A Képező Galériában látható munkáim azoknak az alkotói és gondolkodói folyamatoknak a tudatosítása által születtek, amely során a látványvilág jelenségei festői és filozófiai tapasztalattá válhatnak. A kiállításlátogatóban e kijelentést olvasva felmerülhet a kérdés: de hogyan lehet maga az alkotó folyamatra irányuló alkotói figyelem új művek inspirálója?

Egy műalkotás megszületését mindig megelőzi a művész elméjében egy sor „nem-publikálható” ezért „láthatatlan” és a leggyakrabban feledésbe menő művelet. A nem-megmutathatóság elsődleges oka az, hogy rendszerint ezek a tudat-folyamatok a művész számára is a legtöbbször csak részben tudatosak. Van aki „teremtő káosz”-ként hivatkoznak rá. Valóban, az alkotás kiinduló állapota tényleg felidézi amire a görög mitológia a Teremtés előtti rendezetlen ősállapotként ír le, ugyanis egy valódi műalkotás csak akkor jöhet létre, ha valami valóban új, élő, eleven jön létre, ehhez pedig szinte meg kell feledkezni minden korábbi elrendezettségről. Nem arról van szó, hogy el kellene törölni minden korábbit, hanem arról, hogy a művészben létrejöjjön egy olyan jelenlét, amely valóban, teljes lényével oda tud fordulni figyelme tárgyához. Ha ez a jelenség megvalósul, úgy tapasztaljuk, hogy mindent újnak látunk.

Ez nem csak feledés; a megcsontosodott, reflexből jövő véleményeknek tényleg el kell hallgatnia, ezek feledésbe merülnek, mert a helyükbe a ráismerés lép: egy pillanatra nem úgy látom a dolgokat, ahogy vélem őket, hanem ahogy vannak. A dolgok, a világ, a lét örökkön új áramlása szavak nélkül feltárul. Az elmélyedésnek ezek a pillanatai olyan intenzívek, hogy nehéz őket sokáig fenntartani. A művészet és a különféle lelki és szellemi gyakorlatok azonban segítenek abban, hogy ismét, újra meg újra felemelhessük nézőpontunkat. A művészet ráadásul nem csak a művész meditációjának a támasza, hanem közvetítő és megőrző médiuma is, ekképpen a szemlélődő jelenlét számára kertté változik át a külvilág.

A Képező Galéria neve játékosan utal arra, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy műalkotásnak nem csak a megalkotása, hanem a befogadása is képességeket igényel! Ezek nem csupán műveltségi előfeltételek, sokkal inkább belső, lelki és szellemi előkészületeket jelentenek, amelyekhez a műveltség egyfajta előkészület, bevezetés. Miért van ezekre szükség? Azért, hogy létrejöhessen az a találkozás, amiről az újra-alkotási teória beszél: a műalkotás médiuma segíti a befogadót, hogy saját magában megtapasztalhassa azt a fogalmakon túli és személy feletti állapotot, ami a művet ihlette.