A Holdújévvel, vagy más néven Tavaszi Fesztivállal kezdődik el hagyományosan az újév Kínában. Ez Kína legfontosabb, hosszú történelmi múltra visszatekintő, élő és hagyományos fesztiválja, Kína nemzeti szellemi kulturális öröksége.
A fesztivál az első holdhónap első napján kezdődik és annak tizenötödik napjáig, az úgynevezett Lámpás Fesztiválig tart. A Tavaszi Fesztivál ideje alatt Kínában és a világ számos pontján őrzik a régi szokásokat. A házat ekkorra kitakarítják – jelképezve a rossz, ártó dolgok eltávolítását, ezzel beengedve az újévi szerencsét. Ilyenkor találkoznak a távolban élő családtagok is egymással, hogy közösen ünnepeljenek, szórakozzanak, és hogy befogadják az új házaspárokat a nagycsaládba. Az ünnep része a tűzijáték és a petárdázás, a szilveszteri vacsora elfogyasztása, a rokonok és a barátok meglátogatása. Ekkor rendezik a híres oroszlán táncot, a sárkánylámpás játékot, templomi vásárokat. Az ünnep jellemző étele az édes gombóc. A kínai Holdújév erősen nemzeti jellegű, ugyanakkor helyi sajátosságokkal és fesztiváli jellemzőkkel is bíró ünnep.

Tavaszünnep kirakatkiállítás

A Tiencsini Képzőművészeti Akadémia (TAFA) Kína kilenc tekintélyes művészeti iskolájának egyike, az északi régió fontos művészeti, oktatási és kutatási központja. Tiencsin az ország harmadik legnagyobb, egyben tartományi jogú városa. A Képzőművészeti Akadémia a város szívében helyezkedik el, több más egyetemi központ szomszédságában. Jelen kiállítás három generáció, mintegy 39 művész alkotását mutatja be.

A projekt a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete, a Tianjin Foreign Studies University, valamint Debrecen Megyei Jogú Város szervezésében valósult meg. A program remélhetőleg elősegíti a két ország művészeti és kulturális párbeszédét, valamint Tiencsin és Debrecen városának baráti együttműködését.

Tavaszünnep – a tianjin-i szépművészeti egyetem tanárainak kiállítása a Kínai Holdújév alkalmából (a kiállítás részletes bemutatása)

A több mint ezeréves múltra visszatekintő kínai festészet középpontjában az ember és a természet közötti szimbiózis áll. Régen a tájképeket monokróm vagy dekoratív színvilágú, aprólékos ecsetvonással megformált papír és selyemalapú munkák jelentették. A kortárs kínai képzőművészek közül sokan folytatják ezt a hagyományt, amelyhez az eredeti, kínai írásjel és ecsetvonás törvényszerűségeit ötvöző, kalligrafikus technikát is alkalmazzák. A tradicionális tájtematikának ma is kitüntetett eleme néhány, az életben fellelhető egyszerű jelenség és motívum: növényekkel tarkított hegyvidék (Yu Jianshi, Lu Hongming, Duan Weimin, Chen Wuchun), hajó (Shen Shihui), folyó, madár (Zhou Wu Sheng, Liu Wensheng), illetve virágzó növény (Zhou Shilin, Jia Guangijan, Huo Chunyang). Ezek a tájak azonban nem valóságos tájak, sokkal inkább a művészek belső, lelki, gondolati tájai. Mindaz, amit a meseszerűen megformált dombok, hegyek és vizek együttesében ábrázolnak, az életet jelképezi, melyen végighaladva eljutunk egyik ponttól a másikig, az élettől a halálig, hogy aztán egy másik világban újrakezdjük az életet. Művészetükben a táj otthonos és barátságos hely, melyben jó élni. A természet kortárs újraértelmezése a kínai tájfestészeti hagyomány továbbélésének bizonyítéka. Új utakat keresve, a téma kiegészült a nyugati kultúrából átvett emberábrázolással. A zsánerjelenetekben nyugati viseletben és városi környezetben, nyugati komforttal berendezett otthonukban láthatjuk a nagyvárosi kínaiakat (Zhao Lihui, Zhen Zhi, Wu Xin, Wu Yuliang). Képeslapszerű útirajzok jelenetein ismerhetjük meg a vidék mindennapi életét (Dong Kecheg), ahol a hagyományos paraszti munkák és eszközök között a 20. századi mezőgazdasági gépek és közlekedési eszközök: traktor, motor, teherautó utal a kínai falvakat is elérő civilizációra.

Az alkotók mára a tematikai sokszínűség mellett szétfeszítették a klasszikus technikák nyújtotta kereteket is. A tus, és az akvarell mellett megjelent az olaj (Zheng Dai), és azoknál a művészeknél, akikre hatottak a Kínába beszivárgó nyugat-európai és észak-amerikai művészeti tendenciák elterjedt az új médiumok használata is. Kísérleteik tárgyát a kínai kultúrától idegen vizuális nyelvezet bevonásával, a legváltozatosabb hordozókon és a legkülönbözőbb formákban alkotják meg. Az új kifejezési eszközök keresése egyszerre avantgard és a tradíciót továbbörökítő folyamat is, melyben a táj térbeli ábrázolása, installáció és szobor (Tan Xum, Jing Yumin) formájában szintén a hagyomány átörökítésére tett kísérlet, ahogy a médiaművészet (Zhang Meng) is alkalmasnak tűnik arra, hogy továbbgondolja a kínai filozófiának a mára érvényes üzenetét. A kirakattárlat monitorán futó képsorok a több mint ezeréves kínai tájképfestészeti hagyomány továbbélését szemléltetik. A sokféle stílusú és technikájú munka a kortárs kínai képzőművészetet változatossá és mozgalmassá teszi: egymás mellett élnek és egymásra hatnak a kalligrafikus tus- és akvarellfestők, a realista olajfestészet művelői, valamint a kísérletező kedvű médiaművészek. Egyszerre élik virágkorukat a hagyományos műfajok és a kortárs tendenciák.

A Konfuciusz Intézet által szervezett Holdújév tárlat az egymás mellett élő, különböző irányzatok változatosságát, a kelet és nyugat, a régi és az új békés együttélését mutatja be.