Nemzetközi toplistán a Meybahar első nagylemeze

  • PORT

Az albumot játsszák a világ vezető világzenei rádióműsorai.

Forrás: Fonó Budai Zeneház

A Meybahar a zenekar nevét viselő, Meybahar című első nagylemeze felkerült a rangos Transglobal World Music Chart nemzetközi toplistára, amelyet a világ vezető világzenei szakértői állítanak össze és tesznek közzé minden hónap elsején. A listán ebben a hónapban két magyar lemez szerepel, a Meybahar mellett az előző hónapban felkerült Cserepes The Beginning of the Beginning továbbra is szerepel a legjobbak között. A Meybahar első nagylemezén tíz szám hallható, hagyományos görög népzenei átdolgozások, és saját szerzemények egyaránt. Az együttes jellegzetes hangzásvilágát a görög szantúri, a hegedű, az ütőhangszerek, és a görög és magyar nyelven több szólamban énekelt dalok adják. A lemez központi témája: az élet nehézségein történő átlendülés gondolata és érzelemvilága.

A Meybahar korábbi kislemeze, az Abyss (2019) hozta az első nemzetközi lemezsikereket a zenekarnak, hiszen felkerült röviddel megjelenése után a Balkan World Music Charts legjobb albumai közé.

Az új, Meybahar című lemez egyik kiemelt érdekessége az “Adama me to teri sou” (magyarul: “A szeretted mellett”) című dal, amelyet a Meybahar páros Marilia Pilti és Kopcsik Márton, számukra legkedvesebb görög előadó és dalszerző párossal, Martha Mavroidival, és Giorgos Ventouris-szal írtak meg közösen. Az együtt hömpölygő szantúri, és bőgő, Martha csodálatosan egyedi énekhangja, és lafta játéka, és a különböző görög szigetek esküvői énekeiből gondosan összeválogatott sorok arra utalnak, mit érezhetünk, mikor legféltettebb kincsünket útjára engedjük.

Forrás: Fonó Budai Zeneház

“A lemez mérföldkő a zenekar életében, több évnyi munkánkat foglalja össze, ami alatt mi is nagyon sokat változtunk, összecsiszolódtunk!” – foglalta össze a formáció egyik alapítója, Kopcsik Márton.

A jelenlegi lemez előfutára, a single-ként és videoklipként is megjelenő “Afousis” a Kassos szigetéről származó népi ballada, Afousis történetét meséli el.

A Transglobal World Music Chart (TWMC) 2015 óta létezik és célja, hogy a világ legjobb világzenei produkcióit juttassa el a közönséghez, amelyeket elismert világzenei szakértők választanak ki a Föld minden tájáról. A TWMC zenei kritikusokat tömörít a világ minden részéről, akik havonta értékelik a megjelent új albumokat pontozásos rendszerben, valamint különböző médiumokon keresztül népszerűsítik is a világzenét, a gyökerekből táplálkozó, hagyományos zenéket. A TWMC havonta, valamint év végén ad ki albumlistát, amely rangsor is, kizárólag a minőség alapján válogatva. A zsűri célja, hogy bármilyen országból származó, magas színvonalú produkciót figyelembe vegyen, beleértve az önálló kiadásokat és a kisebb lemezkiadók megjelenéseit is.

További információk a lemezről ITT érhetők el.