozott, de persze a lányt sosem lehet elérni rádión!), a piperkőc Steve (Joe Keery), aki nem ment egyetemre, ezért a frissen megnyitott pláza jégkrémezőjében kell dolgoznia, valamint az egyik új szereplő, a szintén fagyiárusként dolgozó, különc Robin, akit Uma Thurman és Ethan Hawke lánya, Maya Hawke alakít – és aki annyira meggyőzően ugrik fejest a titkos szovjet kódok megfejtésébe, mintha mindig is benne lett volna a sorozatban, és együtt lógott volna a többi nörddel.
Szintén nagyon jó Nancy (Natalia Dyer) és Jonathan (Charlie Heaton) saját szála, akik mini-oknyomozó újságírókként erednek a titokzatos műtrágya-eltűnések és a veszett patkányok nyomába, miután a helyi újság, a The Hawkins Post nagyágyúi nem akarnak foglalkozni ilyen bagatell dolgokkal. Az egyik ellenszenves újságíró különösen emlékezetes, mert őt a sorozatba szintén újoncként érkező Jake Busey alakítja – igen, a szőke fickó a Csillagközi invázióból, akinek sosem jut eszedbe a neve, de láttad egy rakás 90-es években készült filmben! Winona Ryder és David Harbour pedig már rutinosan hozzák az előző évadban megismert, érdekes karaktereiket, a gyerekeit túlszerető, a korábbi események hatására kicsit megzakkant bolti eladó anyukát, és a tragikus múltú, alkesz seriffet, aki minden áron szeretné megóvni a nevelt lányát, Elevent a rá leselkedő veszélyektől – ideértve természetesen a legveszedelmesebb Hawkins-beli teremtményeket, a szerelmes kamaszfiúkat is!
Anélkül tehát, hogy elspoilereznénk a sztorit, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Stranger Things 3. évada bátran ajánlható az előző két évad rajongóinak, valamint a Stephen King-fanoknak, a Spielberg-filmek kedvelőinek és a retróőrülteknek (azok a ruhák! azok a focistafrizurák!! azok a zenék!!!), és mindenkinek, aki kisvárosi D&D-játékosként nőtt fel a '80-as évek végén vagy a '90-es évek elején! De az is tegyen vele egy próbát, aki csak egy jó kis oldszkúl tinihorrort akar látni, hidegháborús kémesdivel megspékelve!
