Október 20-án betöltötte 50. életévét a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rappere, Snoop Dogg. Összeszedtünk róla pár érdekes infót, amelyekből kiderül, hogy igencsak izgalmasan telt számára ez az elmúlt fél évszázad.
Honnan a név?
Becenevét - ami később művésznevévé is vált - még gyerekkorában kapta szüleitől, méghozzá azért, mert nagyon hasonlít az ikonikus Peanuts képregény beagle-jére, Snoopy-ra.
Extrém magas az IQ-ja
Míg egy átlagember intelligenciahányadosa 85 és 115 közé esik, Snoop egy valódi géniusznak számít: IQ-ja ugyanis nem kevesebb, mint 147-es.
Hiteles gangsta
A gangsta rap egyik legismertebb figurájaként nem meglepő, hogy szövegei sok esetben valós élményeken alapulnak. Tinédzserkorában állítólag a Rollin’ 20 Crips nevű utcai gang tagja volt, bár ő maga mindig is tagadta, hogy bármi köze lett volna a bandához. Persze ártatlannak semmiképp sem nevezhetjük, hiszen 1989 és 1993 közt több ízben is börtönbe került drogbirtoklásért, sőt, még gyilkossággal is meggyanúsították. 1993 nyarán ugyanis őt és testőrét, McKinley Lee-t azzal vádolták meg, hogy közük volt az egyik rivális banda tagjának halálához. A vád szerint testőre követte el a gyilkosságot, Snoop pedig azt az autót vezette, amelyikből leadták a halálos lövéseket. Védőjük ugyanaz a sztárügyvéd, Johnnie Cochran volt, aki O.J. Simpson hírhedt perében is kulcsszerepet játszott, és akárcsak az ex-focista esetében, a vádlottakat ezúttal is felmentették.
Sikereit többek közt egyedi hangszínének is köszönheti
A hip hop műfajban egyedülálló módon, kortársai dühös előadásmódjával ellentétben Snoop hangszíne megnyugtató és lágy, melyet száz közül is egy pillanat alatt felismer az ember. Összetéveszthetetlen karaktere miatt épp ezért számtalan slágerben szerepel közreműködőként is olyan popsztárok mellett, mint Mariah Carey, a The Pussycat Dolls vagy Katy Perry.
Ma is a gimis szerelmével él együtt
Még a középiskolában ismerte meg Shante Taylort, akivel 1997-ben össze is házasodtak. Bár 2004-ben a rappernek volt egy botlása, aminek következtében felesége beadta a válókeresetet, négy évvel később kibékültek és azóta is egy párt alkotnak, közösen nevelve 3 gyermeküket.
Egy időben valóban kerítőként tevékenykedett
Szövegeiben előszeretettel hivatkozik magára striciként, azonban esetében ez nem csupán menőzés és üres duma. Mielőtt ugyanis ismét feleségül vette volna középiskolai szerelmét, 2003 és 2004 közt valóban lányokat futtatott, elsősorban élsportolók számára. Elmondta, hogy gyerekkora óta vonzotta ezt a „szakma” és mindig vágyott arra, hogy kipróbálja magát benne, így egy igazi álma vált valóra, amikor ezen a területen dolgozhatott.
Különleges származásáról egy TV-showban szerzett tudomást
Snoop 2010-ben a George Lopez vezette Lopez Tonight vendége volt, ahol a DNS-éből kimutatták, hogy génállománya 71%-ban afrikai, 23%-ban amerikai őslakos, 6%-ban pedig európai felmenőkről tanúskodik.
Gyerekeknek tart fociedzést
Rapkarrierje mellett hivatásos amerikai futball edző, középső gyermeke, Cordell iskolai csapatait is ő tréningelte. 2002-ben azért szokott le fél évre a marihuánáról, mert az egyik fiatal játékosa közölte vele, hogy úgy bűzlik, mint az anyja füves pasija. Bár nem maradt teljesen absztinens, amikor a gyerekek körében van és edzéseket tart, sosem nyúl a spanglihoz, vagyis évente három hónapig biztosan tiszta marad. Edzői pályafutásának egy szezonját a Netflix is nyomon követte, az anyag pedig 2018-ban egy dokumentumfilm sorozatban materializálódott, ami "Coach Snoop" néven elérhető az egyik legnagyobb streaming szolgáltatónál.
Évekig gyakorolta a Rastafari vallást
Habár 2009 óta az iszlám tanok szerint élt, miután 2012-ben Jamaicában járt, bejelentette, hogy áttért a Rastafari vallásra és a későbbiekben a Snoop Lion nevet fogja használni. Ezek után meg is jelentetett egy reggae stílusú nagylemezt „Reincarnated” címmel, és azt nyilatkozta, hogy mindig is Bob Marley reinkarnációjának érezte magát. A fiatalon elhunyt legenda egykori zenésztársa, Bunny Wailer erősen kritizálta is emiatt, mondván a vallás gyakorlása nem csak abból áll, hogy valaki füvet szív és szereti Bob Marley-t.
Végül visszatért Jézushoz
Rapperként természetesen mindenki jól ismeri, azonban azt már kevesebben tudják, hogy remekül is zongorázik. Gyermekként még egy baptista templomban is játszott, ahol énekelt is. A gospel műfaj és Jézus Krisztus később is fontos maradt az életében, hiszen 2018-ban ismét keresztényként aposztrofálta magát és piacra dobott egy gospel albumot is, „Bible of Love” címmel.
Több mint 30 filmben is szerepelt
Egyik első emlékezetesebb szerepét a Félbe - tépve című vígjátékban játszotta, később pedig olyan mozikban láthattuk, mint a Csontok, a Kiképzés, a Fekete átok, a Starsky és Hutch vagy a Horrorra akadva 5, az új, animációs Addams Family-filmekben pedig ő kölcsönözte Itt kuzin hangját.
Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is
2018-ban egy zenei fesztiválon barátaival felállította a világ legnagyobb koktéljának rekordját, amikor 550 liternyi italt kevertek össze ginből, kajszibarackos brandyből és narancsléből. A végeredmény a rapper 1993-as klasszikusa után természetesen a Gin and Juice nevet kapta.
Vonzza a bajt
Már karrierje első pillanatától folyamatosan összetűzésbe keveredik más hírességekkel. Összerúgta már a port az ex-elnök Donald Trumppal, a rapper üdvöske Iggy Azaleával, a kosaras Nick Younggal és az olyan kollegáival, mint Kanye West vagy Eminem, de még jó barátjával, Dr. Dre-vel is volt már fasírtban. Utóbbi kettővel szerencsére már kibékült, sőt, az idei Super Bowl félidei bulijában közösen is lépnek majd fel Mary J. Blige és Kendrick Lamar társaságában.