„Mintha azt súgnák a festmények: létezik az átmenetiséggel ellentétben állandóság, a töredezettséggel szemben teljesség, a nyugtalan nyüzsgés ellenében csönd, elmélyedés. Egy másik dimenzió, amelybe átlépve az önmagunkra találás a jutalom.”
Ifj. Benedek Jenő 1957 és 1963 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, ahol előbb Pap Gyula, majd Bernáth Aurél tanítványa volt. 1966-tól 1977-ig egykori iskolájában, a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban művésztanárként dolgozott – számos tanítványa ma már neves képzőművész. Tagja volt az Új Gresham Körnek és a Bernáth Aurél Társaságnak. Nyolcvan esztendősen hunyt el – alkotó időszakának fél évszázadában több mint harminc egyéni kiállítást rendezett, művei számtalan csoportos tárlaton szerepeltek, itthon és külföldön is.
Az 1970-es évektől képeinek kompozíciója – amely addig poszt-nagybányai jegyeket mutatott - alapvetően megváltozott. Festményein szürrealisztikus elemek jelentek meg, majd az ábrázolás egyfajta valóságon túli álomvilággá alakult, ugyanakkor a képek kompozíciója konstruktivista jellegűvé, feszesen szerkesztetté vált. A mozdulatlanság, az állandóság megjelenítésével a dolgok lényegét, s a bennük rejlő mágiát akarták megragadni. A szokatlan környezetbe helyezett tárgyak, a szoborszerű emberábrázolás, álomszerű, mágikus atmoszférát teremtettek képein. A tudatalattiból felbukkanó élmények, félelmes tájak, szorongásos emlékképek felidézésével sajátos, a magyar festészetben egyedülálló világot teremtett és jelenített meg művészetével.
Hozzászólások