Az alkotók nem először állítanak ki közösen, műveik legutóbb a HAB A Kert. Az élet lehetősége című tárlaton szerepeltek egymás mellett, ahol felismerhettük a két vizuális nyelv hasonlóságait, amit e mostani kiállítás nagyobb volumenben tár a néző elé.A tárlat menekülőútvonalat kínál a valóságból, olyan természeti képeket vonultat fel, amelyek búvóhelyként szolgálnak, ahol el lehet rejtőzni, amikor túlstimulálódnánk a városi lét zajaiban. Míg Borbás-Tóth Marica áztatott vászonképei egy burjánzó, sűrű, a botanikus kertek gazdagságát idéző világokat teremt, addig Tóth Annamária Rita esetében a végtelen mélységbe vezető terek dominálnak, amelyekbe belépve úgy tűnhet, hogy bármi megtörténhet. Bár mindkét alkotónál a konkrét látvány, a gyermekkori helyszínek vagy az egzotikus növényekkel teli parkok szolgálnak inspirációként, a kompozíciók belső tájakként olvashatók, amelyek szép új világként feloldozást jelentenek a mindennapok súlya alól.

A kiállítás címe azonban rétegzett, így nem pusztán egyfajta idilli, felhőtlen állapotot fest, hanem az olvasatba beemeli a kanti fenséges fogalmát is. Tóth Annamária Rita és Borbás-Tóth Marica kompozíciói ugyanis nemcsak a menekülés, hanem az elveszettség érzetét is felkeltik a nézőben. Tóth Annamária Rita sejtelmes, misztikus tájai ismeretlen mélységekbe vezetnek, olyan helyre, ami egyszerre tűnik védelmezőnek, ugyanakkor titokzatosnak és mágikusnak. Egy belső táj, ahol nem lehet pontosan tudni, hogy mi vár ránk, ami teli van meglepetéssel. Borbás-Tóth Marica esetében pedig a burjánzás motívuma kínálja fel ezt a kettősséget: a vásznat totálisan beborító, az absztrakció és a figuralitás határán érzékenyen egyensúlyozó levelek egyszerre beburkolnak, védelmezően körülölelnek, ugyanakkor ez a fajta közelség a foglyul ejtettség motívumát is aktiválja a nézőben. Tóth és Borbás-Tóth kompozíciói olyan váratlan helyzetet teremtenek, amelyben saját kiszolgáltatottságunkra vagy éppen kicsinységünkre, a testünk és a környezetünk kölcsönhatására is reflektálnunk kell.A két művész munkáit az érzékiségük mentén is össze lehet kapcsolni. Tóth Annamária Rita művei az élet tapinthatóságáról, kézzelfoghatóságáról, állandó körforgásáról és a folytonos változásban levésről egyaránt szólnak. Képei lendületes ecsetvonásokból felépülő, érzékenyen pulzáló kompozíciók, amelyek vizualitásukban is hordozzák ezt a fajta áramlást, körforgást, vitalitást. Borbás-Tóth Marica műveinek anyagszerűsége, a szétterülő foltok közötti párbeszéd, ami megteremti ezt a fajta szenzualitást. Képei olyanok, mint amikor belezoomolunk egy természeti környezetbe, a levelek közel kerülnek, olykor csak bizonyos részeik látszódnak, az egyik leárnyékolja a másikat vagy épp egy másik mögül előtűnik egy izgalmas részlet.

A mostani kiállításban a két alkotó bátor és kísérletező művészi attitűdje is feltárul a széles spektrumú anyaghasználat révén. A térben nemcsak olaj-vászon munkákat látunk, de itt szerepelnek Tóth Annamária Rita üvegszövet-, valamint Borbás-Tóth Marica textilművei, amelyek a tér légiességét erősítik, valamint a belső teremben először láthatók Tóth Annamária Rita különleges technikával készült kerámiaobjektjei.