15 érdekesség a szülinapos Keith Richardsról

A The Rolling Stones legendás gitárosa december 18-án ünnepli 78. születésnapját. Nem volt nehéz dolgunk összeszedni róla néhány igazán izgalmas infót a jeles nap alkalmából.

3 évesen kezdett érdeklődni a zene iránt

Anyai nagyapja egy big band tagja volt, és tőle kapta első gitárját is, amit a nagypapa egy szekrény igen magasan lévő polcára rakott. A kis Keith nem érte el, így nagyapja azt mondta neki, hogy ha le tudja venni, az övé lehet. Az ifjú Richards találékonyan könyveket és párnákat pakolt egy székre, és így sikerült leemelnie a hangszert, amit aztán ki sem lehetett venni a kezéből. Korai kedvencei, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong mellett ekkoriban kezdte felfedezni a blues zenét is, legnagyobb kedvence a gitáros Big Bill Broonzy volt.

Már gyerekként is balhés volt

Gyermekként két évig cserkész is volt, ugyanis abban reménykedett, hogy így majd szert tehet néhány menő késre, hiszen egész életében rajongott a különböző szúrószerszámokért. Csak később derült ki számára, hogy előbb néhány kitüntetést kéne megszereznie ehhez, azonban erre már nem is volt lehetősége, ugyanis kicsapták, miután whiskey-t csempészett be a táborba, majd összeverekedett néhány társával.


Mick Jaggerrel először általános iskolában találkozott

Bár az énekessel egészen 1954-ig szomszédok is voltak, a rock 'n' roll iránt érzett közös vonzalmukra azonban csak később derült fény, amikor az énekes egy vonaton találkozott Richardsszal, aki épp Muddy Waters-és Chuck Berry-lemezeket cipelt magával. Nem véletlen tehát, hogy a banda névválasztásához Waters Rollin' Stone című dala nyújtotta az inspirációt, Keith pedig később Berry Run Rudolph Run című karácsonyi dalát dolgozta fel a debütáló szóló kislemezén.


Első házistúdiója a mosdóban volt 

Amikor a karrierjük kezdetén Mick Jaggerrel és Brian Jonesszal lakott egy kis lakásban, az olcsó kis stúdiójukat a fürdőszobában rendezték be. Hogy miért? Nem az akusztika miatt, hanem mert meg voltak győződve róla, hogy a WC-lehúzás hangja hasonlít a közönség tapsolásához.

 

Fiatalon alig aludt

Saját bevallása szerint a Stones legsikeresebb éveiben összesen két éjszakát aludt egy héten.

"Ha így nézzük, akkor legalább három teljes életet ébren voltam"

- mondta később humorosan. Ironikus, hogy az (I Can't Get No) Satisfaction riffjét ennek ellenére éppen álmában írta meg.


Nem egy nőcsábász típus

Elmondása alapján nem igazán ért a nők elcsábításához, ráadásul beszédhibás is, azonban mindig sikerült olyan környezetet teremtenie, amelyben szinte tapintható volt a feszültség közte és a gyengébbik nem közt. Ennek ellenére azt nyilatkozta, hogy leginkább összebújni szeretett a nőkkel és a társaságuk miatt szerette őket ágyba vinni is.


Mick Jaggerrel olyan, mintha házasok lennének

Szerzőtársával való kapcsolata tipikus esete a se veled-se nélküled állapotnak. Life című önéletrajzi kötetében bevallotta, hogy annak idején Jagger jelenlétében gyakran Brendának hívta az énekest, aki természetesen nem tudta, hogy róla beszél és őt szidja a saját füle hallatára.


Kedvenc itala  a vodka-narancs

Bár nagyjából mindent kipróbált már az alkoholok közül, legutóbbi kedvenc itala egy saját recept alapján készült el.

“A whiskey-hez már túl öreg vagyok, a brandy megöl, a bor pedig ételhez való.“

- mondta. A szóban forgó italhoz a következők szükségesek: nagyjából egy felesnyi prémium vodka, narancs szóda és rengeteg jég. Keef csak úgy hívja: "nukleáris hulladék". Pár évvel ezelőtt azonban mindenki megdöbbenésére bejelentette, hogy végleg felhagy az italozással. Csak nehogy valami baja essen...


Számtalanszor került összetűzésbe a törvénnyel

Azonban mindössze egyszer, 1967-ben, az első letartóztatása után ítélték börtönbüntetésre drog birtoklásért. Három hónapot kapott...volna, de fellebbeztek és másodfokon végül felmentették. Bár ehhez nyilván hozzájárult szupersztár státusza, sosem felejtette el, honnan jött: a '70-es évek óta egy koponyás gyűrűt visel a gyűrűsujján, hogy ezzel is emlékeztesse magát arra, hogy “a felszín alatt mind egyformák vagyunk”.

 

Majdnem felgyújtotta a Playboy-villát

Az incidens a '70-es években történt, miközben Bobby Keys szaxofonossal "svédasztalosdit" játszottak az orvosuk kábítószereivel Hugh Hefner házában. Amikor a személyzet végre rájuk törte az ajtót, hogy eloltsa a tüzet, a drogoktól totálisan beállt és ezért a lángokról tudomást sem vevő Richards rájuk kiabált:

"Hogy meritek megzavarni a magánügyünket?"

 

Megőrül a Sheperd's Pie nevű angol ételért

Annyira szereti a "pásztorpitét", hogy egy alkalommal nem volt hajlandó színpadra állni addig, amíg nem készítettek neki egyet, miután az előző adag elfogyott. Mick Jagger elmondta, hogy az egyik legfontosabb szabály a turnék során, hogy senki nem vághatja fel és kóstolhatja meg az ételt Keith előtt.


Nem bírja a mai zenéket

A The New York Daily Newsnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a rap zene botfülű embereknek való, akiknek elég egy dobalap, amire valaki rákiabál és ettől már boldogok is. Hozzátette, hogy hatalmas piac van azok számára, akik két hangot sem képesek megkülönböztetni egymástól. Régimódi zenészként a hangszerekkel már egészen más a viszonya:

több mint 3000 gitárja van a személyes gyűjteményében.


Mindig is kalóznak érezte magát

Már jóval A Karib-tenger kalózai-béli szereplése előtt kalózként tekintett magára, hiszen már a '70-es években azt nyilatkozta, hogy magángépükkel úgy utazzák körbe a világot, ahogy anno a tengeri banditák hajóztak a vizeken, a zászlójuknak pedig az ikonikus nyelves logójukat tekintette.


2006-ban agyvérzést kapott, miután leesett egy pálmafáról

A baleset a Fidzsi-szigeteken töltött vakációja során történt, ami miatt végül koponyaüreg műtétet hajtottak végre rajta Új-Zélandon, amelynek köszönhetően a Rolling Stones-nak el kellett halasztani európai turnéját.

Bevallása szerint kokainnal keverve felszívta édesapja hamvait

A sztorit 2007-ben egy brit zenei magazinnak adott interjújában mesélte el, persze később csupán egy viccnek nevezte az állítását. Ehhez hasonlóan Keith utólag azt is elárulta, hogy akkor is csak tréfálkozott, amikor azt állította, hogy a teljes vérét kicserélték, hogy szervezete megtisztuljon az évtizedek alatt elfogyasztott drogoktól.

 

Címlapkép: Kevin Mazur/Getty Images for RS