Következzék néhány 90-es évekbeli előadó, akik önkéntelenül is divatikonná avanzsáltak.
Kurt Cobain
A zeneipar egyik farkastörvénye, hogy az öreg kaszásnál nincs megbízhatóbb PR-os: pár hónappal azután, hogy a Nirvana frontembere 1994-ben meghúzta a shotgun ravaszát, a bazári zugpólóárusok komplett vagyonokat kaszáltak a Kurt Cobain 1967-1994 feliratú pólókból. (Dacára annak, hogy az ominózus modell két mosás után kiszürkült, nyaka pedig akkorára nyúlt, hogy egy erősportoló derekáig húzva hawaii hula táncot tudott volna lejteni benne.)
Ennél is szembetűnőbb volt, hogy a szimatszatyros tinicsajok körében a fekete-piros csíkos pulóver hasonló trenddé vált, mint az instant világfájdalom és a Hello Kitty-s körzővel végzett matekórai öncsonkolás.
Cobain ugyanakkor a (potenciális) bölcsészhallgatókra is tagadhatatlan hatást gyakorolt: a zöld kardigán ugyanis egy idő után nem az indirekt módon vállalt szűziesség, hanem az intellektuális dekadencia jelképévé vált.
2Pac
Valahol tragikus az a tény, hogy Kodály és Bartók népével Geszti Péter ismertette meg a rapzenét, leszámítva persze egy szűk réteget, aki a Yo – MTV Raps című műsor jóvoltából Comptonként tekintett a Havanna lakótelepre. A 90-es évek közepétől aztán a tradicionális gangsta rap szép lassan elárasztotta a posztszovjet blokkot, és vele együtt egy bizarr trend is életre kelt:
történetesen, hogy a célközönség alig 60 kilós hányada is az XXL-boltban szerezte be nadrág- és pulóverkészletét, az öt számmal nagyobb ruházatot pedig egy cannabismintás Micinéni-fejkendővel koronázta meg.
Mindez Tupac Shakurnak köszönhető, a rappernek, aki szövegével felvállalta az ahhoz Super Size menüben járó gépfegyversorozatot is. (Bár, ha előre látja, hogy ennek köszönhetően egyszer egy Speak nevű magyar „kollégája” foglalja dalba a nevét, feltehetőleg még idejében átvált az ökumenikus keresztény szintipopra.)
KoRn
A 90-es évek második felére a grunge műfaj jobbára az erszényes farkas sorsára jutott, a tinédzser pszichózis ugyanakkor nem veszett el, csak átalakult: a kockás mintás göncöket átvette a csíkos, a melankóliát pedig a hisztérikus dühkitörés. A KoRn ugyanakkor egy korábban szokatlan frizuratrendet is meghonosított operettországban:
a raszta hajviselet megannyi konzervatív szülőt ösztönzött trimmelőkés beszerzésére, dacára annak, hogy a háztartásban egyetlen óriásschnauzer sem volt.
A zenekar által hordott Adidas-cuccoknak azonban jellemzően egy kicsit savanyúbb, kicsit sárgább változata terjedt el, mely békétlenebb időkben akár hadüzenetként is funkcionálhatott volna: ez volt a patentos mackóalsó, mely az ominózus Bizö-cipővel együtt alkotott szolidan balkáni elegyet.
Bonanza Banzai
Magyar égre magyar Depeche Mode-ot! – kiáltott fel Fábián Tibor menedzser, és megannyi hasonló – jellemzően életellenes - adaptációval ellentétben a recept kiválóan működött.
A 90-es évek első felére ugyanis a hírhedt „Y”-logós Bonanza-póló lett az új iskolaköpeny, a rajongók többsége pedig csak azért járt talpig feketében, mert nem létezett ennél sötétebb árnyalat.
És bár ez utóbbi elterjedése elsősorban az eredeti, angol prototípusnak volt köszönhető, akadt egy hajviseleti trend, melyért egyértelműen a magyar változatot, pontosabban annak frontemberét terhelte a felelősség. Természetesen az oldalt felnyírt, copfba fogott keselyűfrizuráról van szó, mely indokolttá tette az Ákos névben a megfelelő helyen elhelyezett grátisz T betűt.
