Fesztivál

XII. Bujtor István Filmfesztivál

Balatonszemes
2021. augusztus 19. (csütörtök) 10:00 - 2021. augusztus 22. (vasárnap) 22:00

Helyszín:

Balatonszemes
8636 Balatonszemes

Augusztus 19-től 22-ig rendezik meg 2021-ben a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, amelyre már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, s ahol hagyományosan sok ezer vendég kíváncsi a programokra. Május 15-ig várják az alkotók, műhelyek, stúdiók nevezését a filmes versenyprogramba – közölte a főszervező Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lutter Imre fesztiváligazgató.


A hagyományos Ötvös Csöpi filmek vetítése, a számos zenei, gasztro- és családi program mellett a fő vonulatot idén is a versenyfilmek vetítése és az ahhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók képezik majd. A rangos Bujtor István-díj mellett is milliós díjazás várja a filmes alkotókat, produkciós cégeket, filmgyártókat a XII. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában. A Balaton rangos filmes seregszemléjének színvonalát jól mutatja az évről évre számokban is mérhető mind nagyobb érdeklődés. A versenyprogramba egyéni alkotók és stábok, műhelyek egyaránt nevezhetik alkotásaikat, több kategóriában, a 2020. január 1. után elkészült, vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal és versfilmekkel lehet nevezni. A szervezők – Bujtor István szellemiségét szem előtt tartva – olyan filmeket várnak, amelyek a humor bármely eszközével, formájával élnek, vagy drámai cselekményt, fordulatot tartalmaznak, valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel, de költészeti alkotásokat, verset, balladát, költői életművet feldolgozó, avagy az emberi élet sokszínűségét, sorsokat, életutakat ábrázoló alkotás is nevezhető.


Fikciós rövid és egész estés játékfilm, valamint kísérleti film 1 és 100 perc közötti játékidővel nevezhető, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film legfeljebb 90 perc, animációs rövidfilm 1 perc és 20 perc közötti, versfilmes alkotás pedig 1 és 10 perc közötti időtartamú lehet.


Az egyes műfaji kategóriák legjobbjai egymillió forintos összdíjazásban részesülnek, és a kategóriagyőztesek hazavihetik a rangos Bujtor István-díjat. A verseny nevezési feltételei és a jelentkezési lap a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon található. A nevezéseket idén is elektronikus formában fogadják, az online nevezési lap a fesztivál oldaláról közvetlenül is elérhető. A járványhelyzetre tekintettel a szervezők azt is jelezték, hogy rendkívüli állapot esetén is megrendezik a seregszemlét, utóbbi esetben a kísérőprogramok nélkül, online térben valósulhat meg a fesztivál. Azonban az elsődleges cél a valós, vörös szőnyeges közönségtalálkozó megvalósítása nyár végi fesztiválhangulatban.