Kiállítás

Álmodó magyarok - Történetek Debrecen irodalmából

Helyszín:


A Déri Múzeum új tárlata nem Debrecen irodalomtörténetének egészét mutatja be, hanem néhány jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki. A kiállítás egységei Csokonai szobája A mindennapi élet és a költői világ kettősségére épülő szobába Csokonai édesanyjának ruhásszekrényén át léphetünk be. A szoba kialakítása Csokonai saját tervét követi, amely szerint lakóterét a költészet otthonává alakította volna. Ezt saját kezű falfestményekkel, feliratokkal ellátott bútorokkal, barátai és pártfogói arcképeivel, a kertbe telepített rózsalugassal igyekezett elérni. A Csokonai Kör Ereklyetára A Csokonai Kör az első olyan egyesület volt Debrecenben, amely tudatosan törekedett a város múltját reprezentáló tárgyak, helytörténeti és irodalmi emlékek gyűjtésére, s ők rendezték Csokonai relikviáiból az első irodalmi kiállítást is. A terem látványa időutazásra hív: berendezése olyan, amilyen a 20. század elején a Városi Múzeumé volt, ahol a Csokonai Kör saját teremben állíthatta ki gyűjteményét. Oláh Gábor szobája Debrecen egyik legjelentősebb szépírójának nevét az 1910-es években együtt emlegették Adyéval, ám míg Ady elismert alkotóvá érett, Oláh Gábor nevét elfelejtették. Debrecenben Oláhnak nem volt hozzá fogható tehetségű versenytársa, ő maga pedig szinte soha nem hagyta el a várost, így mérce, s ezzel az önismeret lehetősége nélkül maradt, s elveszítette a valóság fogódzóit. A teljesen elsötétített, szerzetesi írókamrát idéző tér egy szövegekbe zárt életbe enged bepillantást. A szobába lépve szövegek ölelik körül a látogatót, amelyek kavargását, folyamatos áramlását nem zavarják meg a mindennapi élet eseményei. A Könyvek terme Itt könyv-makettek találhatók, amelyekbe belelapozva a látogató interaktív és játékos módon ismerheti meg azokat szépírókat, akik a 19. és a 20. században Debrecenhez kötődtek. A terem közepén egy számítógépes alkalmazás segítségével Debrecen irodalmi topográfiájával ismerkedhet meg az érdeklődő. Látvány és játék A múzeum irodalmi gyűjteményének kincseit: kéziratokat, könyveket és irodalmi relikviákat mutat be a látványok terme. A vetítőteremben Debrecen irodalmáról szóló filmek láthatóak, a pihenőben pedig számítógépes irodalmi játékokkal tehető próbára a tudás.

Hozzászólások