Bár Hollywoodban készült A gyávaság tollai (2002), de a klasszikus viktoriánus történelmi kalandregények hagyományait folytatja, azzal az aprócska különbséggel, hogy rugalmasan kezeli a tényeket.
Az 1880-es évek közepére különös és kritikus helyzet alakult ki Szudánban, amikor egy, magát Mahdinak, vagyis Megváltónak nevező fanatikus iszlám vezető harcot indított az elnyomók ellen és a vallás terjesztéséért. Az elnyomók jelen esetben az egyiptomiak voltak, akik úgy 60 évvel korábban hódították meg ezt a területet, és innen adódik a különös helyzet. Egyiptom ugyanis hivatalosan az ottomán birodalom része volt, a gyakorlatban azonban angol érdekszférának – de nem gyarmatnak! – számított. A Mahdi mindenre elszánt és rendkívül hatékony harcosai, a dervisek sorra verték meg az egyiptomi seregeket, majd körülzárták a fővárost, Kartúmot, aminek viszont egyiptomi szolgálatban álló, de angol kormányzója volt, bizonyos Gordon tábornok. Az eddig passzív angol kormány ugyan semmi áron nem akart a szudáni helyzetbe beavatkozni – Gladstone miniszterelnök a gyarmati politika ellenzője volt -, de Gordon nemzeti hős volt, meg kellett menteni, így, ha késve is, de megindultak az angol csapatok a sivatag felé, ahol nem sok dicsőség várt rájuk.
Ez a hosszúra nyújtott bevezető mindenképpen szükséges a film megértéséhez, amely egy nagyon is vitatott döntéssel kezdődik. Hősünk, a tiszti akadémián frissen végzett Harry Feversham (Heath Ledger) ugyanis megtagadja, hogy egységével kihajózzon a szudáni expedícióra, mivel ellenzi a hadjárat célját – amelynek valóban csupán az angol presztízs védelme volt a célja. Nem számít azonban környezete heves reakciójára: három tiszttársától, akik ráadásul a legjobb barátai és frissen eljegyzett szerelmétől (Kate Hudson) négy fehér madártollat kap, amelyek a gyávaságot jelképezik – és innen a különben kissé nehezen értelmezhető cím, A gyávaság tollai (2002). A megaláztatás ellenére Harry, amikor hírét veszi, hogy bajtársai veszélybe kerültek, maga is Kartúm felé indul, arabnak öltözve, hogy egy helybéli magányos harcos, Abou Fatma (Djimon Hounsou) segítségével megakadályozza a katasztrófát.
Furcsa, amikor Hollywoodban úgy döntenek, hogy egy jellegzetesen brit történetet mesélnek el – a hadjárat a viktoriánus Anglia figyelmének központjában állt -, és a film történelmi hitelességén valóban esik némi csorba. A „némi csorba” alatt azt értem, hogy iszonyatosan pontatlan lett ez a rész. A történet központjában álló csata például valójában brit győzelem volt, nem katasztrofális vereség, ahogy itt látjuk, bár valóban megesett az a csúfság, hogy a mezítlábas, lándzsával és hatalmas, borotvaéles pallósokkal harcoló dervisek áttörték a verhetetlen angol négyszög falát, de csak egy időre. Ha ezt leszámítjuk, valamint úgy gondoljuk, hogy a kifejezetten történelmi témákkal foglalkozó rendezőnek, Shekhar Kapur (Elizabeth, Elizabeth: Az aranykor) járt némi művészi szabadság, akkor ez egy baromira izgalmas kalandfilm. És le a kalappal a készítők előtt, hogy 2002-ben összehoztak egy ennyire jól megcsinált, ilyen látványos és izgalmas kalandfilmet egy olyan korszakról, amelyről már ritkán mesélnek nekünk - Heath Ledger pedig itt is fantasztikus, mint minden szerepében.
