Túlélő realitybe fordította a Házasodna a gazdát a szexista József

A műsor udvari bolondjává előlépő, korábban vállalhatatlan szexizmusával tüntető férfi a szerda esti adásban is alakított.

Ahogy arról a keddi adásról írt cikkünkben írtunk, az RTL párkereső realityjének egyik szereplője, József gazda egészen vállalhatatlan megjegyzésekkel próbált becsajozni (konkrétan puncinak nevezte a nőket), amivel két arajelöltet is sikeresen elvadított magától, hiszen mind Kriszti, aki a szexista beszólások elszenvedője volt, mind Timi, akinek csak Kriszti mesélt a dologról, azonnal távozott a játékból.

A dicstelenné vált udvarló így arra kényszerült, hogy visszahozzon a játékba egy olyan jelöltet, Böbét, akit korábban már hazaküldött. A csatorna pedig azzal jutalmazta a szalonképtelen figurát,

hogy elküldte Írországba, oldalán szerencsétlen nővel, akinek a hányattatásai már a reptéren elkezdődtek.

 


Neki ugyan nem kellett olyan gusztustalan szövegeket eltűrnie, mint korábbi sorstársainak, de azért az utazás így is kész vesszőfutásnak tűnt. A puncivadász gazdának ugyanis hatalmas kihívást jelentett, hogy megtalálja azt az ivókutat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol újratöltheti a műanyag flakonját, amiből kiöntették velük a vizet (erről a policyről is először hallott a jelek szerint).

Miután ez nem is sikerült neki, a mosdóban próbálta megtölteni a flakont, kevés sikerrel. Majd a célországba érve József azzal égette tovább Böbét, hogy nem tudta megfejteni, hogy a liftajtó azzal a kártyával nyílik, amit a kezébe nyomtak (hiába biztatta a nő, hogy próbálja csak ki). Meggyőződésünk, hogy József nem lehet ilyen hülye, csak megjátssza, de attól még nem kevésbé nézőpróbáló végigszenvedni a szerencsétlenkedéseit.

Akit az önjelölt (?) udvari bolondon kívül esetleg a többi gazda is érdekel, az Kevin gazda kalandjaiba ide és ide, Gergőéibe ide, Annáéiba pedig ide kattintva nyerhet betekintést.


(via rtl.hu)

 

József gazda keddi leszerepelése

Vállalhatatlan beszólással űzött el két arajelöltet József gazda

A Házasodna a gazda realitysorozat főszereplője szó szerint „bunkó paraszt” volt Krisztivel és Timivel, akik azonnal faképnél hagyták őt.

Tovább