Nem síkideg, de jobban nyomja, mint Chris Martin - Turai Barna a SZESSÖNben

A port.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.

Turai Barnát nem lehet csak  a Síkideg branddel leírni. Tény, hogy ezzel lett közismert, de ennél ő sokkal színesebb egyéniség, minthogy Instára és TikTokra készít videókat, amikben stílusparódiákat hoz. Maga sem gondolta volna, hogy ez ekkorát fog szólni. Még a kezdetekkor úgy lőtték be, hogy ez pár ezres nagyságrendű követőt fog eredményezni. Ehhez képest most a @Síkidegvagyok Instagram-oldal 62 ezer követőnél jár. Ebből lett a Mi a TikTokod nevű tehetségkutató és a Mivana veled show is. Ezeken túl legalább olyan fontosnak tartja civil foglalkozását, hogy egy nonprofit szervezetnél a zsidó és izraeli kisebbség jogaiért küzd a kollégáival együtt.

Barna elárulta, hogy a TikTokon nem csak a tátogás és a különböző trendekre való felülés megy. Vannak olyan előadók, akik itt tudnak kiteljesedni, itt el tudnak jutni egy olyan réteghez, akihez máshogy nem. Ott van Olivia Rodriguez, akinek a Good 4 u című számának egy rövid részletét ismerik a legtöbben, mert ez adja egy tiktokos trend alapját. 

Nagy hatással volt Turai Barnára a korai Arctic Monkeys, hogy Alex Turnernek ott fent volt a gitárja, és mennyire menő volt. Ennek hatására anno tudatosan keresett rá a neten arra, hogy miként lehet úgy kinézni, mint egy tisztességes indie rockzenész. Szó esett arról is, hogy régen még túl volt a Coldplay. Végül megtörtént, aminek meg kellett történnie:

Tomi ki lett figurázva igazi Síkideg stílusban.

Végül összeállt a Coldplay Yellow című száma, így meg is lehetett állapítani, hogy Barna jobban nyomja, mint Chris Martin, illetve amatőr bandákban vannak nála sokkal rosszabb gitárosok is.

  • 0:00 Intro
  • 0:58 Mai vendégünk Turai Barna
  • 1:20 Próbatermi gyomorideg (állandó sztárvendég: a fűtés)
  • 1:57 Before Síkideg
  • 3:06 Tudatosan lett ekkora dolog a Síkideg? A válasz: nem
  • 4:00 Színészi ambíciók voltak-e? Neeeeem... Na jó, dehogynem
  • 4:44 Professzionális átkötés és játék 2 in 1
  • 6:11 Mi a TikTokod és értelmes zene a social médiában
  • 6:48 Olivia Rodriguez good 4 u dalát előadja: Turai Barna
  • 7:01 Jó zenék és jó emberek tudnak felfutni TikTokon
  • 8:12 Villámkérdés: kiket szeretsz magyar előadók közül?
  • 9:05 A zenehallgatás kultúrája, annak változása és a társadalomra gyakorolt hatásai..., de ebbe most ne menjünk bele
  • 10:46 A legutolsó egyben meghallgatott album
  • 12:25 Ha próbaterem, akkor Wonderwall
  • 12:48 "Én egy zenei mindenevő vagyok."
  • 13:44 A reggie és a country
  • 15:29 Történet Eszter néniről, az ének tanárról
  • 17:09 Barna kifigurázza Tomit
  • 17:49 Közöd a zenéléshez van-e mondd?
  • 18:51 Otthon eldörmögött Arctic Monkeys basszus szólamok után feladott rocksztár ambíciók
  • 19:31 Amikor a Coldplay még kúl volt
  • 20:32 Akkor csapassuk a muzsikálást
  • 22:13 A hangolás
  • 24:34 Fisz? Pfff...
  • 25:58 Mi ennek a számnak a tempója?
  • 28:20 A refrén és a verse megvan
  • 29:56 Az optimális szorítási erősség a gitározásban. Hány Kelvin is?
  • 32:46 Jancsó beleszól az elméleti részbe: a kör ott ér véget, ahol kezdődik
  • 34:02 Ezt kivégeztük. Barna jobban játszik, mint Chris Martin
  • 34:17 Cseréljünk gityót
  • 37:49 Akkor nézzük meg egyben az egészet
  • 38:49 Coldplay - Yellow by Turai Barna
  • 39:46 Összegezve: amatőr bandákban vannak rosszabb zenészek
  • 40:52 Könnyes búcsú és direkt bevágott "bakik"