Sokan figyelték már meg a fény látható természetét az általa létrejövő jelenségek révén, akár az árnyék, akár egy átlátszó felületen átsütő napsugár létrehozta szivárvány képében került a szemük elé.

Ezek a fényjelenségek vizsgálat tárgyává is tehetőek, az ezerhatszázas években csakúgy, mint a kétezer-húszas évek elején.

Ott, és akkor Jacob Böhme (1575–1624) mesterember számára egy óntálra vetülő fénypászma nyit utat az elmélkedés világába, így jut el a „természet láthatatlan középpontjá”-ba, majd írja meg az európai vallásfilozófia több fontos művét.

Itt és most Július Gyula képzőművésznek ad kiindulási alapot a fémfelületen, és a műanyagon megjelenő fény létrehozta hatás vizsgálatához és fotósorozatának elkészítéséhez. A felületnek nemcsak az anyaga fontos ebben a megfigyelési folyamatban, hanem a belőle készült tárgyat magába foglaló forma is.

A dolgok hűlt helyét hordozó „burkok” – hivatalos nevükön a vákuumformázott thermoform buborékfóliák – megidézik a bennük tárolt valóságos tárgyakat, és bár az óvásukra használt tartóformák üresek, a hiány megidéző erejével a már láthatatlan tartalmat mintegy öntőformaként mégis magukban hordozzák. A megvilágítás nyomán pedig ezek a tárgyak még inkább plasztikussá válnak és veszítenek evilági mivoltukból, ürességük pedig az „előhívott” tárgyon túl meghatározhatatlan tartalommal is megtelik.

Július Gyula kísérleteiben a fény ezekre a felületekre vetülve az absztrakció különböző fokozatait hozza létre: előhívhatja az eltűnt tárgy képét, de különös felületté is változtathatja az egykor átlátszó műanyag tartódobozokat, hogy új életre keltve őket, más összefüggések kiindulópontjaiként és fényfrottázsokként is működni kezdjenek.

A kiállítás nemcsak az elkészült műveket, hanem az alkotás folyamatának kiindulópontjait, a „műanyag burkok” gyűjteményét is bemutatja, illetve installációs terében lehetőséget ad saját megfigyelések folytatására is.
(Csizek Gabriella kurátor)