Az emberiség, a civilizáció, az emberi lét fenntarthatóságának egyik alapfeltétele a pozitív fejlődésbe vetett bizalom és hit. A közösség és az egyén számára a tökéletesebb társadalom, a jobb minőségű élet, a boldogabb jövő ígérete az a muníció, ami elviselhetővé, értelmessé és túlélhetővé teszi a jelen megpróbáltatásait. Az ilyen elképzelt, idealizált világokat Thomas More óta utópiának, azaz sehol-helynek nevezzük. És miközben a boldoggá váló jövőbe vetett hit elengedhetetlen a társadalom működéséhez, a fennálló rend változatlanságához legalább ilyen erős vágyak kötődnek. A már megszokott jelen biztonsága megnyugtató, a változás ismeretlensége baljós. A negatív jövőképek - dísztópiák - a történelem kezdete óta szerves részei a társadalom lelki működésének, de nevesítetté és "népszerűvé" az iparosodás és a modernizáció korában váltak, mára pedig bizonytalan hétköznapi létünk ismerős közhelyévé háziasultak.

Fabricius Anna 12 gesztus című kiállítása a jövőbe vetett hitre kérdez rá nagyméretű tájképein és portréin keresztül. Utópisztikus/disztópikus tájképei a múlt jövőbe szánt pozitív élettereinek romjai. A ’70-es években épült futurisztikus épületegyüttesª a mobilitást, a közösségi együttlétet és a magas életet kínálta a tajvani elit közönségének, melynek rövid virágkorát az olajválság törte ketté. A falra ragasztott elhagyatott életterek negatív erőtérbe helyezik Fabricius fekete-fehér portréit, mely a jelen jövőbe szánt pozitív élethelyzeteinek gesztusai. Ki hogy látja magát 10 év múlva? A gesztusokba bekapcsolódik a remény és az orientáció funkciója, a lehető legidealisztikusabb és legkedvezőbb forgatókönyv felvázolása egy gesztusban. De lehet-e egy mozdulat utópisztikus? A “bármi lehetséges” gesztusait világunk gyorsuló változásai és krízisei merevítik mozdulatlanná.

a. A Futuro házakat 1968-ban a finn származású Matti Suuronen tervezte.
Su Ming (1922-2000) tajvani üzletember Japán útján látta meg először az épületeket, majd Finnországba utazott, ahol nem tudott megegyezni a gyártókkal. A hetvenes évek vége felé inkább lemásolta a Futuro és Venturo épületeket, majd a ’80-as években felhúzta Wanli közelében a több mint 100 épületből álló luxus nyaralókomplexumot.

Fabricius Anna (1980, Budapest) doktori fokozatát médiaművészként 2015-ben szerezte meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Munkái többek között olyan hazai és külföldi kiállításokon, intézményekben és fotófesztiválokon jelentek meg, mint a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, PhotoESPAÑA, Paris Photo, Łódź FOTOFESTIWAL, vagy a Museum of Modern and Contemporary Art, Rijeka. Fabricius a kortárs magyarországi képzőművészet egyik legtöbbet utazó, rezidens programokon részt vevő, leginkább mobilis alkotója, aki 2012-ben dolgozott a bécsi MQ21-ben, 2015-ben az RU rezidenseként New York-ban, majd a 2016-os lengyelországi rezidens tartózkodása után 2018 elejét Tajvanon töltötte. 2021-ben a drezdai Ostrale Biennale magyar rezidens résztvevője volt. Fotósorozatai több magángyűjteményben is megtalálhatóak. 2021-ben Magyar Szabvány sorozata bekerült a budapesti Ludwig Múzeum állandó gyűjteményébe. Alkotásai számos kiadványban szerepeltek, mint például a The Good Life, a BeauxArt Magazine, a Fotografisk Tidskrift 6, a ParisBerlin, az IMAGO és a VISION. Művészi gyakorlatában túlnyomórészt a csoport vagy közösség fogalmát, azok felépítését, kialakulását és az egyén szerepét kutatja fotó, videó és szöveges munkáin keresztül. Fabricius Anna jelenleg Budapesten él és dolgozik, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadó tanára, 2021 szeptemberétől a TOBE Gallery képviseli.