Elment a csendes harmadik – Búcsú Andy Fletchertől

Május 26-án érkezett a sokkoló és letaglózó hír, hogy 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a Depeche Mode alapító billentyűse.

Számos zenekarban van egy olyan tag, akiről csak keveset tudunk, aki meghúzódik a háttérben, mint egy szürke eminenciás. Akiről sokszor szinte észre sem vesszük, hogy ott van, azonban azt nagyon is észrevennénk, ha nem lenne. Aki ugyan nem a formáció arca, de aki nélkül a szóban forgó csapat már nem lenne ugyanolyan.

Andy Fletcher 2018-ban / Forrás: Sergione Infuso/Corbis via Getty Images

 

Mostantól hozzá kell szoknunk, hogy a Depeche Mode többé már nem lesz ugyanaz a banda, amit annak idején megismertünk. A csapat alapító billentyűse, Andy Fletcher ugyanis múlt pénteken, tragikus hirtelenséggel, a hírek szerint természetes okból távozott az élők sorából, zenésztársait, családját, barátait, pályatársait és természetesen rajongók millióit napok óta sokkban és mérhetetlen szomorúságban tartva.

Az Alan Wilder 1995-ös kilépése óta trió felállású csapat elvesztette szinte láthatatlan, ám egyik legbiztosabb oszlopát, aki nélkül a nagy egóktól hemzsegő és botrányoktól sem mentes banda talán el sem jutott volna idáig és aki nélkül minden esély meglett volna rá, hogy idejekorán szétszéledjenek.

De Fletcher – vagy ahogy mindenki becézte, Fletch – rátermettségével, józanságával

nem csupán összetartotta, de menedzserként irányította a Depeche Mode-gépezetet,


a két zabolátlan művészlélek mellett egy két lábbal a földön járó, higgadt üzletemberként röppályán tartva a bandát.

A zenekar gerincének is nevezett Fletcher egy rendkívül vallásos család legidősebb gyermeke volt, és a templomban kezdte el érdekelni a zene. Ekkoriban ismerkedett meg első hangszerével, a gitárral és ekkor találkozott későbbi zenésztársával, a szintén a helyi keresztény ifjúsági szervezet, a Boys Brigade tagjával, Vince Clarke-kal. Állítása szerint ez az időszak meghatározó volt számára erkölcsi normái és egész későbbi viselkedése kialakulásában, ezért is érzett bűntudatot, amikor a ’80-as évek során már nem jutott annyi ideje templomba járni.

 

Andy Fletcher 1985-ben / Forrás: Gie Knaeps/Getty Image

 

Ugyanis habár eredeti tervei szerint egyetemre ment volna, végül azonban Clarke-kal inkább a zenekaralapítás mellett döntöttek, nem sokkal később Martin Gore, majd Dave Gahan csatlakozásával pedig kialakult a Depeche Mode klasszikus felállása.  Karrierjük elején természetesen mindannyian civil állásban is dolgoztak, Fletch például biztosítási ügyintézőként, és egészen addig nem is mondott fel, amíg nem érezte úgy biztosan, hogy a zenéből is képes lesz megélni.

A basszusgitárosként kezdő, de az elektronikus műszerek nagy rajongójaként ekkor már billentyűs hangszereken játszó Fletcher fontos szerepet játszott abban, hogy a csapat

bebizonyította, hogy a klasszikus rockzenei felálláson túl is van élet a könnyűzenében,


és hogy a gitárok és élő dobok helyett egy szintetizátorok és dobgépek által dominált hangzással is komolyan vehető produkciót lehet életre hívni.


Másik elvitathatatlan érdeme pedig az volt, hogy ő volt a „felnőtt” a bandában. A ’80-as évek során a zenekar egyre szebb sikereket ért el, az új évtizedbe lépve pedig valódi szupersztár státuszba értek, de a sikerekkel együtt – ahogy az lenni szokott – jöttek a problémák is: a drogok, a kreatív nézeteltérések, a rock and roll sztárság minden velejárója, és tényleg nem sokon múlt, hogy a zenekar a csúcsról a mélybe zuhanjon és a földbe álljon.

De abban is nagy szerepe volt, hogy ez végül ne így történjen. A mindig nyugodt Fletch ugyanis - aki maga sem volt egészséges, hiszen depresszió gyötörte - ezekben az időkben nem csupán villámhárítóként és békéltetőként funkcionált az ekkora már súlyosan drogfüggő frontember, Gahan és az életet szintén két kanállal habzsoló fő dalszerző, Gore között, de a banda üzleti ügyein is rajta tartotta a szemét.

Forrás: Jim Dyson/Getty Images

 

Amikor később a két vezéregyéniség szólólemezeket dobott piacra, ő - mivel soha egyetlen dalt sem írt - lemezkiadót alapított Toast Hawaii néven, később pedig DJ-ként is fellépett klubokban és fesztiválokon. De az első és legfontosabb dolog az életében természetesen mindig a Depeche Mode maradt. Egyszer humorosan azt nyilatkozta:

Dave az énekes, Martin a dalszerző, Alan a nagyszerű zenész, én pedig csak lézengek körülöttük”

S habár valóban nem volt olyan karizmatikus, mint Gahan, vagy olyan zseniális szerző, mint Gore, pontosan tisztában volt fontosságával, hiszen magára úgy hivatkozott, mint

 „A magas srác a háttérben, aki nélkül ez a Depeche Mode nevű nemzetközi vállalat nem is működne.”

És minden bizonnyal igaza volt. Halála ezért is hatalmas veszteség, ugyanis felveti a kérdést:

Mi lesz a csapattal ezután? Megfér-e majd a két dudás egy csárdában a problémákat elsimító harmadik barát nélkül?


Bízzunk benne, hogy igen. Már csak Fletch miatt is. Aki most már békében élvezheti a csendet.