Tomboló tájfun miatt kellett kimenekíteni a Survivor játékosait

Betört a valóság a realitybe: először éjszakai vihar pusztított a versenyzők szigetén, majd olyan hatalmas tájfun közeledett, hogy evakuálni kellett őket.

Joe-t, a műsorvezetőt szakadó eső és esőkabátokban vacogó versenyzők látványa fogadta, amikor hajójával a szigetükre érkezett.

„Evakuálni kell benneteket, ez most nem vicc”

– mondta a Sama-Sama törzs megmaradt tagjainak, és azonnal kimentettek mindenkit a közelgő tájfun elől.



Közlése szerint az előrejelzések alapján még másfél óra volt a tájfun érkezéséig, de Joe úgy ráijesztett a négy játékosra, hogy azok kicsit túldramatizálva a helyzetet, hatalmas hullámokról és az életükért való rettegésről számoltak be – ám a nézők mindebből nem sokat láthattak, hiszen az óceán annyira hullámzott csak, mint máskor (attól még az időjárási helyzet később nyilván komolyra fordult, de szerencsére nem várták meg az utolsó pillanatot a kimenekítéssel).

A szóban forgó tájfun egyébként egy trópusi viharból alakult ki, ami előtte való éjszaka ledöntötte a versenyzők menedékét, és aludni sem tudtak miatta. Sajnos mindebből a nézők megint csak kimaradtak, hiszen minderről nulla felvételt kaptunk, helyette azt a szappanoperát élvezhettük, hogy a játékosok másnap reggel beszámolnak róla, hogy milyen rossz volt nekik, még sírtak is az éjjel, ezenkívül nagyon közel kerültek hozzá, hogy feladják a versenyt.





Ilyen drámai eseményekhez képest már szinte semmiség, hogy mi minden történt még a Survivor szerda esti adásában, de azért leírjuk: Kori feláldozta magát, hogy Viki kerüljön be a TOP4-be, majd Viki, Anett, Zsombor és Tamás egy meghitt vacsora során mesélték el egymásnak, hogy miért is szeretnék hazavinni a 20 millió forintos nyereményt. Ma este pedig ez vár ránk, ha 21:15-kor az RTL-re kapcsolunk.


(via rtl.hu)

 

Volt, aki már feladta

A Survivor versenyzője feladta a játékot

Zera nem az éhezést vagy a kemény feladatokat nem bírta, hanem játékostársaival gyűlt meg a baja.

Tovább