François Fiedler / Fiedler Ferenc (1921 – 2001) Szőnyi István tanítványaként kezdte festői pályáját. A világháború után telepedett le Párizsban, ahol a korszak nagyjai, Miró, Chagall, Calder ismerték fel tehetségét és egyengették útját. Az ötvenes évektől hatalmas energiákat felszabadító absztrakt expresszionista képeket festett. Retrospektív tárlatán nagyrészt Budapesten még nem látott művei szerepelnek.

Fiedler Ferenc ahhoz a magyar származású képzőművész-generációhoz tartozik, amelynek fiataljai több-kevesebb hazai előképzettség birtokában a második világháború előtt, illetve nem sokkal azt követően hagyván el Magyarországot, már Franciaországban találták meg egyéni hangjukat, ott teljesítették ki művészetüket. Közülük többen eredményesen épültek be a kortárs francia művészeti életbe, és nemzetközi elismerést tudtak kivívni maguknak. A korábbi nemzedékre inkább az volt a jellemző, hogy gyorsan jött párizsi sikerek és hosszabb-rövidebb kint tartózkodás után Magyarországra visszatérve találták meg végső boldogulásukat. Ez történt többek közt Rippl-Rónai József, Csók István vagy Czóbel Béla esetében, miközben csak elvétve találunk olyan alkotókat – mint Csáky József vagy Réth Alfréd –, akik Párizsban maradva bekerülhettek a francia kánonba.

Nyilván történelmi okok – mint a háború utáni bipoláris világrend szülte vasfüggöny – is közrejátszottak abban, hogy Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely), Schöffer Miklós (Nicolas Schöffer), Hantai Simon (Simon Hantaï), Reigl Judit (Judit Reigl) és Fiedler Ferenc (François Fiedler)[1] is a végső külhoni letelepedést választották. Ez azonban – a korábbi tapasztalatok alapján is olybá tűnik – elengedhetetlen (bár nem elégséges) feltétele volt annak, hogy egy magyar művész nemzetközi karriert futhasson be. Aki hazatért, vagy csak nem vett elég aktívan részt a művészi centrum életében, az kikerült a mainstreamből. A második világháború utáni hidegháborús megosztottság következménye lett az is, hogy míg az említett alkotókat külhonban elismerés övezte, szülőhazájukba sokáig nem, vagy csak alig jutott el sikereik híre. A nemzetközi „enyhülés” időszakában részben hazai politikai játszmák következménye lett, hogy az addigra világhírnevet szerző Nicolas Schöffert és Victor Vasarelyt Magyarországon is „hivatalosan felfedezték”. Hantaï, Reigl, Fiedler, Rozsda neve azonban csak a rendszerváltást követően kezdett ismerősként csengeni a hazai műbarátok körében.