Tévénézettség: Kivérezteti a TV2 az RTL-t, egy műsorral azonban nem bír

Spárta! - kiabálhatná egymásnak az RTL és a TV2 programigazgatója, mert a harc egyre élesedik, megnéztük, ki került ki belőle győztesen a múlt héten.

A TV2 folyamatos műsorváltoztatásaiba bekapcsolódott az RTL is, és már egyik sem tud anélkül változtatásokat eszközölni a műsorrendben, hogy ne tromfolna rá rögtön a másik tévécsatorna.

 

Forrás: RTL Sajtóklub / TV2 Sajtószoba

 

Így esett meg, hogy A mi kis falunk rekordkorán, szombaton 19 órakor kezdődött, hogy beelőzze a TV2-n sugárzott Mutasd a hangod!-at. Végül a TV2 showműsora kezdődött két perccel korábban az RTL legnépszerűbb sorozatának évadpremierjénél, mégis az utóbbi került ki győztesen a csatából – igaz, csak a fiatalok körében: A mi kis falunk ebben a célcsoportban közel 144 ezer nézőt tudott a képernyők elé ültetni, a közönségarány 20,3 százalékos volt. Ez a szám egyébként elmarad a sorozat korábbi nézettségétől, valószínűleg sokan választották közülük a TV2-n látható Mutasd a hangod című műsort, de a csökkenésben benne lehet az is, hogy minden eddiginél korábban kezdődött az epizód, de a műsorváltoztatások hatása is lehet a gyengébb szereplés. A Mutasd a hangod! 122 530 nézőt vonzott a fiatalok körében, a közönségaránya 17,2 százalék volt, ami hatalmas visszaesés az előző heti premier után: akkor még több mint 200 ezren nézték a produkciót, a közönségarány 19,4 százalékos volt – mindezt vasárnap este, a Sztárban sztár leszek után érte el a műsor. A nagy buktának a műsorváltoztatás, a korai kezdés és a vasárnap helyetti szombati sugárzás is oka lehet.

Forrás: RTL

 


A teljes lakosság körében viszont A mi kis falunknak nem sikerült a bravúr, alulmaradt a TV2-es show-val szemben, igaz, nem nagy a különbség a két műsor között: az RTL-es sorozat 513 ezer nézőt vonzott 18,7 százalékos közönségarány mellett, míg a Mutasd a hangod! 526 ezret, a közönségarány itt 19,2 százalékos volt.

Ezt a csatát leszámítva azonban az RTL mindenhol alulmaradt a TV2-es műsorokkal szemben. Kezdve a hétköznapokat meghatározó Konyhafőnökkel, aminek nézettsége hétről hétre egyre csökken, míg a TV2-es Séfek séfe az első heti kecsegtető eredményeket túlszárnyalva még erősebb nézettséget könyvelhet el. A Konyhafőnök eredménye a fiatalok körében az előző heti 135 ezerről 131 ezerre csökkent, a közönségarány 14,4 százalékról 13,7 százalékra apadt, a teljes lakosság körében viszont növelni tudta átlagos nézettségét 328 ezerről 347 ezerre. A hirdetők szempontjából ez viszont irreleváns.


A Séfek séfe azonban tarol: a premierhéten a fiatalok körében mért 171 ezres adásonként átlagot múlt hétre sikerült 199 ezerre feltornászni, a közönségarányt 18,4 százalékról 21,4 százalékra duzzasztani. A műsor a teljes lakosság körében is növelni tudta nézettségét 490 ezerről 536 ezerre. Vagyis

múlt héten a TV2 a hétköznapokat kiütéses győzelemmel hozta,

az RTL-nek nincs mit tennie, szépen meg kell várnia, hogy lecsengjen a műsor, és októberben a Nyerő Párossal és a Survivorral ismét felvennie a kesztyűt.


A hétvége a TV2 showműsoraié lett, az RTL-es The Voice ismét veszített táborából, az előző heti 195 ezres nézőszám múlt hétre 174 ezerre csökkent, a közönségarány 20-ról 18,4 százalékra a fiatalok körében. A teljes lakosság körében is veszített nézettségéből, és már az 500 ezres határt sem éri el. A TV2-n azonos időben sugárzott Sztárban sztár leszek viszont mind a fiatalok, mind a teljes lakosság körében jócskán leiskolázta az RTL tehetségkutatóját, ebből pedig az látszik, hogy a nézőknek juszt is a cirkusz kell, a The Voice visszavett a trashszintből, és a coach-oknak sem rendeznek látványos egymásnak ugrásokat a műsor készítői.

Forrás: RTL Sajtóklub

 


Vasárnap az RTL a Cápák között-tel tudott volna nagyot villantani, de ebből egy közepes villanás lett csak, hiszen a TV2-n már javában ment a Sztárban sztár leszek. Az RTL üzleti show-ja a fiatalok körében 184 ezer nézőt vonzott, a közönségarány 16,1 százalékos lett, ez pedig jobb eredmény az előző hetinél, de

a Sztárban sztár leszek egyszerűen letaszíthatatlan a trónról, a vasárnapi adás lett a hét legnézettebb műsora mindkét célcsoportban:

a fiatalok körében 313 ezer nézőt és 27,2 százalékos közönségarányt produkált, míg a teljes lakosság körében 948 ezer néző követte figyelemmel az eseményeket, 26,7 százalékos közönségarány mellett.

A fiatalok körében az első öt helyen két Sztárban sztár leszek és három Séfek séfe adás áll, a hét hatodik legnézettebb műsora a vasárnapi RTL Híradó lett, majd újra egy Séfek séfe adás következik a hetedik helyen, nyolcadik helyre ért be a Cápák között, kilencedikre a The Voice. A teljes lakosság körében első két helyen a Sztárban sztár leszek két adása áll, ezt követi három Tények adás, majd a hetedik helyen a vasárnapi RTL Híradó.

A főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban mért közönségarányokból is kitűnik a TV2 fölénye: 19,7 százalékot ért el a csatorna, míg az RTL 13,9 százalékon áll. Innen szép nyerni...