A színpadon esett nagyot Post Malone

A rapper bordasérülést szenvedett, de szerencsére már sokkal jobban van.

A St. Louis-i Enterprise Centerben tartott koncertje során a színpadon zakózott egy hatalmasat az utóbbi évek egyik legfelkapottabb rappere, Post Malone.

A 26 éves szupersztár ugyanis a Circles című dala előadása közben véletlenül belesétált egy fedetlen csapóajtóba, a szerencsétlen mozdulatnak köszönhetően pedig teljes testsúlyával annak széléhez vágódott.


Az oldalához kapó rapper az incidensről készült videófelvételeken is jól láthatóan hatalmas fájdalmak közepette mászott ki a felszínre, egy rövid vergődés után orvosi segítséget kért, majd nagyjából 15 percre eltűnt a nézők szeme elől.

Miután visszatért, megköszönte rajongói türelmét, és elnézést kért, hogy tönkretette a show-t.

Egy k**va nagy lyuk volt a színpadon.”

- közölte a közönséggel, majd továbbra is az oldalát fogva, de befejezte a koncertjét. Azonban a szokásos 22 dalos program a balesetnek köszönhetően így végül mindössze 17 számosra rövidült.

Malone később a közösségi oldalain magyarázta el a történteket:

Amikor végeztünk a műsor akusztikus blokkjával, a gitáromat ráraktam az állványra, az pedig leereszkedett a színpad alá. A csapóajtó azonban még nyitva volt, így véletlenül beleléptem és jól beütöttem magam.”

A rapper hozzátette, hogy a kórházban fájdalomcsillapítókat kapott, melyeknek köszönhetően már teljesen jól érzi magát és a turné folytatódni fog. Egyúttal pedig megígérte, hogy ha legközelebb St. Louisban jár, egy kétórás koncerttel kárpótolja majd az ottani rajongóit a műsorból kiesett dalok miatt.

Címlapkép: Post Malone a Coachellán 2022-ben; Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images for Coachella