6 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a 60 éves Dave Gahanről

1962. május 9-én született a Depeche Mode legendás frontembere. Íme néhány érdekes infó az ikonikus énekesről.

    Nem Gahan az eredeti neve

    David Calcottként látta meg a napvilágot, miután igazi apja egy malajziai származású brit buszsofőr, Len Calcott volt.  A férfi azonban elhagyta a családot, amikor a kis Dave mindössze fél éves volt, édesanyja pedig újra férjhez ment egy Jack Gahan nevű úriemberhez. Ő sajátjaként nevelte, de elhunyt, amikor Dave csupán kilenc éves volt. Rá egy évre aztán ismét feltűnt a biológiai édesapja és az énekes ekkor tudta meg, hogy valójában mi is az igazság a származásáról. Ezután Len egy ideig még gyakran látogatta őt és nővérét, Sue-t, azonban egy évvel később ismét felszívódott és soha többé nem hallottak felőle.

    Forrás: David Corio/Michael Ochs Archives/Getty Images


    Zűrös gyerekkora volt

    Érthető, hogy a történtek összezavarták a kamaszodó fiút, aki ezután egyre sűrűbben keveredett bajba és többször is összeütközésbe került a törvénnyel.

    Autókat lopott, graffitizett, de vandalizmusért is előállították.

    A középiskola utolsó évében jelentkezett egy gázszerelői állásra, azonban nevelőtisztje tanácsára túl őszinte volt az interjú során, és bevallotta, hogy már nem egyszer rossz fát tett a tűzre. Így aztán természetesen nem alkalmazták, ezért Gahan szétverte a nevelőtisztje irodáját, amiért szombatonként egy éven át meg kellett jelennie egy fiatalkorúak számára fenntartott intézményben, ahol különböző munkákat kellett végeznie.

    Forrás: David Corio/Michael Ochs Archives/Getty Images)


    Ő javasolta a Depeche Mode nevet

    Mivel állást nem talált, tervezőnek és kirakatrendezőnek tanult, de végül nem fejezte be a főiskolát, mert

    1980-ban belépett az életébe a zene, ami állítása szerint végül megmentette az életét.

    Találkozott ugyanis Vince Clarke-kal, aki miután látta, amint Gahan David Bowie Heroes című dalát énekelte egy helyi jam session során, felkérte, hogy legyen a Composition of Sound nevű zenekara frontembere. Dave még abban az évben be is lépett a csapatba, aminek nevét Gahan ötlete alapján, egy francia divatmagazin után Depeche Mode-ra változtatták. És ahogy mondani szokás, a többi már történelem…

     

    Vámpírnak képzelte magát

    Már tinédzser kora óta vonzotta a vámpírok világa, előadóként és színpadi személyiségére is Dave Vanian, a The Damned nevű goth/punk zenekar Drakula fazonú énekese gyakorolta az egyik legnagyobb hatást. 1993-ban egy brit újságíró, Andrew Perry azt nyilatkozta, hogy Gahan megpróbált átkot rakni rá azzal, hogy megharapta a nyakát, s habár Dave később nem emlékezett az incidensre, de abszolút elképzelhetőnek tartja, hogy valóban minden úgy történt, ahogy a férfi állította. Abban az időben ugyanis annyira megszállottja volt a témának, hogy egy koporsó formájú franciaágyban aludt, sőt, a dél-amerikai turnéjuk során egy valódi koporsóban sziesztázott a koncertek előtt.


    Nem ismeretlen az orvosok számára

    A ’90-es évek elején egy valódi szerencsétlenségsorozat áldozata volt: egy montreali koncerten elment a hangja, ezért Martin Gore énekelt helyette néhány dal erejéig, s habár újra nekifutott a dolognak, végül kénytelenek voltak idő előtt lejönni a színpadról. Ezután Cincinattiben kellett lemondaniuk egy bulit, mert Gahan olyan szerencsétlenül nyitott ki egy sörösüveget, hogy annyira elvágta a kezét, hogy a mikrofont sem tudta megfogni. De a legsúlyosabb eset mind közül akkor történt, amikor New Orleansben játszottak és Dave a

    koncert közben kapott egy drogokkal összefüggésbe hozható szívrohamot.

    Forrás: Tim Mosenfelder/Getty Images)


    Majd, amikor már azt hinnénk, hogy végét ért a vesztes szériája, 1994-ben az Indinapolisban zajló utolsó, turnétemető koncert végén a közönségbe ugrott, de végül 3 és fél métert zuhant az ülések közé. A biztonsági őrök kirángatták, kórházba szállították és habár nem sokkal később kiengedték, néhány nappal később egy kontroll vizsgálaton kiderült, hogy két bordája is eltört és belső vérzése is lett.


    Többször is a halál torkából tért vissza

    Mindezekhez természetesen valószínűleg hozzájárult az is, hogy a ’90-es évek első felében beleszeretett a feltörekvő amerikai alternatív rock színtérbe: megnövesztette a haját és sajnos a drogokkal is még közelebbi viszonyba került. Függősége végül olyan méreteket öltött, hogy 1995-ben

    öngyilkosságot kísérelt meg: felvágta az ereit, a következő évben pedig a heroin és a kokain keverékeként ismert speedballal adagolta túl magát


    egy Los Angeles-i hotelben. Két percre meg is állt a szíve, és utólagos elmondása szerint érezte, ahogyan a lelke elhagyja a testét. Szerencsére a bíróság engedélyezte, hogy elvonókúrára mehessen börtön helyett és

    azóta teljesen tiszta és nem nyúlt semmilyen kábítószerhez.

    16 évvel a színpadon kapott infarktusa után, 2009-ben olyan belső fájdalmakra kezdett panaszkodni, hogy már a színpadig sem jutott el egy athéni fellépésen, ami mindössze a második állomás volt a zenekar Tour of the Universe nevű koncertkörútján. Az orvosok eleinte gyomor-bél hurutra gyanakodtak, azonban egy ultrahangos vizsgálaton kiderült, hogy rosszindulatú daganat van a húgyhólyagján. Bár szerencsére időben észrevették a tumort, és már másnap sikeres operációt hajtottak végre rajta, a turnét lábadozása miatt így is kénytelenek voltak elhalasztani.  

     

    Borítókép:Gina Wetzler/Redferns