Egyéb

Öt évszak – Piet Oudolf kertjei

Online nézhető Budapesti Távmozi (Toldi Távmozi)
2021. március 05. (péntek) 21:00

A pandémia számos olyan jelenségre hívta fel a figyelmet még élesebben, amelyekkel a Budapesti Építészeti Filmnapokon rendszeresen foglalkoznak. A bemutatott produkciók kérdéseket tesznek fel, problémákat járnak körül, állásfoglalásra késztetnek, miközben együttesen azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy mindezek nem elszigetelten léteznek, hanem szorosan összefüggenek, vagy akár egy nagyobb értelmezési keretben ugyanolyan eredőjű kérdéseket jelentenek.


A vetítést a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége támogatja.



Piet Oudolf radikálisan újradefiniálta, amit a kertekről gondolunk. Költői eszközök és egyedülálló hozzáférése révén a dokumentumfilm belemeríti a nézőt Oudolf munkásságába. Megmutatja, amit Piet lát, és egyben ünnepli mindazt, amit mi nézőként mindeddig nem láthattunk. A film fókusza a gyönyörűen elvont vázlatoktól és szépségről szóló elméletektől egészen Oudolf ötleteinek ökológiai vonatkozásaiig terjed. Négy évszakon át lehetünk meghitt beszélgetések tanúi New Yorkban, Chicagóban, Texas és Pennsylvania államban, valamint Piet hollandiai otthonában. A film emellett betekintést enged Oudolf alkotófolyamatába is, amint épp a Hauser & Wirth somerseti lerakatának kertjét tervezi: a délnyugat-angliai galéria és művészeti központot tartja eddigi legjobb művének.


(a film adatlapja)