Gazdag Gyula első játékfilmjének sorsa remekül tükrözi mindazt, amiről maga A sípoló macskakő szól: be akarták tiltani, miközben megkapta a magyar filmkritikusok díját.
A „működő” szocializmus elsősorban arról volt híres, hogy nem nagyon működött. Működgetett, de az egyik kéz nem tudta, mit csinál a másik, sokszor üresjáratban ment minden, és hála a teljes foglalkoztatottság politikájának, rengetegen semmit sem termeltek, semmi hasznos munkát nem végeztek, csak úgy voltak valahol. Mint a Gecsőpusztára, nyári építőtáborba érkező pesti gimnazisták.
A több száz budapesti kamasz megérkezik a táborba, elfoglalják a szállást, megtörténik a vezetők, felelősök választása - csak a munka hiányzik, közbejött technikai okok miatt. Ezt a felügyelő tanárok elvből nem hozzák a fiúk tudomására, hanem mindenféle felesleges foglalkoztatást találnak ki, a srácok azonban nem hülyék, megneszelik az igazságot, és megkezdődik a belső rend felbomlása. Három diák ugyanis fellázad, és megkapálják a szomszéd paraszt kukoricáját. A szökést és bomlasztást a tekintélyelvű táborvezető nem tolerálja, és hazaküldi a kezelhetetlen elemeket.
Gazdag Gyula 1971-ben, 24 évesen rendezte első játékfilmjét, A sípoló macskakőt, amely témájánál fogva garantáltan problémás volt. Bár a filmet eredetileg átvették, a bemutató időpontját is kitűzték, aztán valaki a fejéhez kapott, hogy itt bizony a rendszert kritizálják, és majd hirtelen betiltották, de egy újabb fordulattal fölajánlották a premiert egy KISZ-kongresszus tiszteletére. 1972 februárjában a filmet végül változtatás nélkül bemutatták – bár az illetékesek azzal fenyegetőztek, hogy kedvük szerint megvágják -, de a biztosítékot végül az vágta ki, hogy Gazdag első filmesként megkapta a Kritikusok díját. A bürokrácia csődöt mondott, ahogy a filmbeli építőtábor vezetői sem voltak képesek megoldani a rájuk bízott feladatokat.
