Hellasz – Itália – Róma. Az európai művészet három ókori útja

Ebben a teremben a klasszikus ókor három legfontosabb művészeti hagyománya elevenedik meg. Bár az ókor jelentős részében nem létezett önálló fogalom a művészetre, a kiállított darabok legtöbbje pedig eredetileg használati tárgy volt, a későbbi korok művészeti alkotásként tekintettek rájuk: állandó párbeszédet folytattak az antikvitással, akkor is, ha tökéletesnek tartották, és akkor is, ha elavult hagyománynak.

Kultúrák uniója – az ókori Mediterráneum

Ebben a részben az ókori Mediterráneum kultúráinak néhány jellemző vonását mutatjuk be földrajzi, történeti és tematikus szempontok szerint, valamint áttekintést adunk két fontos műfaj, a görög figurális vázafestészet és a római portréművészet történetéről. Ezekből a példákból jól kirajzolódik a klasszikus ókor egyik alapvonása, a más kultúrákat befogadó nyitottság. Ez a konnektivitás az egyik legfontosabb örökség, amelyet a klasszikus ókortól kaptunk.

„Lépjetek be, itt is istenek vannak!” Erósz – Dionüszosz – Thanatosz

A három istenhez kapcsolódó fogalmak a mai emberek életét is elemi módon meghatározzák. Az itt látható tárgyak a klasszikus ókori kultúra olyan elemeit vonultatják fel, amelyeknek a ma élő emberek számára is érvényes mondanivalót hordoznak. A kiindulópontot a három görög isten és a hozzájuk kapcsolódó fogalmak jelentik, de a műtárgyak nem kultúrák szerint és nem is időrendben sorakoznak. Ezzel hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Mediterráneum ókori kultúrái közös hagyománnyá formálódtak.

Az Antik Gyűjtemény kiállítása más múzeumokból kölcsönkapott műtárgyakkal is gazdagodott. Az antik minták továbbélését pedig az ókori tárgyak között itt-ott felbukkanó „hamisítványok” is tanúsítják. A kiállítást mindezekkel együtt inkább böngészésre, mintsem „végigolvasásra” szánjuk. Nem idealizáljuk az ókori kultúrákat, a látogató talán néhol majd megkérdezi: „Hogy lehetett így élni?”, máshol pedig rácsodálkozik, hogy így is lehetett élni. A klasszikus antik hagyomány egyik legmeghatározóbb vonása, hogy a későbbi korok számára is kínál érvényes tanulságokat, azaz az ókori kultúrák tanulmányozása egyben saját kultúránk, saját életünk tanulmányozása is.