Iszom a teám. Olvasok. Amikor az Eljön az idő szövegét használtam, nem ismertem még Scrutont, így utólag pedig úgy látom, emellett a szöveg mellett, más munkák is mutatnak Scruton gondolkodásával valamiféle gondolatot. A hely adottságai, jelentősen meghatározták a kiállítható anyagot, ami talán a valóságosnál rendezettebb képet ad tevékenységemről. Ennél az jóval heterogénebb, de olyan hiányérzetem vagy aggályom egyáltalán nincs, hogy a közönség hamis képpel távozik.

A képek és a szövegek jó ideje szimbiózisban élnek nálam. Nem kevésbé fontos számomra a szöveg, de ezzel együtt képzőművészként definiálom magam, talán azért, mert így kezdtem és nem érzem szükségét és értelmét a meghatározás módosításának, és talán azért, mert egy olyan korban nincs súlya a definíciónak, amelynek külsőségeiben fontosak ugyan a definíciók, de azzal jóformán nem törődik, hogy a címkék mögött kiürült, elveszett vagy felcserélődőtt a tartalom.
2010-ben a Ludwig Múzeumban rendezett kiállításom címe ez volt: EGY ÉNEKKART KERESEK, AHOL MÉG ÉNEKELNEK, VAGY EGY MOSODÁT, AHOL MÉG MOSNAK. Nem véletlenül.