Óriási elismerést kapott Leslie Mandoki

  • PORT

Díjjal indult az új éve Leslie Mandokinak! A világhírű magyar származású zenész, zeneszerző, producer és angol - magyar nyelvű szövegíró Mága Zoltántól vette át az idei Nemzetközi Kulturális Gáladíjat a Papp László Arénában az Újévi Gálán.

Az elismerés születésnapi ajándéknak sem utolsó. Boldog születésnapot, Leslie Mandoki!

Forrás: kusette.com

Szívből köszönöm ezt a rangos elismerést, amelyet nemcsak személyes díjnak tekintek, hanem a zene és a művészet erejének ünnepének is. Ezt a díjat szeretném megosztani Szakcsi Lakatos Bélával, aki a tanítóm, jó barátom  és mentorom volt, valamint mindazokkal, akik a magyar és roma kultúra népszerűsítésén dolgoznak világszerte, megőrizve e gazdag hagyományok értékeit. Ő volt az aki a híres Bem Rakparti Jazz-Rock klubban 17 évesen felhívott az akkor számomra világot jelentő színpadra és azzal tisztelt meg hogy játszhattam vele. A művész alázatos hálás köszönetével tartozom neki. Szakcsi mutatta be nekem  pár évvel ezelőtt Mága Zolit. Hálámat fejezem ki a közönségnek is, akiknek szeretete és támogatása nélkül ez az út nem valósulhatott volna meg."-mondta Leslie mély tisztelettel felidézve emlékeit Szakcsi Lakatos Béláról, akit a roma zenei hagyományok egyik legkiemelkedőbb alakjának tart.

A rangos elismerés, amelyet a Hollóházi manufaktúra által megálmodott, egyedi tervezésű porcelánváza testesít meg, Leslie Mandoki kiemelkedő nemzetközi zenei és művészeti pályafutásának, valamint rendkívüli sikereinek megérdemelt  méltatása.Ez a díj nem csupán a művész sokoldalúságát és egyedülálló kreativitását ismeri el, hanem példaértékű életművének és a globális kulturális színtérre gyakorolt maradandó hatásának ünnepe is. Mindemellett a magyar alkotókészség és művészi értékek nemzetközi rangját és elismertségét is szimbolizálja. A művész jelenléte hangsúlyozta a művészet határokon átívelő erejét, amely a kreativitást és az összetartozást is képviseli.

Forrás: kusette.com

Leslie Mandoki életműve több mint öt évtizedet felölelő, nemzetközileg is világszínvonalú teljesítmény. Munkásságának egyik legkiemelkedőbb mérföldköve a Mandoki Soulmates szuperbanda megalapítása és vezetése, amivel a nemzetközi zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Nemcsak a zenei világban ért el kimagasló sikereket, hanem a magyar és roma kulturális identitás megőrzésében is példamutató szerepet vállalt.Művészete és elhivatottsága nemcsak hidakat épít különböző kultúrák között, hanem inspirációként szolgál az összetartozás és sokszínűség értékeinek megőrzéséhez.

Bár életét Németország és az Egyesült Államok között osztja meg, idestova 49 éve... magyar származása és a „pesti srác” identitása mindig is szívügye maradt. 42 évvel ezelőtt alapította meg a festői Starnbergi-tó partján világhírű Red Rock Stúdióját, amely mára Európa legnagyobb zenei központjává vált. Ez a kreatív bázis a Mandoki Soulmates alkotóműhelyeként szolgál, ahol olyan legendás világsztárok készítették felvételeiket mint Phil Collins, Lionel Richie, Bonnie Tyler, Jennifer Rush, Chaka Khan és még sokan mások. A sok  világsztár azért választotta ezt a  stúdiót, mert ott Leslievel dolgozhattak együtt, és vele készíthették el a felvételeiket. Munkássága nem korlátozódik  csak a  rockzenére, jelentős szerepet vállalt számos ikonikus Disney-filmzenében, mint a Mackótestvér, Tarzan, Mulan, Atlantisz.... A Tarzan „You’ll Be In My Heart” című dala világsikert aratott, Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. Emellett jelentős ipari és reklámzenei projekteket vezetett, többek között az Audi-Volkswagen csoport számára. Leslie  mindig is elkötelezetten képviselte Magyarország értékeit és gazdag kulturális örökségét.

Művészete és projektjei ennek a filozófiának a jegyében születnek, és célja, hogy összekösse az embereket kultúrákon, generációkon és határokon átívelően.

A Mandoki Soulmates A Memory Of Our Future  legújabb lemeze,  Amerikában, Ázsiában és Európában  is hangos sikert aratott, a mai napig rangos helyen áll a sikerlistákon.

A felvételek 100%-ban analóg technológiával készültek, hangsúlyozva a zene autentikus és időtálló karakterét és hűen tükrözi Leslie Mandoki azon elkötelezettségét, hogy a magyar kultúrát világszínvonalon képviselje. A projekt egyedisége abban rejlik, hogy hidat teremt a hagyományok és az innováció között, megőrizve a zene eredeti lényegét, miközben friss, globális kontextusba helyezi azt.