Tévénézettség: Egyre nagyobb bajban az RTL

Két műsor nézettsége is bebizonyította: az embereknek cirkusz kell - kenyér mellett persze. A múlt hét legnézettebb műsora mindkét főbb célcsoportban az augusztus 20-i tűzijáték közvetítése volt, de van itt még egy műsor, amit hatalmas étvággyal fogyaszt a közönség.

A múlt hetet a Duna Tv nyerte, mégpedig a tűzijáték közvetítésével:

a teljes lakosság körében 954 672-en voltak kíváncsiak a látványosságra, az éppen tévét nézők 29,3 százaléka. A fiatalok körében 248 027-en nézték kényelmesen, a fotelból az attrakciót, a közönségarány itt alacsonyabb, 25 százalékos lett, ami még így is magasnak számít: az éppen tévét nézők közül minden negyedik ember választotta a szórakozásnak ezt a formáját.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

 

A második helyet mindkét célcsoportban a Szerencsekerék szerezte meg, sőt, itt nem állt meg a műsor, mivel egy adás kivételével mind az első tíz helyezett közé tudott kerülni mind a teljes lakosság, mind a fiatalok körében. Ez pedig azt jelenti, hogy Kasza Tibor vetélkedőjének új részei ismételten beváltották a csatorna hozzájuk fűzött reményeit, és nem rúghatott labdába mellette az RTL-es Celebrandi sem, aminek ráadásul a múlt heti adásai voltak az évad záró epizódjai (ha egyáltalán lesz új évad, nem vagyunk biztosak benne a gyenge nézettség miatt).

A Celebrandi még a végén egy kisebb fajta bukást is elkönyvelhet az amúgy sem túl acélos nézettség mellett:

eddig ha minimálisan is, de hétről hétre nőtt a műsor nézőszáma, ám a legutolsó héten már nem tartott ki a közönség, és mind a fiatalok, mind a teljes lakosság körében kevesebben nézték a záróepizódokat, mint az előző hetieket. Ez pedig nem épp dicsőséges búcsú, de legalább kipróbáltak egy új formátumot. (Előző héten a fiatalok körében átlagosan 104 ezren néztek egy adást 12,7 százalékos közönségarány mellett, a múlt héten ez már csak 99 ezer lett, a közönségarány pedig 11,9 százalék. A teljes lakosság körében az előző heti átlagos nézőszám 261 ezer volt, ami múlt hétre 231 ezerre csökkent. A közönségarány 8,4 százalékról 7,6 százalékra esett vissza.)

ez is érdekelhet

Mi az ördögről szólt a Celebrandi?

Az RTL új celebpárkereső reality sorozata arról biztos nem szólt, hogy magányos "hírességek" testi és lelki párra találjanak, mert az egészet végigbeszélgették, majd beszélgettek arról, hogy miről beszélgettek, külön-külön és együtt is.

Tovább

 

Az RTL ismét nagyon rossz helyzetbe került: a teljes lakosság körében már egyszerűen nem tud labdába rúgni, a múlt héten a 17 legnézettebb műsor TV2-es volt (Szerencsekerék, Tények, Tények Plusz), csupán a 18. helyre tudta felküzdeni magát a hét legnézettebb RTL-es műsora, a szerdai RTL Híradó. Ebben a célcsoportban csak az RTL hírműsorára van kereslet, a következő RTL-es műsor a listán, ami nem Híradó, a 38. helyen végzett, ez pedig a szerdai Fókusz adás volt. Eközben a TV2 a már említett trió mellett behúzta a délutáni műsorsávot is Az aranyifjú című szappanoperával, és itt még a Zsákbamacska ismétlések is jobban muzsikálnak az RTL-es A mi kis falunk ismétléseinél, amik közül egyetlen epizód sem került fel a top 50-be.

Az RTL tehát kipontozódott a teljes lakosság körében, a kereskedelmi célcsoportban sem igazán áll jól a szénája, de azért még mindig reménytelibb a helyzet, mint a teljes lakosságnál.

A kereskedelmi célcsoportban tehát szintén a TV2 van jobb helyzetben, második-harmadik lett egy-egy Szerencsekerék adás, harmadik-negyedik helyen pedig egy-egy Tények adás végzett, viszont itt a hét hatodik legnézettebb műsoraként a keddi RTL Híradó ért célba, ezt követi hetedik helyen a csatorna szerdai hírműsora. Itt is megfigyelhető tehát a nézők híréhsége, amit a Tényekkel és az RTL Híradóval csillapítanak. Ebben a célcsoportban a huszadik helyen ért célba a hét legnézettebb Celebrandi-adása, ami meglepetésre nem a pénteki, hanem a keddi lett. Ez is bizonyítja, hogy a nézőket nem igazán érdekelte a műsor végkimenetele, nem voltak itt nagy megfejtések.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 


A mi kis falunk ismétlései is gyengébben szerepeltek az előző hetekhez képest, és a TV2-n újraindult Zsákbamacska ismétlések már majdnem annyi nézőt vonzanak, mint az RTL sorozatának újrája. Ez pedig azt is jelenti, hogy a fiatalok körében is erősíteni tudott a TV2: a főműsoridőben mért közönségarányok eképpen alakultak: TV2: 13,5%; RTL: 11%.


Kíváncsian várjuk, hogy a héten az RTL-en elkezdődött A Konyhafőnök legújabb évada mennyire tudja majd megszorongatni a bebetonozott nézettséggel rendelkező Szerencsekereket.