Ismerjük el, hogy Nepp József piszok jó forgatókönyvet írt. És ezzel nem kívánjuk kisebbíteni a rendező, Ternovszky Béla érdemeit, hiszen az elkészült film sikere messze túlnyúlt határainkon. A történet döbbenetesen furmányos, sokrétegű, a párbeszédek pedig az egykor volt magyar kabaré legjavát idézik. Ráadásul több metszete is van. Első ránézésre James Bond paródia, de közben szuperhős paródia is. Van benne egy csipetnyi vámpírfilm, videoklip és egy adag vaskos disztópia, egy olyan fenyegető jövőről, amely közben már el is érkezett.

A fiatalabbak kedvéért: a biometrikus azonosítás, az autonóm fegyver, a GPS, a szakadatlan átvilágítás, a totális megfigyelés, az önvezető autó nem volt bevett gyakorlat a nyolcvanas években. Talán ezért is volt az, hogy a kritikusok közül többen vélték úgy, hogy a Macskafogó valamiképpen az úgynevezett „kis hidegháborúra” reagál. Az ördög tudja. Főleg, hogy nem tudni, ki melyik oldalon is áll. Egyébként a vasfüggöny innenső oldalán megszokott dolog volt, hogy előbb jutottak el hozzánk a paródiák, mint az eredeti filmek. Imádtuk őket. Hogy a túloldalon mitől lett ekkora siker? Az ördög tudja. Angliában egy darabig a VHS-piac vezetője volt, de eljutott Amerikába is. Ebben talán szerepe lehetett a film sokrétegűségének. Van, akit nyelvi leleményessége ragad meg, van, akit a remek betétdalok Deák Tamás kísérőzenéjével együtt, van, akit a karakterek, hiszen Teufel, Safranek és Lusta Dick végtelenül szellemesek. Meg aztán itt vannak a finom intellektuális utalások. Persze attól, hogy a nézők nem olvasták Thoreau-t és nem keresték föl Cincinnatus szobrát Schönbrunnban, még teljes lehetett az élményük. Ha meg igen, imádták az összekacsintást. Kicsit más most a világ. Súlyos túlkínálat van csúcsügynökökből és szuperhősökből. Egy biztos: Nick Grabowski még mindig kész a világ megmentésére.

Magyar nyelven, felirat nélkül.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.