Ismét lopással vádolják Ed Sheerant

Az angol popsztár nem unatkozik mostanában: megjelent közös száma Camila Cabellóval, amit az énekesnő Shawn Mendes-zel való szakítása inspirált, közben pedig ismét dallopással vádolják és bíróság elé is kell állnia.

Miután a múlt hónapban beharangozták, végre megérkezett Camila Cabello legújabb kislemeze, az Ed Sheeran közreműködésével elkészített Bam Bam.

A megjelenést szinte napra pontosan az énekesnő 25. születésnapjára időzítették, az április 8-án boltokba kerülő Familia című harmadik stúdiólemeze legutóbbi előfutáraként. A lendületes latin pop dal a Myke Towersszel közös Oh Na Na-t, illetve az album felvezetőjeként piacra dobott Don’t Go Yet-et követte a sorban.


A kubai születésű sztár elmondása szerint a teljes szíve benne van a soron következő nagylemezében, és ez hatványozottan igaz lehet a most megjelent Bam Bam című dalára is, ugyanis a szakításról szóló számban minden bizonnyal ex-barátjáról, Shawn Mendesről énekel, akivel két év együttjárás után ért véget a kapcsolatuk, még 2021 novemberében.

Már a dal kezdősorai is árulkodóak, ugyanis abban a következő szöveg hallható: „Azt mondtad, gyűlölöd az óceánt, most pedig szörfözöl, én azt mondtam, egy életre szeretni foglak, de épp most adtam el a házunkat.” Röviddel szakításuk után ugyanis Mendes olyan képeket posztolt magáról, melyeken szörfözés közben látható, Cabello pedig decemberben 4.3 millió dollárért értékesítette Hollywood Hillsben található luxusotthonát.

A dal fennmaradó részében azonban már a szerelmi bánat érzését maga mögött hagyó, a padlóról felálló és ismét vidám énekesnőt hallhatjuk, aki a következőt mondta el legújabb kislemezéről:

Egy olyan számot szerettem volna elkészíteni, aminek angol szövege van, de mégis visszaadja azt az érzést, amit azoktól az igazi latin pop daloktól kapunk.”

A dolog remekül sikerült, pláne, hogy a számhoz egy nem mindennapi duettpartner is csatlakozott, Ed Sheeran személyében, akinek mindössze annyi kérése volt, hogy néhány akkordot megváltoztathasson a dal verzéjében. Cabello hozzátette:

Ed a legelfoglaltabb srác a világon, szóval nem tudom, hogyan, de volt egy szabad reggele, úgyhogy a két dalszerzőmmel négyesben leültünk egy szobába, megírtuk mindkettőnk versszakát, és rögtön fel is vettük a dalt.”

A Bam Bam nem az első együttműködés a két énekes között, 2019-ben egyszer már énekeltek együtt a South of the Border című számban, amiben harmadik közreműködőként Cardi B is a partnerük volt.

Bár Ed Sheeran nélkül, de Cabello James Corden műsorában élőben is előadta a dalt:


Mindeközben a napokban a vörös énekest ismét bíróság elé citálták, miután két szerző, Sami Chokri és Ross O’Donoghue azt állítják, hogy Sheeran 2017-ben megjelent Shape of You című dala kísértetiesen hasonlít az ő 2015-ös Oh Why című szerzeményükre.


A páros ügyvédje egész egyszerűen "szarkának" nevezte az énekest, akinek nem ez az első ilyen ügye, hiszen korábban a Photograph, majd a Thinking of You című slágereivel kapcsolatban kellett magyarázkodnia, hasonló okok miatt. Azokban az esetekben peren kívül sikerült megegyeznie a felekkel, vagy azok kérelmeit végül elutasították, most azonban tényleg bajban lehet, ugyanis a két szám az üggyel foglalkozó bíró szerint is szinte teljesen megegyezik egymással.

Sheeran és társszerzői természetesen állítják, hogy nem ismerték a szóban forgó dalt, eredmény pedig nagyjából 3 hét múlva várható az ügyben.