Szilárdi Béla (1940) zenész, festő-, grafikus- és fotóművész. Ha egyetlen szóval akarjuk leírni művészetét, akkor az eklektika a megfelelő kifejezés. Az eklektika Szilárdi festészetében egyfajta ambivalenciából eredeztethető: egyszerre létezik benne a nagy szintézis vágya és annak belátása, hogy ez a szintézis lehetetlen. Karakterénél fogva erősen kötődik az ábrázolás ideájához, azonban elméleti, filozófiai hajlandóságai a gondolkodás elvontsága felé vezetik, tárgyiasság és absztrakció nyomul szüntelenül egymás mellé a képtérben. Ugyanakkor szerkesztésének konstruktív logikája megint inkább az elvontság felé vonzza. Az ellentétek kiegyensúlyozására való törekvése jelzi az eklektikát, ebből épít Szilárdi Béla markánsan egyéni stílust.
 
Feltűnőek a képeken az erőteljes, gyakran telített színfoltok között tárgyakra, figurákra emlékeztető, csak látszólag elsikkadó momentumok. Kompozíciós szempontból nyomatékos hangsúlyt kapnak direkt feketéjükkel a rendre fölbukkanó, irányultságot jelző vonalak, olykor kimondottan rácsok, hangsúlyos csomópontjaikkal. A hibátlanul kezelt szín- és tónuskavalkád ekként rendeződik szerkezetbe, hogy a látszólag laza és szabad, de mindig pontos és feszes kompozíció könnyedén kirajzolja racionális valóját, ezzel is jelezve a festő tudatosságát, mesterségének biztos uralását.

Szilárdi összművészetet gyakorol, amely különleges termékenységre is serkenti és egyben szabad pályát biztosít a műfajok csapongásának. Folyamatosan kereteket bont, szabadon mozog a festészetben, hol figurálisan, hol színkavalkádban. Vehemencia és strukturálási kötelezettség jellemzi kis és nagy formátumban festett munkáit. Szerkesztettség nem nyomul az előtérbe, de mégis kordában tartja a burjánzó igényt, színkavalkádot teremteni, aminek a kisugárzása rendkívül pozitív. Talán optimista is, de nem kér konklúziót ez a fajta műfaj.

A kiállítás anyagát képező sorozata Nietzschéhez készült, az egyes képek címei „kivonatok” a német filozófustól származó idézetekből. Nagyon izgalmas, ahogy a festő ezt a figurát a képekben megfogja. Szilárdi Béla témáihoz választja stílusát. A szabadság természetrajza, megengedi magának, hogy a képi fogalmazvány vigye a prímet és ne alkotója kerüljön az előtérbe. Azaz nem törekszik arra az egységes kézjegyre, ami a személyes jegyet megadja, de sajátos kötelezvényként a legtöbb alkotónak gátat is szab egyben. Figurativitás és expresszív absztrakt kompozíciók a tematikától függően jönnek létre. Élettel teli munkák, hibátlan szerkezetek, sugárzik belőlük az alkotás öröme és tisztelete az alkotónak a megformálandó anyaggal szemben.

Szilárdi Béla 1940. november 12-én született Budapesten. 1963-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében tuba-szolfézs szakon tanári diplomát szerez. 1970-ig több szimfonikus és popzenekar tagja. A vezetése alatt működő Pannónia zenekar számtalan rádiófelvételén mint zeneszerző szerepel. 1970-ben több lapnak és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének fotósa. 1971-től Németországban dolgozik fotósként a Saarbrücker Zeitung-nak. Egyidejűleg zenetanár és a Thomas Morus templom orgonistája, kórusvezetője 1976-ig. Ezután Münchenben folytatja a fotózást (Süddeutsche Zeitung, Münchener Mosaik, Quick). 1980-tól saját stúdiójában, mint alkalmazott grafikus képeslapokat, csomagolópapírt tervez tizenkét kiadónak, papírgyárnak. 1985-től festőművészként önálló kiállításai voltak Münchenben, Augsburgban, Saarbrückenben, Kaiserslauternben, Wunsiedelben, Offenbachban, Bécsben, Budapesten, Körmenden, Szentgotthárdon, Sárváron és Szombathelyen. 1985-ben a Bajor Művészeti Szövetség (BBK), majd 1987-től a Magyar Képzőművészek Szövetsége is felveszi tagjai sorába. 1990-ben Computer Designer (CGD) eredményes szakvizsgát tesz Münchenben. 1993-ban a Vas megyei kis faluban, Gutaházán műtermet alakít ki. Munkásságát 2007-ben A transzavantgard transzavantgárdja címmel az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent könyvben Fábián László méltatja. 2008-ban a Hanga Kiadó gondozásában megjelent könyvben róla szóló kritikák, saját írások olvashatók Köztes világok. Reflexiók egy életműhöz címmel. Művei több közgyűjteményben is szerepelnek, így az Augsburgi Városi Múzeumban vagy a Szombathelyi Képtárban.
(A szöveg Fábián László és Fabényi Júlia írásaiból tartalmaz szemelvényeket.)