Máig nem bocsátotta meg a világ, hogy a Milli Vanilli-tagok csak tátogtak

Új dokumentumfilm mutatja be a népszerű popduó, Rob és Fab '90-es évekbeli tündöklését és bukását.

Június 10-én debütált a Tribeca Filmfesztiválon a Milli Vanilli című új dokumentumfilm, ami a híres-hírhedt német popduó történetét mutatja be, de egyúttal a zeneipar sötét titkait is felvillantja – erről az alkotásról közölt le nemrég egy terjedelmes kritikát a patinás Variety magazin, amiből most kimazsoláztunk néhány érdekességet.

 

Forrás: Michael Putland/Getty Images

 

Mint ismeretes, a Milli Vanilli a '80-as évek végén és a '90-es évek volt egy igen népszerű német-francia zenei duó volt, de a két tagról, de a guadeloupe-i származású Fabrice Morvanról és a német-amerikai Robert Pilatusról 50 millió eladott lemez után derült ki, hogy csak playbackelő

szépfiúk, akik egyetlen lemezükön vagy koncertjükön sem énekeltek egy büdös mukkot sem,

mivel Charles Shaw volt a valódi énekhang.

Luke Korem dokumentumfilmje most a két nagy „popsvindler”, azaz „Rob és Fab” szemszögéből meséli el a Milli Vanilli történetét. Sajnos már csak Fabrice Morvan tudott interjút adni a rendezőnek, mivel Robert Pilatus nem kis részben a lelepleződést követő kegyvesztett státuszának köszönhetően önpusztító életet kezdett élni, drogfüggő lett, és emberi roncsként halt meg 1998-ban. A Milli Vanilli-dokumentumfilm végigkíséri a két (kamu)popsztár életét: a láthatjuk, hogyan csöppentek bele a szórakoztatóiparba a különféle klubok egzotikus táncosaiként, és azt is megtudjuk, „miért kötöttek alkut az ördöggel”.

No de ki volt ez a bizonyos ördög? A német dalszerző és producer, Frank Farian, aki azzal került be a popzene nagykönyvébe, hogy ő találta ki a '70-es évek legendás diszkóegyüttesét, a Boney M-et. Rob és Fab annyira vágytak a sztárságra és a hírnévre, hogy azonnal aláírták az arcukba tolt szerződést, holott alig olvasták át azt. Ám amikor megjelentek Farian stúdiójában, ahol a producer lejátszotta nekik a Girl You Know It's True című dal zenéjét, félrevonta Robot, és közölte vele, hogy nem is ők ketten fognak énekelni a lemezen.

 

 

Fab maga azt állítja, hogy ők ekkor ki már akartak táncolni a buliból, ám Farian az aláírt szerződést lobogtatva olyan adósságcsapdába ejtette őket, amelyből itt már nem volt menekvés, bele kellett menniük a jól kifundált színjátékba (Farian asszisztense, Ingrid Segieth, akivel a filmben interjút is készítettek, természetesen azt állítja, hogy mindez nem is így történt). A playback ténye egy idő után persze már nyílt titok volt – talán még a legmegveszekedettebb rajongók is mind tisztában voltak vele. Egy 1990-es connecticuti koncertbaki után legalábbis egészen biztosan, mivel ekkor beragadt a plyabackről szóló Girl You Know It's True, az ekkor már Grammy-díjra jelölt hőseink viszont tovább tátogtak, csúnyán lebuktatva saját magukat..

 

 

Jogos tehát a kérdés, hogy vajon Rob és Fab hibát követtek el? Bűnrészesek vagy áldozatok voltak a popipar egyik legaljasabb és kapzsi csalásában?

Ezekre a talányokra keresi a választ Luke Korem új dokufilmje, amelynek a végén az 57 éves Fabot látjuk (aki ma már Amszterdamban él a párjával, akivel négy gyermeket nevelnek), amint egy szabadtéri koncerten előadja a Girl You Know It's True-t, és mivel időközben megtanult énekelni, már-már fülbemászóbb a végeredmény (legalábbis a Variety kritikusa szerint), mint amilyen anno a milliós példányban eladott lemezen volt.

 

 

 

Szintén playback

Playback retro - Hazai előadók, akik más hangjára tátogtak

Nem szeretjük a nagy szavakat, de a karácsonyt nem vártunk annyira ötévesen, mint a Milli Vanilli-filmet. Ha lehet hinni a mozis portáloknak, idén végre tényleg napvilágot lát Brett Ratner rendezésében, akitől nem áll távol a téma, hiszen 2002-ben már forgatott filmet két különösen bizarr karakterről. Jelentős különbség volt köztük azonban, hogy Hannibal Lecter és a Fogtündér egyaránt saját hangján szólalt meg A vörös sárkány eredeti verziójában, és egyikük sem viselt biciklis nadrágot.

Tovább