Woody drámázik

Bár sokszor vígjátékként hirdetik, A jónevű senki valójában dráma, amely az amerikai történelem egy sötét korszakát mutatja meg, és bár Woody Allen filmje, mégsem az övé.

A hidegháborút nemcsak a kommunista blokkban vették komolyan a kötelező koncepciós perekkel és az osztályellenségek üldözésével, hanem Amerikában is, ahol az ötvenes években mindenki gyanús volt  aki valaha is felvonult május 1-jén, szakszervezeti tag volt vagy bizonyos újságokat olvasott. A nagy szovjet tisztogatásokhoz képest persze ez csak gyerekjáték volt, de sokak életét tette tönkre a hírhedt Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amely ki tudja, miért, de kifejezetten utazott a hollywoodi forgatókönyvírókra, akik közül rengetegen kerültek feketelistára.

Ha pedig valakinek ott szerepelt a neve a listán, az nem kaphatott munkát, ám ki lehetett játszani a rendszert. Ha valaki szerzett egy strómant, akinek a nevén tovább írhatott, és persze általában a stúdiók tudták, hogy valójában kitől érkezik a forgatókönyv, de a valódi szerző neve nem kerülhetett fel a stáblistára.

Ilyen történetet mesél a magyar keresztségben kissé kacifántos címet kapott A jónevű senki, avagy a stróman – a film eredetileg a szikár The Front, vagyis Az álca névre hallgatott -, amiről a legtöbben azt hiszik, hogy Woody Allen filmje, pedig nem is. Vagyis nem teljesen. Az ekkor már nagyon befutott Woody ugyanis tényleg az 1976-os film egyik főszereplője, a másik a nem sokkal később elhunyt Zero Mostel, ám nem ő írta és rendezte.

Woody a címbéli stróman, egy pincér és bukméker, akit egy forgatókönyvíró barátja kér meg, hadd használja a nevét. A dolog minkettőjüknek bejön, és hősünk kezdi magáról elhinni, hogy ő is művész, pláne, amikor csajozásra kerül a sor, de őt is utoléri a nagyhatalmú bizottság, akik arra akarják rávenni, hogy barátai ellen valljon.

A történet lehetne persze egy „igazi” Woody Allen film is, hiszen ő is azért bólintott rá, mert közel állt hozzá a sztori, a hangnem azonban ezúttal kicsit más. A humor sokkal keserűbb, és bár sokszor vígjátékként hirdetik, valójában kőkemény drámáról van szó, amivel az annak idején, a film stábjának mintegy felével szintén feketelistára került Martin Ritt rendező és Walter Bernstein  forgatókönyvíró az Oscar-jelölésig jutottak el.