Van valami odaát. Már megint!

Kellett vagy sem, de a Julia Roberts és Kiefer Sutherland nevével fémjelzett 1990-es Egyenesen át kapott egy remake-et, ami olyan is, mint az eredeti, de meglepően sok mindenben más.

Annak idején Joel Schumacher csinált sikersztorit a halállal kacérkodó, önmagukat a klinikai halál állapotába juttató, majd onnan még épp időben visszatérő orvostanhallgatókkal az Egyenesen átban (1990) Julia Roberts, Kiefer Sutherland és Kevin Bacon főszereplésével, ami egyfajta generációs élmény volt. Aki látta, többnyire szerette, de nem lett kultdarab – ennyi nagy névvel simán lehetett volna -, nem játsszák kéthetente a tévék, nem lett hivatkozási pont se jó, sem rossz értelemben, de afféle „márka” volt, amivel lehetett kezdeni még valamit. Mondjuk logikus módon egy remake-et készíteni.

Íme a régi/új történet. Néhány orvosegyetemista egyikük biztatására bátor és őrült kísérletre szánja el magát. A halál utáni élet érdekli őket, hát próbaképpen meghalnak. Mindez persze laboratóriumi körülmények között zajlik, első körben hatvan másodpercre ütik ki magukat egy defibrillátorral, a barátaik meg ott vannak mellettük, és a megfelelő pillanatban mindig újraélesztik őket. De lassacskán rá kell jönniük, hogy a bátorságuk vakmerőség volt. Átjutottak a túloldalra, sikerült visszajönniük, de valami olyasmit hoztak magukkal, amire nem készültek fel. A halál ott marad velük, és hiába élnek, nem tudnak megszabadulni tőle. Annyit segítünk, hogy nem egy sátánfajzatot vagy lidércet hoznak át a „másik oldalról”, mert ez nem egy horror. Vagy mégis?

A viszonylag vértelen eredetihez képest a dán Niels Arden Oplev (A tetovált lány) rendezte új Egyenesen át (2017) – amely egy kisebb szerepe erejéig még Kiefer Sutherlandet is visszahozza – sokkal jobban rámegy az ijesztegetésre és a látványra. Az alapsztori nagyjából megmarad, ahogy a történések okozata is, de a háttértörténetek természetesen mások – nehéz is lett volna a vietnámi háborút megjárt apát betenni egy mai sztoriba -, de vannak jelentős különbségek. A túloldalra eljutók itt például extra képességekhez jutnak, mint egy videójátékban: Courtney (az akkor még lány Elliot Page), az első próbálkozó például hirtelen tud zongorázni,

minden kérdésre tudja a választ, többet érez és okosabb is lesz, de ettől még nem lesz jobb neki.

Az történetben való eltéréseken túl az elsőnél nagyrészt fiatalabb szereplőgárda - Nina Dobrev, Kiersey Clemons, Charlotte McKinney, James Norton és némileg kakukktojásként Diego Luna – ad más karaktert a remake-nek, és van, aki emiatt tartja jobbnak az eredetinél, de ezt mindenki döntse el maga.  

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.