Már hétfőnként is várja a múzeum a látogatókat!

Emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított válogatás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében látható a Szépművészetiben. Innen a kiállítás augusztusban Pécsre utazik, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba. A mintegy 40 művet felvonultató tárlat tisztelgés a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből. Akkor a legnagyobb műveknek a Márvány Csarnok adott helyet, most a felújított Ión-Pergamon Csarnok oszlopokkal tagolt tágas tereiben együtt látható A taorminai görög színház romjai és a Baalbek, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a Mária kútja Názáretben, a Jajcei és a Schaffhauseni vízesés valamint a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.

„Elérte hát, amit akart, amiért élt, amiért a Tátra aljáról Taorminába, onnan Libanonba űzetett” – írja a festő monográfusa, Németh Lajos az 1963-as budapesti Csontváry-kiállítást méltatva. Mindig a nagy umbriai mesterrel, Raffaellóval akart versenyre kelni, s most, halála után száznégy évvel művei gyűjteményes kiállítását újra azok között a falak között mutatjuk be, ahol a nagy vetélytárs, Raffaello Esterházy Madonnáját is őrzik.

Németh Lajos máig alapvető összefoglalásában így folytatja Csontváry életútjának áttekintését: “Kortársai nevették és gúnyolták […] Hagyatéka a művészszakértő véleménye alapján csaknem fuvaros kezébe került, és ha nincs egy fiatal, jó szemű építőművész, Gerlóczy Gedeon, vásznaiból ponyvát szabdalnak. […] Negyvenéves kora után kezdett rendszeresen festeni, ám hamar utolérte a korát. Korai művei objektív természettanulmányok, majd sajátos naiv expresszionista hangvételhez érkezett. Nagy tájképeit a természettel való panteisztikus eggyé válás, a művészi és a természeti organizmus egymásnak megfelelése jellemzi. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képében és a nagy Tátra-vízióban a tragikus ihletettségű expresszív dráma uralkodik. A cédrus-képekben, a Mária kútjában és a Tengerparti sétalovaglásban pedig szintetikus egységbe ötvöződtek művészete legfontosabb jellemvonásai: a panteisztikus alázat, az álomittas líra, az expresszív drámaiság, és új jelenségként a felszínre tört, az eddig inkább csak néha felbukkanó, szimbólumalkotó erő. […] Csontváry művészetének jelentősége túl nő a magyar művészet határain, életműve az egyetemes művészettörténet nagy produktumai közé tartozik. Nemcsak a korában felmerült festői problémákra adott egyéni hangvételű választ, hanem úgyszólván minden benne van, ami a piktúra lényegét adja, ami előtte történt, s latensen az azután jövő is. Modernebb, mint sok, a tételes izmusokhoz kapcsolódó kortárs – ám ugyanakkor ősi sorról jött, igazi rokonai csakugyan a művészettörténet nagy korszakaiban találhatók. Épp ezért méltó hozzá, hogy műveit a Szépművészeti Múzeumban mutatják be.”