Három tragédia, avagy a rockzene legsötétebb napja

Két kísértetiesen hasonló gyilkosság, illetve egy szörnyű baleset híre is december 8-án rázta meg a rockvilágot.

December nyolcadik napja 1980 óta az egyik legszomorúbb dátumnak számít a könnyűzene történetében. Ekkor történt ugyanis az az érthetetlen és borzalmas eset, amelynek következtében a világ elveszítette egyik legnagyobb ikonját, a The Beatles egykori tagját, John Lennont. A zenész mentálisan zavarodott rajongója, a 25 éves Mark David Chapman az esti órákban több lövést adott le Lennonra annak New York-i otthona előtt, az ex-Beatle pedig a kórházba szállítás közben meghalt. A merénylő a zenész képmutatását és vallási nézeteit hozta fel tette indoklásául.


Ijesztő tény, hogy Lennon aznap délután egyszer már találkozott gyilkosával. A merényletet akkor már hónapok óta tervező Chapman ugyanis kora reggel óta otthona előtt várt a zenészre, aki végül 17 óra körül ki is lépett a Central Parkhoz közeli Dakota-házból, hogy feleségével, Yoko Onóval egy limuzinba szállva a helyi Record Plant stúdió felé vegye az irányt.

Forrás: Brenda Chase / Newsmakers


Ekkor szólította meg őt Chapman, hogy autogramot kérjen tőle az előző hónapban megjelent Double Fantasy című dupla albumának borítójára
. Lennon készségesen aláírta a lemezt, és úriember módjára megkérdezte, tehet-e még valamit rajongójáért, majd beszállt az autóba és útnak indult. A dedikálást még egy fotós, Paul Goresh is megörökítette, aki akkor még nem sejthette, hogy minden idők egyik leghíresebb fényképét készítette el azon a délutánon.

Lennon és Ono este 11 óra körül érkeztek vissza a Dakota-ház elé, ahol Chapman azóta is álldogált. A házaspár elindult a bejárat felé, a férfi pedig hirtelen előrántotta revolverét és hátulról öt lövést adott le a zenészre. A portás kicsavarta a kezéből a fegyvert, de akkor már késő volt: négy golyó is Lennon testébe fúródott, sebesülései pedig végül halálosnak bizonyultak. Amikor a kapuőr megkérdezte tőle, van-e fogalma arról, mit csinált, Chapman annyit válaszolt:

„Épp most lőttem le John Lennont.”
Forrás: Mick Hutson/Redferns


Napra pontosan 24 évvel később szintén egy tébolyodott rajongó oltotta ki egy mindenki által szeretett rocksztár életét. Egy ohiói klubban, ahol aznap este a Pantera korábbi tagjai, Dimebag Darrell gitáros és testvére, Vinnie Paul dobos által létrehozott csapat, a Damageplan játszott, a Chapmanhez hasonlóan ugyancsak 25 esztendős egykori tengerészgyalogos, Nathan Gale fegyverrel és lőszerrel felszerelkezve a koncert közben a színpadon termett és lövöldözni kezdett. Az ámokfutó férfi először Dimebaget vette célba, majd miután végzett vele, megsebesített további hat embert, akik közül három a helyszínen életét vesztette.

A vérontásnak egy helyszínre érkező rendőr vetett véget, aki egyetlen lövéssel ártalmatlanná tette Gale-t. A tettes motivációja mind a mai napig nem teljesen világos: a legvalószínűbb verzió szerint a skizofréniával diagnosztizált férfi a zenészt hibáztatta azért, hogy feloszlatta korábbi zenekarát, a ’90-es évek egyik legnépszerűbb metálbandájának számító, azóta is kultikus Panterát. 


És még egy tragikus incidens történt december 8-án, négy évvel John Lennon halála után és kereken húsz esztendővel Dimebag meggyilkolása előtt. 1984-ben egy átmulatott éjszakán a Mötley Crüe frontembere, Vince Neil és barátja, a finn Hanoi Rocks zenekar angol dobosa, Nicholas „Razzle” Dingley úgy döntöttek: annak ellenére, hogy már mindketten illuminált állapotban vannak, autóba ülnek és egy közeli boltba hajtanak, hogy újabb adag alkoholt vásároljanak.

Forrás: Erica Echenberg / Redferns


Már hazafelé tartottak, amikor bekövetkezett a tragédia: az énekes elveszítette uralmát autója felett, minek következtében frontálisan a szembejövő járműnek csapódtak. Bár a Mötley Crüe sztárja egy karcolás nélkül megúszta a karambolt, a másik kocsi utasai súlyos, maradandó sérüléseket szenvedtek, az anyósülésen ülő Razzle pedig nem élte túl az ütközést.


A bíróság végül 30 nap börtönre és öt év próbaidőre ítélte Neilt, akinek 200 óra közmunka elvégzése mellett  2.6 millió dollárt kellett kifizetnie a másik autó utasainak kárpótlásként. Az énekes végül jó magaviselete miatt 15 nap után távozhatott a fegyintézetből és visszatérhetett zenekarához.

 

December 8-a tehát teljes joggal vonult be a történelembe a rockzene fekete napjaként.


A dátum, amelyen két 25 éves, mentális betegségekkel küzdő rajongó kioltotta kedvence és egy egész generáció bálványának életét. És ha ez az egybeesés önmagában még nem volna elég döbbenetes, akkor érdemes megemlíteni egy egészen hátborzongató adalékot: Vince Neil sportkocsija, amelyben a baleset estéjén utaztak, egy olasz gyártmányú De Tomaso Pantera volt...