Beszélgetőtárs: Szarka Klára

Ha egy marslakónak gyorsan mutatnom kellene példát arra, milyen a született fotóriporter, akkor Balogh Lászlót említeném. Mi kell ehhez a szakmához? Óriási technikai tudás és rutin, irigylésre méltó fizikai állóképesség, gyors gondolkodás és döntési képesség, roppant magas szakmai intelligencia, állandó kíváncsiság, határozott fellépés. A rázós, konfliktusos helyzetek felvállalása – hogy úgy mondjam.

Balogh a Népszava legendás csapatához tartozott a hetvenes évektől másfél évtizedig. Gyakornokként és laboránsként kezdte, fotóriporterként aztán mindent, de főleg sportot fotózott. Majd azért is hagyta ott a napilapot, mert szerkesztőt csináltak belőle. És neki a fényképezés való. A rendszerváltozás idejét már a nagy nemzetközi sajtóügynökség, a Reuters munkatársaként örökítette meg. Járt háborús övezetekben, megannyi olimpián, fotózott politikusokat és hortobágyi csikósokat. Azt hiszem, jelentősebb vízilabda meccset Európában nem kezdenek el addig, amíg Balogh nem jelenik meg valahol a pálya szélén. A világ szinte minden fontosabb lapjában jelentek meg képei és díjakat is bezsebelt jócskán. Néhány éve a médiában adható „díjak díja”, a Pulitzer is az övé lehetett.