„…ha lombra lomb süvölt le” – így hangzik R.M Rilke Őszi nap című versének utolsó sora Kányádi Sándor zseniális fordításában, hozzáadva erdélyi lelkének kicsapongását. Az ősz, ugyancsak Rilke szavait idézve, maga a „szépség rettenete”. A látszólagos nyugalomba rejtett elmúlás bizonyossága.
Munkácsy-díjas, 2024-ben Magyarország Érdemes Művésze elismerésben részesült Jovián György festőművész a klasszikus képzőművészet és az avantgárd irányzatok szintéziséből alakította ki lírai formanyelvét, melyből a tehetség, az elhivatottság és a festő lényének humanizmusa sugárzik. Világa mitologikus és filozofikus, a képzőművészeten keresztül jutott el egy keresztény felfogású egzisztencializmushoz, mely az egyéni létet tekinti a megismerés origójának, a lényeggel való szembesülést pedig az életben felmerülő határhelyzetekhez köti. Ugyanakkor művei nem nélkülözik a romantikát sem, mely az elvágyódásban, a távolba vesző, letűnt korok, vagy talán soha nem is volt világok iránt érzett nosztalgiában nyilvánul meg. Munkásságára részletgazdagság és finom kidolgozottság jellemző. A kiállításon bemutatott legújabb munkáiban festői szempontból igazi kihívás a részletek kíméletlen sokasága, a fények és árnyékok által létrehozott térérzet.
/Zuh Deodath írásának felhasználásával/

Kiss Dániel szobrászművész munkái olyan ősképek segítségével jönnek létre, melyek már a barlangrajzok szakrális szimbolikájában és a gyermekrajzokban is fellelhetők, kollektív tudatunk őrzi őket. Nyomhagyási kényszerünk a mindannyiunkban élő forma-képeken keresztül tör felszínre, melyek az emberiség különböző civilizációiban és kultúrköreiben mindig fellelhetők voltak. Kiss Dánielt ezek egymásra gyakorolt hatása, jelentésrétegeinek átörökítése, formálódása, kollektív és szubjektív lenyomatai foglalkoztatják leginkább. Legújabb munkáiban az utánzáson alapuló és eleinte konkrét jelentés nélküli “álírás” (pseudo writing) és ennek képzőművészeti továbbgondolása, az “aszemikus írás” (asemic writing - szemantikai értelemben a tiszta vizualizáció és nyelvi felszabadulás lenyomata) jelenségét, térbeli megfogalmazását járja körül. A szobraira jellemző, a folytonosságot, az önmagukba való visszatérést megidéző formai szituációk a felhasznált anyagok (fa és kő) tekintetében is kihívást hordoznak magukban: fizikai tulajdonságaik vizsgálatától, az anyag megmunkálásának határain keresztül a cél az új, statikailag működő rendszerek megtalálása.