Mondják, hogy a „jó bornak nem kell cégér”, de az is igaz, hogy „a könyvet a borítója adja el” – ahogy a lemezt is, szóval nehéz igazságot tenni. Az viszont kétségtelen, hogy egy zenei album készítése nem csak abból áll, hogy felveszik a stúdióban és kikeverik, hanem a borítót is meg kell tervezni hozzá: a popzene térhódítása szinte egybeesett a jól kivételezett, átgondolt albumborítók megjelenésével. A Pink Floydtól a Beatlesig minden valamire való zenekarnak volt egy ikonikus borítója annak idején, aminek mi csak a végeredményét látjuk – de most összeszedtük a legikonikusabb lemezborítókat és létrejöttük elképesztő történetét.

The Beatles – Abbey Road (1969)

Az idén épp 55 éves lemez borítója fontos szerepet játszik egy összeesküvés-elméletben: állítólag ez a kép is bizonyítja, hogy Paul McCartney 1966. november 9-én egy autóbalesetben elhunyt és helyét egy dublőr vette át. Az elmélet szerint az  Abbey Road borítóján a zenekar egy temetési menetet szimbolizál, és mivel McCartney mezítláb van, ő a halott. Ráadásul jobb oldalt, a háttérben egy halottaskocsi áll, bal oldalt pedig egy Volkswagen bogárhátú, aminek rendszáma: 28IF – ami egyesek szerint az jelenti, hogy McCartney 28 éves lenne (’if’), ha élne. Na most, minden idők egyik legnépszerűbb lemezborítójának története sokkal prózaibb:

a zenekar lustasága szülte.

A lemeznek eredetileg Everest lett volna a címe: a hangmérnök, Geoff Emerick által szívott cigarettamárka ihlette – ehhez pedig azt találták ki, hogy a Mount Everestnél készítsék el a fotót, ám erről hamar letettek. Inkább egy olyan helyszínt választottak, ami közelebb volt hozzájuk: így lett a lemez címe és a fotózás helyszíne is az Abbey Road. A kiadó, az EMI főnökei nem örültek a döntésnek, mert aggódtak az eladások miatt, de a borító készítője, John Kosh azt mondta:

„A világ legnagyobb zenekarát nem kell bemutatni – mindenki tudja, kik ők.”

Pink Floyd – The Dark Side of the Moon (1973)

A zenekar talán legismertebb borítóját a Hipgnosis nevű brit cég (ők terveztek borítót a kor legnépszerűbb bandáinak: többek közt a Black Sabbath, az AC/DC és a Led Zeppelin is dolgozott velük), valamint George Hardie művész alkották meg, és

egyetlen cél volt, hogy látványos legyen

– ez sikerült is, hiszen a fényt megszűrő és szivárvánnyá szétdobó prizmáról mindenkinek a Pink Floyd jut eszébe. Pedig a koncepció nem volt valami kidolgozott:

„Legyen fény, és egy ütős albumborító!”

– mondta Roger Waters, és mindkét kívánsága teljesült.

Queen – Queen II (1974)

Ahogy korábban az Abbey Road című The Beatles album esetében nem volt fontos, hogy a tagokra irányuljon a figyelem a lemezborítón, úgy ennek a borítónak az esetében pont az ellenkezője történt: a tehetsége fotós,

Mick Rock úgy komponálta meg a képet a sötét háttér előtt, hogy minden figyelem a zenekartagokra irányuljon.

Minden tag közömbösen néz a kamerába, a frontember, Freddie Mercury még a karját is összefonja a mellkasán. A megvilágítás a méltóság és nagyság érzetét kelti, mintha egy történelmi pillanatnak lennénk a tanúi. Az aprólékosan megkomponált kép egyszerre sugározza a Queen zenei tehetségét és színpadi jelenlétét – így lett egy portréból maradandó felvétel.

Fleetwood Mac – Rumours (1977)

A Fleetwood Mac egy olyan zenekar, amely a tagok közti kapcsolatokról – viszálykodás és szexuális viszony – híresült el. Ennek csúcspontja az 1977-es Rumours című lemezük, ami minden idők egyik legsikeresebb lemeze: eddig több mint 45 millió példányt adtak el belőle, és ez a szám évről évre csak növekszik. Ezt elsősorban annak a hitelességnek köszönheti, ami minden dalból árad. Már a borító is elővetíti azt a misztikus utazást, amiben a hallgatónak része lesz, és a zenekartagok közti különleges kapcsolatot. Az énekesnő, Stevie Nicks sötét köntösben pompázik, miközben a dobos, Mick Fleetwood kezét fogja, aki épp fellép egy zsámolyra, a lába közt meg két fagolyó lóg.

Minden idők egyik legfurcsább albumborítója természetesen szándékosan ilyen zavaros.

A koncepció Herbert Worthington fotós munkája, aki ezzel a képpel került be az örökkévalóságba: minden az ő ötlete volt, még a zsámolyt is ő hozta magával a fotózásra. Az egész olyan, mintha egy kristálygömbbe néznék, így téve időtlenné a zenekart.

Ez is érdekelhet

7 dal, ami sokkal, de sokkal híresebb, mint a film, amihez írták

Arra már senki sem emlékszik, melyik filmjében énekelte Elvis a Can’t Help Falling in Love-ot, mikor szólalt meg először a Knockin' on Heaven's Door vagy arra, hogy nem is Sinatra dala a New York, New York - pedig lehetne.

Lássuk/halljuk!

David Bowie – Heroes (1977)

David Bowie-t imádta a kamera, és ő is imádta azt: mindig készséggel állt rendelkezésre, ha kreatív fotózásról volt szó, különösképp, ha egy lemezborítóhoz kellett. A Heroes című lemez borítója pedig minden idők legerősebb rockimázsát őrzi. A képet a híres fotós, Masayoshi Sukita készítette, Bowie egyik tokiói útja során:

a fotózás tehát semmilyen módon nem kapcsolódott a lemezhez,

egy tőle teljesen független dolog volt – ám amikor az énekes meglátta a képeket, tudta, hogy valami zseniális jött létre az új albumhoz. Az érzés csak még biztosabbá vált, amikor a fotós és alanya is ugyanazt a képet választott ki legjobbként: azt, ami a lemez borítójára került.

Sex Pistols – Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols (1977)

A népszerű punkzenekar borítója tipikus példája a „kevesebb több” mondásnak. Nincs jól megkomponált kép, nincs összhang és nincs jó ízlés sem. Ne feledjük, ez ugyanaz az év, amikor az előző két album is megjelent, ám a Sex Pistols teljesen nekiment a konvencióknak, és egy olyan sárga/rózsaszín, rikító lemezborítóval jöttek ki, ami iszonyú felháborodást keltett – ennek oka elsősorban a címben szereplő „bollocks” szó, ami szó szerint heréket, átvitt értelemben hülyeséget jelent. Mondjuk ez nem volt idegen a zenekartól, hiszen addigra már többek közt azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy élő tévéadásban használtak trágár kifejezéseket.

Bár több lemezbolt is megtagadta az értékesítését, az album végül az Egyesült Királyság eladási listáján felkerült az első helyre,

és a megjelenés után pár héttel aranylemez lett.

Nirvana – Nevermind (1991)

Az ikonikus lemezborító pár éve a képen látható kisbaba miatt került elő ismét, Spencer Elden ugyanis felnőttként pert indított a zenekar ellen gyermekpornográfia miatt. De ne ugorjunk ennyire előre! A dollár után úszó csecsemő képe egy fűtött medencében készült, és több kisbabával próbálkoztak, de a kis, mindössze négy hónapos Spencer bizonyult a legrátermettebbnek. A koncepciót, ami

a gyermeki ártatlanságot és a kapitalizmus csábítását szimbolizálja,

a frontember, Kurt Cobain találta ki. Spencer Elden 2021-ben indított pert, azt állítva, hogy gyermekpornográfiának tették ki és éltre szóló traumát szenvedett. Ám 2022 januárjában elutasították az ügyét, mivel nem válaszolt időben az egyik alperes elutasítási kérelmére. Még abban az évben Elden újraindította a pert, de ismét elutasították, mert akkor meg túl sokáig várt azzal az állításával, hogy a kép sérti a szövetségi gyermekpornográfiai törvényeket.

(via FarOut, Spin)